Elemzők lassuló növekedéssel, egy százalék alatti inflációval számolnak 2015-ben

A gazdasági növekedés dinamikájának lassulásával, és egy százalék alatti inflációval számol jövőre a K&H és a Buda-Cash makroelemzője, akik szerint 2015-ben sem drasztikus forintgyengülés, sem jelentősebb erősödés nem várható.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője MTI-nek eljuttatott előrejelzésében kiemelte: az idén várható 3 százalék feletti növekedés után jövőre 2,2 százalék körüli GDP-bővülés várható. A szakértő szerint a magyar gazdaság 2014-ben egyértelműen "elhagyta a recesszióközeli zónát". A harmadik negyedévben lassult a növekedés üteme, és bár az utolsó negyedéves adatra még várni kell, feltehetően ebben az időszakban tovább lassult a növekedés. Összességében 2014-ben éves szinten valamivel 3 százalék feletti lehet a GDP-növekedés - fűzte hozzá a szakértő. Úgy vélte, a jövő év számos bizonytalanságot tartogat, egyfelől a legfőbb exportpiacnak számító eurózóna gyengélkedése korlátokat szab a növekedésnek, másfelől kockázatot jelent a december közepén kirobbant orosz válság esetleges eszkalálódása. Ugyanakkor a belső fogyasztás bővülése segítheti a gazdaság élénkülését.

 

Az elemző szerint a bizonytalan tényezők miatt nehéz pontos prognózist adni 2015-re, de a jelenlegi kilátások alapján 2,2 százalék körüli növekedéssel lehet számolni az idei 3,3 százalék után. Hasonlóan vélekedik Tóth Gergely, a Buda-Cash elemzője is, aki 2014-re 3,4, 2015-re pedig 2,2 százalékos GDP-növekedést vár. Az MTI-nek kifejtette: jövőre lassul a dinamika, ráadásul az idén a gazdaság a vártnál jobban bővült, vagyis a magas bázis miatt a növekedés szintjét is nehéz megtartani. Tóth Gergely szerint a mezőgazdaság 2015-ben lassíthatja a növekedést, emellett az utóbbi ipari, építőipari adatokból is a bővülés lassulása látszik. Ezt ellensúlyozhatja a lakossági fogyasztás további élénkülése, amit az alacsony infláció, a devizahitelek kivezetése, valamint a reálbér-növekedés is támogat.

 

A szolgáltatási szektorban tapasztalt idei növekedés jövőre is folytatódhat, sőt további emelkedés várható az elemző szerint. Kérdéses ugyanakkor, hogy hogyan alakul az orosz-ukrán konfliktus, valamint hogy a versenyszféra mekkora szerepet tud vállalni a növekedésből, tekintettel arra, hogy 2014-ben elsősorban az állami, valamint európai uniós beruházások, és az autóipar húzta a gazdaságot. Németh Dávid a forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban kifejtette: 2014 decemberében az orosz rubel drasztikus gyengülése negatívan hatott a forintra és a zlotyra, így 315 forint fölé került az euró. A szakértő szerint aggasztóbb volt a forint dollárral szembeni gyengülése, az amerikai deviza jegyzése ugyanis az orosz válság miatt 255 forintra nőtt, amire több mint tíz éve nem volt példa.

 

A december végi, jelentősnek mondható forintgyengülésben szerepet játszott az is, hogy Magyarország a "bóvli" befektetési kategóriában van, ezért sérülékenyebb a magyar deviza régiós társaihoz képest - közölte az elemző. Hozzátette: egyelőre nem látni, hogy az orosz válság, és a feltörekvő piacokon kialakult eladási hullám mennyire lesz tartós, egy-egy bejelentés könnyen "eltolhatja" az árfolyamokat. A K&H várakozásai szerint a jövő év első felében 310-320 közötti euróárfolyamra van kilátás, az év vége felé pedig 305-310 forint környékén lehet a kurzus. Németh Dávid hozzátette, hogy az árfolyamprognózist felülírhatja a nemzetközi környezet változása, és pozitív hatást gyakorolhat a forintra, ha a nemzetközi hitelminősítők a jövő év végén felminősítik Magyarországot.

 

Tóth Gergely az idei éves átlagos 308 forintos euró árfolyam után 2015-ben nem számol drasztikus gyengüléssel, de jelentősebb erősödéssel sem. Úgy vélte, sok tényező mutat afelé, hogy fennmaradhat a gyengülő tendencia, így az év egészében 310-315 forint lehet az átlagos euróárfolyam. Németh Dávid szerint az őszi negatív inflációs értékek miatt elképzelhető, hogy az éves átlagos infláció 2014-ben mínusz 0,2 százalék lehet, jövőre pedig várhatóan az 1 százalékos szint alatt marad, a, jövő év decemberében pedig - 2014 decemberéhez képest - 2,5 százalékos lehet a pénzromlás üteme. A jelenlegi kilátások alapján lefelé mutató kockázatok láthatóak, ilyen például az olaj- és energiaárak csökkenése, valamint az alacsony nemzetközi inflációs környezet.

 

A vezető elemző szerint a nagyon alacsony infláció miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "kényelmes helyzetben van": tartósan laza monetáris politikát alkalmazhat, azaz az alapkamat a jelenlegi 2,1 százalékos alacsony szinten maradhat. Az orosz válság ugyanakkor bizonytalansági tényező a kamat alakulásában. Alapesetben 2015 derekán az amerikai Fed megemelheti a kamatszintet, ennek hatására pedig elképzelhető, hogy a magyar jegybankárok a jövő év végén emelik a kamatot. Ugyanakkor, ha az inflációs környezet tartósan enyhe marad, és a nemzetközi környezet is kedvezően alakul, akkor még kamatcsökkentés is elképzelhető 2015-ben.

 

Hasonlóan vélekedett Tóth Gergely is, aki ugyancsak 1 százalék alatti - 0,7 százalékos - inflációt vár 2015-re. A szakértő szerint, "amíg lehet", az MNB 2,1 százalékon tartja az alapkamatot, miközben a piac is "árazgat" egy 10-20 bázispontos kamatcsökkentést, és ha az orosz-ukrán konfliktus nem lesz súlyosabb, akkor valóban jöhet egy óvatos kamatcsökkentés. Tóth Gergely hozzátette: a konzervatív forgatókönyv szerint marad az alapkamat 2,1 százalékos szintje 2015-ben is, ugyanakkor ő Németh Dávidhoz hasonlóan ő is megemlítette, hogy felfelé - vagyis a kamatemelés irányába - mutató kockázatot jelent, ha a Fed kamatemelési ciklust kezd.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: