Leáll a Bonbonetti nagykanizsai gyára

Várhatóan december 10-én befejezi a működését és ezzel az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft. nagykanizsai cége, a Choco Bonita Kft., a csoportos létszámleépítéssel elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.

Lakos István, a budapesti Bonbonetti Choco Kft. projektfelelőse az MTI megkeresésére szerdán elmondta: több érdeklődő is jelezte, hogy megvásárolná a nagykanizsai, ostyagyártással foglalkozó üzemet, de nem sikerült olyan potenciális vevőt találni, aki nagyobb létszámmal átvette volna a céget. Mint hozzátette: a törvényes előírásoknak megfelelően jelentették be már nyáron a csoportos létszámleépítést a munkaügyi központnak, s a távozó dolgozók ezekben a napokban kapják meg a felmondólevelüket.

 

Folyamatosan egyeztettek az azonos telephelyen működő Kanizsa Pékség Zrt.-vel, s várható, hogy a dolgozók egy részének a sütőipari cég tud munkát adni. A tervek szerint december 10-én fejeződik be a termelés a nagykanizsai üzemben - mondta még el Lakos István. A Kanizsa Pékség Zrt. - amely bérbeadóként biztosította eddig az üzemcsarnokot a Choco Bonita számára - a csoportos létszámleépítéssel távozó 64 dolgozónak munkalehetőséget ajánlott, közülük 25-en jelezték, hogy átmennének a sütőipari vállalathoz - mondta el az MTI-nek Polgár Ervin, a társaság vezérigazgatója.

 

Úgy vélekedett, hogy komoly tőkeerejű cégre lett volna szükség vásárlóként, s bár önkormányzati és minisztériumi segítséget is kaptak a társaság és a munkahelyek megmentése érdekében, ilyen vevőt nem sikerült találni. A Kanizsa Pékség ugyanakkor bővítést tervez, ezért várhatóan mind a 25 jelentkezőt alkalmazni tudja, ami azért is könnyen megy, mert a Choco Bonitától eddig is bérelt munkaerőt. Polgár Ervin közölte: az utóbbi négy évben a Kanizsa Pékség mintegy másfél milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, ennek köszönhetően jelenleg - leányvállalatával, a Göcsej Pékséggel együtt - 245 munkavállalót foglalkoztat. Nagykanizsai, 12 ezer négyzetméteres telephelyének mintegy harmadát bérelte eddig a Choco Bonita, ezen a területen a sütőipari cég újabb fejlesztéseket tervez.

 

Az ukrán tulajdonú Bonbonetti nagykanizsai gyártásának megszüntetése kapcsán korábban Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: a reménybeli vevőkkel folytatott tárgyaláskor több segítséget is felajánlottak. Egyebek mellett munkahelymegőrző támogatást is igénybe vehetett volna a potenciális vásárló, hogy a nagykanizsai édesipari üzem tovább működjön és a dolgozókat ne kelljen elbocsátani. Korábban a Népszabadságnak a Bonbonetti a hatékonyság növelésének kényszerével indokolta a bezárást.

 

Sánta Sándor vezérigazgató a lapnak hangsúlyozta, hogy a magyarországi fejlemények nem állnak összefüggésben az ukrán anyacég, a Viktor Porosenko érdekeltségében álló Roshen problémáival az orosz piacon, amelyek ugyan alapvetően nem rendítik meg az európai, amerikai és kanadai érdemi piacokkal is rendelkező céget, de azért komoly bevételkiesést okoznak. A Kanizsahír hírportál egy korábbi értesülése szerint a szakszervezetet arról tájékoztatta a bezárás okaként a Bonbonetti Choco Kft. vezetése, hogy a népegészségügyi termékadó 2011-es bevezetése óta rohamosan megerősödött a feketegazdaság az édesipari termékek piacán.

 

A társaság nem kis- vagy közepes vállalkozás, ezért nem jut fejlesztési forrásokhoz, a termékei pedig így nem képesek felvenni a versenyt a feketepiaci alternatívákkal. A Bonbonetti cég neve egyébiránt éppen Nagykanizsáról származik, ugyanis a zalai városban már a rendszerváltás előtti évtizedekben készült egy ostyaféle ezen a néven, majd a privatizációt követően a termék nevét vette fel az itt működő cég. A mai Bonbonetti a honlapján található cégtörténet szerint több tulajdonosváltás után került az ukrán Roshen kezébe. A Stollwerck Budapest Kft.-t és a nagykanizsai Bonbonetti Kft.-t 2004-ben vásárolta meg, majd az egész cégcsoportot Bonbonettire keresztelte át.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: