NGTT: továbbra sincs bérmegállapodás a jövő évi bérekről

Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is. A felek pénteken a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén folytatták a bértárgyalást.

A kormány és a munkaadói oldal által elfogadott, és a szakszervezetek által feltétellel támogatott tervezetben mintegy 3,5 százalékos minimálbér és garantált bérminimum növekedés, és 3-4 százalékos bérajánlás szerepel. Megállapodás hiányában a kormány egyoldalúan kihirdeti a minimálbér éves összegét, azonban bérajánlás így nem születhet.

 

A minimálbér 3500 forinttal, bruttó 105 ezerre, a garantált bérminimum 4000 forinttal, bruttó 122 ezer forintra növekedhet jövőre. A tervezetet az NGTT civil oldala is pozitívan értékelte, hiszen várhatóan 0 százalék körül lesz az infláció jövőre, így a 3,5 százalékos növekedés reálbér-emelkedést jelent. Az ülésről tiltakozásul kivonult a szakszervezeti oldal részéről Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezet Szövetsége elnöke  és Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, mivel véleményük szerint nem legitim a fórum a bérekről történő tárgyalásokra.
    

Varga László elmondta: 2010 óta nincs olyan, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) megfelelő, tripartit szociális párbeszéd Magyarországon, ami minden érintett szereplőt magába fogna, a minimálbér tárgyalásokon nincsen jelen a közszféra képviselője. Emlékeztetett: a közszférában a bérek a költségvetési törvény szerint hét éve be vannak fagyasztva.     

 

Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára erre reagálva elmondta: az ILO-tól nem kaptak olyan jelzést, hogy nem felelne meg Magyarország a normáknak. A közszférát érintő adatokat mindig elküldik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) részére, egyeztetnek is velük – tette hozzá.     Modori László a jövő évi minimálbérekről elmondta: a megállapodás-tervezet elkészült, azonban az aláírásra nem került sor.
    

Hozzátette: a kialakult kompromisszum az emelés mértékéről mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldal számára elfogadható. Jelezte: Czomba Sándor államtitkár a kormányzati szereplőkkel egyeztet, hogy a megállapodás aláírásra kerüljön, és egy konszenzusos minimálbér-megállapodás szülessen. Ez a kérdés a kormány december 22-i napirendjén szerepel – tette hozzá.     

 

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke kiemelte: a szakszervezetek akkor adják a nevüket a jövő évi bérekről szóló megállapodáshoz, ha a kormány tárgyalássorozatot kezd jövőre a korkedvezményes nyugdíjrendszer meghosszabbításáról, valamint módosításáról és a munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a módosításáról.     

 

Az MSZOSZ elnöke elmondta: Magyarországon a dolgozók mintegy harmada szegény, szakképzettséget igénylő munkával nem lehet megkeresni az előző évi létminimumot. A 105 ezer forintos bruttó minimálbér nettója 68 ezer 250 forint, ami 19 ezer 250 forinttal kevesebb, mint a tavalyra számított létminimum mértéke – ismertette. A szakképzett minimálbér nettója 8 ezer 200 forinttal marad alatta a létminimumnak – tette hozzá.

    

Példátlannak nevezte, hogy 1988 óta van háromoldalú országos bértárgyalás, de olyan még nem volt, hogy úgy tárgyaljanak a bérekről, hogy már elfogadott adótörvény és gyakorlatilag eldöntött költségvetés volt. Megjegyezte: ezért is érezhető, hogy komoly feszültség van a szakszervezetek között is a megállapodásról. Hozzátette: szükség van bérajánlásra, ami hosszú ideje orientációs alapnak számít a munkaadók és a szakszervezetek közötti bértárgyalások során. Modori László erre reagálva elmondta: az adótörvények tudomása szerint szerepeltek az NGTT napirendjén, volt egyeztetés korábban.     

 

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke a munkaadók nevében kifejtette: fontos a megállapodás, mert akkor bérajánlás is születik. Ez a munkahelyi tárgyalások során lehetővé teszi, hogy egy központilag elfogadott ajánlás keretei között tudjanak tárgyalni a munkáltatók és a szakszervezetek – tette hozzá. Abból kell kiindulni, hogy mi a gazdaság teljesítőképessége, nem lehet szociális juttatásként kezelni a béreket, ez a munkának az ellenértéke – mondta a munkaadói oldal képviselője.

 

A munkaadói oldal is fontosnak érezte, hogy a háromoldalú, versenyszférát érintő konzultációs fórumokon a kormány aktívabban vegyen részt, gyakrabban egyeztessenek, több témát öleljenek fel. Hozzátette: támogatják, hogy versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma monitoring bizottsága vegye napirendre a munka törvénykönyvének a felülvizsgálatát. A munkáltatói fontosnak tartja azt is, hogy tárgyalásokat folytassanak a sztrájktörvény bizonyos pontjainak módosításáról és a korkedvezményes nyugdíjról - mondta Zs. Szőke Zoltán.     

 

Szendrei Róbert a civil oldal nevében hangsúlyozta: támogatják a minimálbér növekedését, mivel fontos cél, hogy a munkabérből meg lehessen élni, de az is fontos cél, hogy a munkabéreket ki lehessen fizetni és a munkahelyek száma ne csökkenjen.     Magyarország gazdasági teljesítménye 2010-2014 között jelentősen javult, a GDP bővülési üteme 1,2-ről 3,9 százalékra nőtt, infláció jelenleg nincs - ismertette. Az adatok bizakodásra adnak okot, megalapozzák, hogy a minimálbérek is nőhessenek olyan mértékben, amelyet a gazdasági teljesítmény megenged – tette hozzá. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: