Ezek lehetnek a 2015-ös év piaci meglepetései

A befektetők mindig azt figyelik, mire lehet leginkább számítani. A gazdaság és a tőkepiacok azonban soha nem egy előre megírt forgatókönyv alapján működnek. A K&H alapkezelője ezért összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyeknek csupán csekély esélyük van, hogy bekövetkeznek, hatásuk azonban igen jelentős lehet. Érdemes tehát ezeken is rajta tartani a szemünket a jövő évben, a megtakarításoknál pedig portfólió-építéssel csökkenteni a kockázatokat!

1. Az MNB 1%-ra vágja az alapkamatot. 
A többletes folyó fizetési mérleg miatt a forintkereslet stabil lesz, ami miatt a hazai fizetőeszköz jelentősen erősödik. Ennek megállítására az MNB jelentős kamatcsökkentésről dönthet. 
 
2. A 10 éves kötvényhozam 3% alá kerül. 
2015-ben is folytatódik a hozamvadászat, a hazai papírok pedig még mindig vonzóak a fejlett kötvényhozamokhoz képest, ezért a befektetők továbbra is előszeretettel vásárolnak magyar államkötvényeket, ami egészen 3%-ig letolhatja a most 3,6-3,7% körül mozgó hosszú távú kötvényhozamokat.  
 
3. Magyarország visszakerül a befektetésre ajánlott kategóriába.
Az évek óta 3% alatt tartott költségvetési hiány és a stabil államadósság pálya mellett az ország adósságprofilja javul, ezért a hitelminősítők felminősítik Magyarországot, és a jelenlegi, befektetésre nem ajánlott kategóriából visszakerülünk a befektetésre ajánlottak közé. 
 
4. A Richter Gedeon Nyrt.-re felvásárlási ajánlat érkezik. 
2014-ben a legnagyobb felvásárlási tranzakciók a gyógyszeriparban történtek. A Richternél most folyamatban lévő originális készítmények miatt a cég jó célpont lehet az iparági befektetők számára a felvásárlásra, miközben az orosz-ukrán válság miatt jelenleg kifejezetten nyomott a cég részvényeinek árfolyama. 


5. Az euró/dollár eléri a paritást. 

Folytatódik az eddigi trend, a két jegybank ellentétes monetáris politikája. Míg a tengerentúlon kamatemelésre készülnek, és folyamatos a gazdasági növekedés, addig az öreg kontinensen felerősödnek a recessziós és deflációs félelmek, amelyek elkerülésére az Európai Központi Bank mennyiségi lazításba kezd. Ezek eredményeként oly mértékben megerősödik az amerikai dollár az euróval szemben, hogy a jelenlegi 1,23 körüli szintről eléri az 1,0-es szintet. 
 
6. A Fed csak 2016-ban emel kamatot. 
A mostani várakozások 2015-re teszik a kamatemelést, ugyanakkor a jegybank semmiképpen nem akarja kockáztatni a törékeny gazdasági növekedést, és nem akarja elrontani a kedvező befektetői klímát, ezért az amerikai jegybank tovább tolja a kamatemelést - akár a kommunikációval, akár egy újabb, eddig el nem ért gazdasági mutatóhoz kötve az emelést. 
 
7. 100 dollárig visszaerősödik a Brent olaj hordónkénti ára. 
Miután idén gyakorlatilag megfeleződött a kőolaj világpiaci ára, ilyen ár mellett már sok termelőnek nem éri meg a kitermelés, ezért csökken a kínálat és olajkészletek. Emellett az alacsonyabb ár miatt fokozódik a kereslet az ipar és a lakosság részéről is. Mindkét folyamat az olajár újbóli emelkedésére hat, amely így újra megközelítheti a 2014 év elején elért szintet. 
 
8. A feltörekvő piacok felülteljesítik a fejlett részvénypiacokat. 

A feltörekvő piacok gazdaságpolitikai kihívásokkal néznek szembe, ezért évek óta lemaradók a részvénypiaci raliban. A rali szélesedésével az eddigi lemaradókat újra felkaphatják a befektetők, így 5 év után ismét fordulhat a trend, és a feltörekvő részvénypiacok növekedése túlteljesítheti a fejlettekét. 
 
9. Összeomlik a japán gazdasági kísérlet.

A japán jegybank hiába pörgeti fel eszközvásárlási programját, nem sikerül növekedési pályára állítani a japán gazdaságot és felpörgetni az inflációt. Ezzel az ország GDP-arányos adóssága fenntarthatatlanná válik.  

9+1. Magyarország nem jut ki a 2016-os foci Eb-re.
A felfokozott várakozások és a könnyített rendszer ellenére az új szövetségi kapitánnyal sem sikerül kijutni a franciaországi Európa-bajnokságra.

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás: