Londoni elemzők: súlyos károkat okozott volna az alacsony olajár a független Skóciának

Londoni pénzügyi elemzők szerint már függetlenségének első évében súlyos költségvetési helyzetbe került volna Skócia a zuhanó olajárak miatt.

Skóciában szeptemberben tartottak népszavazást a függetlenségről, és a skót kormány az elszakadás esetére jelentős részben az északi-tengeri olajkitermelés adóbevételeire alapozta költségvetési terveit.
    

A brit kormány mellett működő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) szimulációs elemzései szerint azonban - amelyeket a hétfői Financial Times idézett - Skóciának a tervezett 6,9 milliárd font (2800 milliárd forint) helyett mindössze 1,25 milliárd font bevétele származott volna ebből a forrásból 2016-2017-ben, a függetlenség első pénzügyi évében, és a skót államháztartási hiány megközelítette volna a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát.
    

Arra az évre az Egyesült Királyság egészének költségvetési előrejelzésében 2,1 százalékos államháztartási hiány szerepel.
    

Az OBR által a jelenlegi olajár-folyamatok alapján kidolgozott szimulációs forgatókönyv azzal számol, hogy a 2014-2015-ös és a 2018-2019-es pénzügyi év között a skót költségvetés teljes bevétele az olajkitermelésből 8 milliárd font lenne, vagyis kevesebb mint a negyede a skót kormány által erre az időszakra becsült 34 milliárd fontnak. A Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette edinburghi kormány ezt a bevételi becslést 110 dolláros olajár-prognózisra alapozta.
    

Mindazonáltal már a szeptember 18-án megtartott - az elszakadást elvetők tábora által megnyert - referendum napján is csak 97 dollárba került a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordója, a múlt héten pedig 60 dollár környékén járt.
    

A Skót Nemzeti Párt nem kis részben az északi-tengeri olajra építette a független Skócia finanszírozási tervét, és már az 1970-es években is az volt az egyik politikai jelszava, hogy az északi-tengeri olaj "Skócia olaja".
    

Iparági szakértők azonban jó ideje az északi-tengeri mezők hozamának gyors apadását jósolják. A brit tengeri olajkitermelői szövetség már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az északi-tengeri brit nyersolaj-kitermelés másfél évtizede, 1999-ben tetőzött - abban az évben a brit szektor tizenkét havi nominális hozama megközelítette a 400 millió hordót -, és az északi-tengeri talapzatból kitermelhető nyersolaj mennyisége 2020-ig várhatóan a legutóbbi csúcs egyharmada alá csökken. (MTI)

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás: