Orbán: elakadt az EU-projekt, új Európa-politika kellene

Orbán Viktor miniszterelnök szerint "a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt", ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, "nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik", így ezt "nekünk kell megcsinálnunk". A kormányfő minderről pénteken beszélt a németországi Baden-Badenben, a Családi Vállalkozásokért Alapítvány (Stiftung Familienunternehmen) rendezvényén, ahol Magyarországot úgy jellemezte, mint egyszerre sikertörténet és fekete bárány. Beszédében azt is nyomatékosította, hogy Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának.

A miniszterelnök a mintegy 150 német vállalattulajdonos előtt tartott félórás beszédében Európa helyzetéről úgy fogalmazott, a kontinensnek "kényelmetlen igazságokkal" kell szembenéznie. Ezek között említette, hogy minden EU-tagállamnak el kell végeznie házi feladatát, "előbb-utóbb minden elköltött euróért, forintért meg kell dolgozni". Azt is mondta, hogy erős politikai vezetésre van szükség a kontinens bajainak megoldásához. Azzal folytatta, hogy a versenyhátrányt okozó magas energiaárak letöréséhez meg kell érteni: az alternatív energia finanszírozhatatlan - legfeljebb csak a Németországhoz hasonló gazdag országok engedhetik meg maguknak -, a nukleáris energia nélkülözhetetlen, az oroszokra pedig az energetika szempontjából mindenképpen szükség van. Szavai szerint "energiaügyben az ár a legfontosabb kérdés, a klíma csak a második".

 

Orbán Viktor egyúttal ismét közölte - mint a negyedik "kényelmetlen igazság" -, hogy a bevándorlást nem tartja jó dolognak, az európai népesedési, munkaerő-piaci gondokat szerinte inkább jobb családpolitikával kell orvosolni. Összegzése szerint új Európa-politika kellene, de "nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik", így ezt "nekünk kell megcsinálnunk". A kormányfő hallgatósága előtt Magyarországot úgy jellemezte, mint gazdasági sikertörténet és politikai fekete bárány. A "fekete bárányság" történetét - a mai európai politikai divatot meghatározó mainstreammel teljesen ellentétben álló értékeket valló - új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos vitákra vezette vissza Orbán Viktor.

 

A német sajtó Magyarországgal kapcsolatos kritikáira úgy reagált, "az érzelgősség a győztesek kiváltsága", a többieknek állni és bírni kell. A magyar gazdasági eredményekkel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony a költségvetési hiány, csökkent az államadósság, a külkereskedelmi mérleg "repül", az idei növekedés pedig 3,2 százalék körül várható. A miniszterelnök hozzátette, hogy a német cégek óriási szerepet játszottak a magyar sikertörténetben. Megjegyezte továbbá, ha sikerül megvédenie Brüsszelben a magyar energiapolitikát, akkor Magyarországon 2018-ra az energia ára az Egyesült Államokéval lesz azonos szinten.

 

Azt is mondta, hogy "egyáltalán nem utáljuk a gazdagokat, azt gondoljuk, hogy gazdagnak lenni egyfelől jó dolog, másfelől követendő példa, és azokat, akik teljesítményt nyújtanak, sok pénzt keresnek, közben munkahelyeket teremtenek, biztatni kell, nem pedig büntetni magas adókkal". A Baden-Württemberg tartományban fekvő Baden-Badenben tartott konferencián - amelyen magyar részről jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is - Orbán Viktor kifejtette álláspontját az ukrán válságról is, kijelentve: Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának, mert "mi is azt gondoljuk, hogy valaminek lennie kell Oroszország és Magyarország között", ez "elemi érdekünk".

 

"Nekünk volt közös államhatárunk a Szovjetunióval, nagy kaland volt, épp elég is volt belőle" - fogalmazott a kormányfő, aki azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország szolidáris Ukrajnával, ő pedig a legjobb személyes kapcsolatra törekszik Petro Porosenko ukrán államfővel. A miniszterelnök szerint az elmúlt egy év történéseinek vesztese Ukrajna, az Európai Unió, benne egész Közép-Európa, és "Oroszország is rossz bőrben van, komoly veszteségeik vannak, de ők nyertek is valamit, és azt most tartják. Ez a könyörtelen geopolitika.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nekünk csak veszteségeink vannak". Mint mondta, ma ismét az amerikaiak és az oroszok "diktálják a táncrendet", "Európának nincs saját stratégiája". A házigazda, a németországi Családi Vállalkozásokért Alapítvány fő célja a családi vállalkozások üzleti és gazdasági jelentőségének képviselete, valamint a párbeszéd a politikai döntéshozókkal. Az alapítvány minden évben megrendezi konferenciáját, amelyre minden alkalommal meghívnak egy-egy prominens politikust. Pénteki rendezvényükön elhangzott, hogy a németországi cégek döntő része családi vállalkozás, ezek adják a legtöbb munkahelyet.   ( MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: