Súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak jövőre a cégek

2015. január 1-jétől egyáltalán nem lehet áfa-szempontból fontos árut mozgatni a NAV tudta nélkül, mert bevezetik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert, röviden EKAER-t. Annak ellenére, hogy a jogalkotók nagyon kevés időt hagytak a felkészülésre, a bejelentés elmulasztása komoly bírsággal járhat.

Súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak jövőre a cégek

A növekvő adminisztrációs teher mellett azonban pénzügyi többletteherrel is szembesülni fognak az érintett vállalkozások – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Bizonyos termékkörben ugyanis előző kéthavi nettó forgalom 15%-át kitevő biztosítékot is kell adniuk a cégeknek, amely nagyobb összeg, mint egyhavi fizetendő áfa. Már az e-útdíj sem egyszerűen az úthasználatért fizetett díj volt, hanem az adóhatóság számára szolgáltatott adatot, a 2015-ös adócsomag azonban erre is rátett egy lapáttal az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, röviden az EKAER bevezetésével.

 

Az EKAER rendszer egy új adatszolgáltatási kört biztosít az adóhatóság számára a kockázatelemzésre és a visszaélések figyelésére. Az adatszolgáltatás ugyanakkor nagy nehézséget okoz majd az áruk kereskedelmében érintett feleknek. Az eredeti tervekkel ellentétben a bejelentési kötelezettség elsősorban ugyanis nem a fuvarozókat, hanem az áru kereskedelmében érintett belföldi feleket az eladót, illetve a vevőt fogja sújtani. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a rendelkezés nem csupán a klasszikus kereskedőket érinti, a gyártók, termelők ugyancsak a szabályozás hatálya alá tartoznak.

 

Ugyanakkor azt is korai lenne még kijelenteni, hogy a fuvarozók teljes mértékben mentesülhetnek a rendszer nehézségeitől, ugyanis bizonyos részletszabályok még váratnak magukra. A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíjköteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű tehergépjárművek) végzett, közúti fuvarozással járó termékmozgásra vonatkozik. Jelenteni kell a Közösségen belüli beszerzést és az egyéb célú behozatalt, az EU más tagállamába történő értékesítést és az egyéb célú kivitelt, valamint az első belföldi adóköteles értékesítést is, ha az nem a végfelhasználó felé történik. Közösségen belüli beszerzés esetében a terméket átvevő/címzett, míg értékesítés esetében az eladó fél/feladó teszi meg.

 

Az EKAER számot a fuvarozó vagy fuvarszervező részére meg kell adni. Az EKAER bejelentés szabályai bizonyos kockázatos élelmiszerek és más kockázatos termékek esetében összeg- és súlyhatártól függően egyéb, nem útdíjköteles gépjárművekkel végzett fuvarra is kiterjednek. Ez a határ a kockázatos élelmiszerek esetében 200 kg vagy nettó 250 ezer forint, illetve az egyéb kockázatos termékek esetében 500 kg vagy nettó 1 millió forint. A kockázatos élelmiszerek és termékek körét a későbbiekben fogják meghatározni, azonban feltételezhetően ide fognak tartozni az áfa-csalásokkal leginkább fertőzött termékek: például a cukor vagy a gabona.

 

A bejelentési kötelezettség alól a belföldi fordított adózás alá eső termékek sem mentesülnek, ezért akár a hús és az acél termékek is ide tartozhatnak majd. Ráadásul az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek és tevékenységek esetén ún. FELIR azonosítás is szükséges, ami a cég és az első magyar tárolási hely regisztrációját is kötelezővé teszi. A kockázatos élelmiszerek és más kockázatos termékek esetén pedig a bejelentéseken túl biztosítékot is kell majd nyújtani és a működés során azt folyamatosan fenntartani. A biztosíték összege az előző kéthavi (60 napi) nettó forgalom 15%-a, ami összegében nagyobb, mint egyhavi áfa.

 

Ez alól mentesülhet az, aki minősített adózói adatbázisban szerepel, vagy legalább 2 éve működik, és szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. A bejelentés nyomán a rendszer egy 15 napig érvényes azonosítót generál (ún. EKAER-szám), amely kapcsolódik a fuvarhoz. Az adatszolgáltatási lista igen hosszú, ráadásul olyan adatokat is tartalmaz, amelyek normál körülmények között még a számlának sem kötelező elemei. Ráadásul a bejelentés kettős, hiszen bizonyos adatokat a fuvarozás megkezdése előtt, míg másokat a megérkezéskor kell megadni. A bejelentés nélkül fuvarozott termék automatikusan igazolatlan eredetűnek minősül, mely után 40%-os mulasztási bírság szabható ki.

 

Az adóhatóságnak lehetősége lesz továbbá a bírság mértékében az áru lefoglalására, hatósági zár alá vételére is. Az árumozgások szigorú nyomon követése az áfa-csalások elleni védekezés eszközeként üdvözlendő, és elvitathatatlan előnye, hogy világossá válnak a jóhiszemű adózónak teendői annak igazolására, hogy jogos az áfa-visszaigénylése, vagy hogy érvényes az adómentessége. Az azonban bizonyos, hogy az új rendszer mind adminisztrációs, mind anyagi értelemben jelentős többletterheket ró majd az érintett vállalkozásokra. Mivel az EKAER január 1-től már indul, a felkészülésre nagy figyelmet kell fordítani – hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. A részletszabályok bonyolultsága és a magas adókockázat miatt a felkészülésbe érdemes szakértő adótanácsadót bevonni.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: