Egy vállalatnak a leggyengébb munkatárs kerül a legtöbbe

Egyre gyakrabban hallani, hogy aktív Facebook jelenléttel milyen mértékben növelhető az adott cég ismertsége, vagy hogy egy-egy jól sikerült Facebook kampányt követően mennyivel többen jelentkeznek egy adott céghez dolgozni. A TMP Worldwide, a világ legjelentősebb munkáltatói márka építéssel foglalkozó cége ennél jóval árnyaltabb megközelítést javasol: a toborzás, a kiválasztás, a munkába állás és a munkavégzés teljes folyamatát érdemes egy cégnek néznie és mérnie ahhoz, hogy valóban reálisan tudja megítélni, mennyire hatékonyan építi munkáltatói márkáját.

A JobGrouphoz tartozó BrandJob ügyvezető igazgatója szerint nem általában érdemes vonzónak lenni, hanem a legfontosabb célcsoportok szemében kell adott szempontok alapján kiválóságra törekedni.

 

A LinkedIn nemrég végzett kutatása szerint az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek 50%-kal kell hogy kevesebbet költsenek munkaerő toborzásra, mint versenytársaik. Ugyanez a kutatás megállapítja, hogy a jól ismert és vonzó cégek nagyobb figyelmet vívnak ki, és egy-egy kampányuk is nagyobb válaszadási eredményt ér el, a tőlük érkező állásajánlatokat nagyobb arányban fogadják el a jelöltek, és hogy az erős munkáltatói márka akár még a jóval alacsonyabb bérajánlatot is képes ellensúlyozni.
 
“Nem véletlenül valljuk mi is, hogy annak a cégnek, amelyik vonzó akar lenni az új munkavállalók számára, és amelyik azt szeretné, hogy a legtehetségesebb friss diplomások hozzá jöjjenek dolgozni, annak szükséges, de nem elég egyedi kampányokban gondolkodnia.” - véli Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. “Egy sikeres Facebook kampánnyal persze meg lehet növelni a céges honlap látogatóinak vagy az állás iránt érdeklődőknek a számát, a hosszútávú építkezéshez azonban ez édeskevés. Erős munkáltatói márkát kell létrehozni, ehhez pedig elkötelezett, hosszútávú építkezésre van szükség. ” - véli a TMP Worldwide magyarországi ügynökségének vezetője.
 
A TMP Worldwide által kidolgozott modell szerint a vonzó munkáltatói márka építése ellenkezőképp zajlik, mint a hagyományos termék márka kialakítása. A munkaerővonzás kialakításához abból kell kiindulni, mit szeretne a cég, milyen munkavállalókat akar megnyerni magának. Hogyan lehet ezeket a személyeket körülírni, milyen tulajdonságokkal rendelkezzenek? Ezt követően érdemes a munkáltatói márka jellemzőit megfogalmazni. Nem elég egy cégnek azt állítania, hogy a legvonzóbb munkaadó akar lenni, azt kell valójában meghatároznia, hogy milyen szempontok alapján, milyen területeken akarja felülmúlni a versenytársakat. A lehetséges munkavállalók szemszögéből hová pozicionálja magát a cég? Legutoljára következik végül a marketing, a munkáltatói márka megjelenítése. A tanácsadó cég ajánlása szerint itt arra érdemes törekedni, hogy adott költségkeretből a legjobb eszközök megtalálásával a maximális eredményt lehessen kihozni. 
 
Had László szerint csak az ér el eredményt, aki pontosan tudja, mit is céloz. “Nem érdemes arra törekedni, hogy általános értelemben legyen valamelyik cég a legjobb munkahely, hanem hogy a számára fontos célcsoportok, pontosan meghatározott szempontok szerint tekintsék a legkívánatosabb cégnek. A “Neked Legjobb Munkahely” szemléletnek kell megfelelni, hiszen így tényleg azokat vonzzuk a céghez, akiket valóban szeretnénk, hogy nálunk dolgozzanak” - indokolja a JobGroup részét alkotó BrandJob ügyvezető igazgatója. 
 
A folyamat minden elemére kialakíthatóak a megfelelő mérési rendszerek. Ezek közös jellemzője, hogy a lehetséges munkavállalóval való kapcsolat minden fázisát, és így a teljes alkalmazási ciklust számszerűsíti a cég. A munkáltatói márka erejét és így a kialakítására, megerősítésére történt ráfordítások megítélését a számokból létrehozott indexek mutatják, ezek alakulása az évek során pedig fontos jellemzője a munkáltatói márka építésének. A TMP egy tavalyi kutatás során 250 multinacionális ügyfelét kérdezte meg azok mérési rendszereiről, és ez alapján alig 20%-ukról lehetett elmondani, hogy a toborzástól a sikeres beilleszkedésig tartó folyamat minden egyes szakaszát mérné és ennek eredményeit bedolgozná a munkáltatói márka építésének folyamatába.
 
“A folyamat minden elemében történő mérést nemzetközileg is csak a cégek töredéke végzi.” - mondja Hadi László. “Mi a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve három törekvést fogalmaztunk meg a magunk számára. Először is, egy toborzási kampány hatékonysága sok mindent eldönt, ezért mi magunk is dolgozunk azon, hogy ezek kreatív anyagait és média választását mérések alapján lehessen optimalizálni. Ugyanakkor szeretnénk minél több partnerünkkel elfogadtatni, hogy ne pusztán kampányokban gondolkodjon, hanem figyelje, mérje a márkaérték alakulását és a frissen toborzott munkatársak teljesítményét is. Ne fújjuk le idejekorán a meccset, vagyis bár az első negyedóra fontos, a meccs egészét érdemes nézni, nem pusztán az elejét! Másodszor, a költségközpontú szemlélettel szemben a hozzáadott értékre szeretnénk a hangsúlyt helyezni. Legtöbbe ugyanis az a munkatárs kerül, aki nem marad a cégnél. Az új munkatárs toborozására, megtalálására, felvételére és integrálására fordított költség nem egyszer meghaladja egy munkatárs éves költségét, vagyis némi leegyszerűsítéssel a gyenge munkaerő felvétele kétszer többe kerül. Az is a hozzáadott érték gondolatát igazolja, hogy az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek esetében átlagosan 28-30%-kal alacsonyabb a fluktuáció, mint a versenytársaknál. Végül pedig a toborzás folyamatáról és a munkáltatói márka jellemzőiről azokat kellene célzottan megkérdezni, akik ezt a legélesebben látják, mégpedig az új belépőket. Ők azok, akik pontosan tudják, hogy milyen kép alapján és milyen benyomások hatására mondtak igent, és bőrükön érzik a munkavállalás első tapasztalatait. Ha az új belépők mindezekről pozitívan nyilatkoznak, akkor jó eséllyel fogják másoknak is ajánlani a céget, márpedig az ajánlásnál olcsóbb toborzási módszert nem ismer a szakma.” - összegezte Hadi László.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: