Finomítani kell a pálinkafőzés és párlatkészítés szabályozását

A Pálinkamesterek Országos Egyesületének alelnöke szerint jövőre olyan változtatásokkal kellene finomítani a pálinkafőzés és párlatkészítés szabályain, amelyek az uniós keretek között is segítik a pálinkafőző szakma előrelépését.

Dúl Udó ezt azzal kapcsolatban mondta az MTI-nek, hogy az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt módosul jövőre a bérfőzés és a magán-pálinkafőzés szabályozása, így egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében bérfőzésnél 835 forint jövedéki adót kell fizetni literenként. A szakértő emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján Magyarországnak változtatnia kellett eddigi gyakorlatán - vagyis a bér- és magánfőzés jövedéki adómentességén -, így elengedhetetlen volt a jövedéki adó módosítása.

 

A változásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarországon uniós szabályok alapján van meghatározva a jövedéki adó mértéke, illetve az alkalmazható kedvezményes kulcsok; utóbbi Magyarország esetében 50 százalék. A háztartásban előállított gyümölcsszeszre megállapított adó egyelőre nincs teljesen összhangban a kapcsolódó irányelvekkel (92/83 és 92/84 EU irányelv), amelyeket várhatóan még a jövő évben felülvizsgálnak az unióban - fűzte hozzá. Dúl Udó ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bérfőzés jövedéki adója (literenként 835 forint 50 százalékos párlatnál) miatt sokan elgondolkoznak azon, hogy inkább otthon főzzenek "pálinkát", hiszen ez esetben évente 1000 forintot kell befizetni.

 

Emiatt a bérfőzéssel is foglalkozó kereskedelmi főzdék jelentős veszteséget szenvedhetnek el. A legtöbb kereskedelmi főzde bérfőzést is vállal azért, hogy meg tudjon élni az alkoholpiacon tapasztalható erős versenyben - fűzte hozzá. A szakember szerint a magánfőzésben készíthető mennyiség 200 literről 50 literre történő csökkentése kedvezőtlenül hat azokra a kézműves (szakvégzettséggel is rendelkező) párlatkészítőkre is, akik magánfőzésben állítottak elő rendkívül jó minőségű, versenynyertes párlatokat, amelyekkel a pálinka és a szakma hírnevét is javították. A szabályozás igen bonyolult ezen a területen, a szakember ezért szakmaközi összefogást és aktív párbeszédet javasol a szabályozás folytatása és az ágazati szereplők fennmaradása érdekében, a magánfőzés értékeinek megtartásával.

###ajanlo#

Az Országgyűlés a héten fogadta el a jövő évi adótörvényekről szóló törvényjavaslatot, amely szerint a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznak. A bérfőzés jövedékiadó-mértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára változik - az eddigi adómentesség helyett -, vagyis egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 835 forint jövedéki adót kell fizetni. A magánfőzésben előállított párlat után a magánfőzőnek jövő évtől évi 1000 forint átalányadót kell fizetnie.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás: