Többen hosszabbítanak, mint ahányan kiköltöznek

Csuhay Borbála MRICS, a WING Zrt. iroda-portfólióért és fejlesztésekért felelős értékesítési vezetője szerint egyre nagyobb a befektetési étvágy a budapesti irodapiacon. Arról is kérdeztük, hogy mit építenek a Váci úti folyosón, visszatérnek-e a válság előtti szép idők, és miben különbözik egy eladásra épített épület attól, amit maguknak építenek.

Számos elemző egyetért abban, hogy élénkül a piac. A WING-nél érzik ezt?

Abszolút. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert elég sokféle termékünk van, így nálunk folyamatosan jelentkeznek a potenciális bérlők. Természetesen az elmúlt pár évben nálunk is csökkent az érdeklődés és ezzel párhuzamosan a leszerződött m2-ek aránya is. Háromszor annyit kellett dolgozni, egyharmad eredményért, mint az ingatlanpiac csúcs éveiben. De mi is és mások is megtanultuk kezelni a - néhány éve még átmenetinek tűnő -, de mostanra állandósult piaci helyzetet. Mindenki áttekintette a szervezetét, a működését és racionalizált, akárcsak mi. Ahogyan a cégek is jobban látják már, hogy merre tartanak, úgy kezd el élénkülni a piac is. Mostanra az említett aránypár is jelentősen javult: több költözést látunk és nem csak hosszabbítást, illetve egyre kevesebb terület-visszaadást látunk. Ismét jönnek be új cégek Magyarországra, tehát összességében optimista vagyok. Azt nem szabad várni, hogy most 1-2 hónapon belül elérjük a 2007-es állapotot, amit talán sosem fogunk, de ennek ellenére egy egészséges szinten tud majd a piac tovább működni.

A honlapjuk szerint egy sor projektjük áll előkészítés alatt. Ezek közül melyik indul el a közeljövőben?

 

Igen, az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a projektjeinket olyan szintre hozzuk, ahonnan már „csak meg kell építeni”. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen mi mindig is arról voltunk ismertek, hogy amit ígérünk, azt be is tartjuk, és nagyon feszes határidőket is tudunk tartani. Ezekkel a projektekkel bármikor ki tudunk állni egy bérlőjelölt elé azzal, hogy ezt a terméket kínáljuk, és ha aláírsz, akkor nyugodt szívvel mondjuk, hogy a vállalt határidőre elkészülünk vele. Így történt ez a most induló V17 irodaházzal is, amit 2016 júliusában fogunk átadni, és melynek közel 70%-ára már előbérleti szerződést is kötöttünk egy jónevű nemzetközi céggel. Az épület több, mint 12 ezer négyzetméteren kínál területet, melyből jelenleg kb. 2500 m2 irodaterület és 800 m2 földszinti kiskereskedelmi helyiség elérhető még. A V17 egy BREEAM „very good” minősítésű, zöld ház lesz a Váci út legelején, közvetlen metrókijárattal. Kiemelném még a szívemhez nagyon közel álló projektünket, a Széll Kálmán téren található Buda Palotát, melynek előkészületein sokat dolgoztunk, és melyet reményeim szerint következőként indítunk.

Mitől függ, hogy a WING egy projektet értékesít vagy „csak” bérbe ad?

Erre nincs általános érvényű válasz. Mi alapvetően minden projektünket úgy indítjuk el, hogy az egy jó befektetési termék legyen. De mivel az ingatlanfejlesztésen kívül befektetési tevékenységet is végzünk, így jelentős portfólióval rendelkezünk. Alapvetően nem jellemző az, hogy a projekteket magunknak, vagyis megtartásra építenénk, de mindegyiket úgy és olyan szemmel nézzük, hogy amennyiben azt megtartjuk, akkor milyen kritériumoknak kell megfelelnie.

Arra céloz, hogy van olyan fejlesztő, aki egyértelműen eladásra épít?

Igen. Van, aki abban gondolkodik, hogy legkésőbb az átadást követő 12 hónapban értékesíti a projektet. Így bizonyos mindennapos üzemeltetési, gazdaságossági és minőségi kérdéseket vagy nem vizsgál, vagy máshova helyezi a hangsúlyt. Mivel mi fel vagyunk készülve arra, hogy megtartjuk, és éveken keresztül kezeljük és üzemeltetjük az ingatlanokat, így nálunk ezek a szempontok - és ezzel együtt az értékteremtés igénye -, igen nagy hangsúlyt kapnak. Ebben segítségünkre van, hogy a WING csoport leányvállalatai piacvezető ingatlanszolgáltató cégek, és a csoport szinergiát kihasználva olyan épületeket tudtunk létrehozni és üzemeltetni, melyek nemzetközi szinten is elismertek, és ahol a bérlőink és azok munkavállalói is jól érzik magukat.

A WING eddig átlag feletti minőséget képviselt. Kifizetődő ez a stratégia?

A válasz egyértelműen igen. A WING portfólió 92%-os bérbe adottsággal bír, a bérlőink a szerződés lejártakor inkább hosszabbítanak. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány bérlő költözött el tőlünk a WING-nél eltöltött 10 évem során. Ez úgy gondolom, hogy mind az előbb említetteknek köszönhető.

Terveznek-e változást a portfóliójukban, várható-e súlyponteltolódás pl. a logisztika irányába? Hogyan optimalizálják a portfóliót?

Nem tervezünk elmozdulni, úgy gondoljuk, hogy a portfoliónk megoszlása ideális. Többségében irodáink vannak, és ez jelenti a fókuszt a jövőbeli terveinkben is. Az irodákon kívül bevásárlóközpontokat és ipari és logisztikai célú projekteket is fejlesztünk, ez utóbbiban a piacon egyedülálló és kimagasló eredményeket értünk el az elmúlt években. A WING kifejezetten erős a nem standard megoldásokban, egyedi és személyre szabott fejlesztésekben, egy ideje közreműködünk szálloda projektekben is. Hozzá kell tennem, hogy az elmúlt években több irodaépületet értékesítettünk, melynek hatására némiképpen csökkent az iroda-portfóliónk, így el kell kezdenünk építeni és vásárolni. Mindkettőn erősen dolgozunk.

Budapesten csupán néhány helyen folyik új irodaház építkezés. Véleménye szerint befolyásolja-e ez a meglévő állomány értékét?

Lehet, hogy egy kicsit közhelyesnek hangzik, de a jó helyen lévő, jó ingatlanokra mindig is volt kereslet és azok jó áron keltek el. Ezen a téren szerintem nem lesz változás. A kevésbé jó helyen lévő vagy kevésbé jó ingatlanoknak eddig is megvoltak a kihívásai, ezek szintén nem változnak meg maguktól. Véleményem szerint most egyre nagyobb a befektetési étvágy a budapesti irodapiacon, és ezért azt látom, hogy olyan ingatlanoknak is van esélye gazdát cserélni, melyeket eddig meg sem néztek a befektetők. Az árazás itt különösen fontos szerepet kap, hiszen a befektetők hajlandóak nagyobb rizikót bevállalni és szélesebb spektrumon gondolkodni, de nyilván ezért egy alacsonyabb árat várnak el, miközben a tulajdonosok sok esetben még mindig magasan tartják az árakat. Most több tranzakcióról tud a piac, amelyek folyamatban vannak, így úgy gondolom, hogy ezen a téren is némi fellendülést fogunk látni.

Terveznek-e külföldi terjeszkedést?

Többször kacérkodtunk már a külföld gondolatával, de mégis mindig amellett döntöttünk, hogy maradunk országon belül. Ez egy állandó téma, melyet nem vetünk el, de aktívan nem is foglalkozunk a kérdéssel.

 

forrás: Irodakereso.info

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: