Ezek a mai fiatalok – a jövő nyugdíjasai

X, Y, Z generáció, új lehetőségek – és kihívások. A mostani fiatal és aktív korosztály élete nagyban különbözik már szüleikétől is. Számukra a nyugdíjas kor egyelőre a távolabbi jövő, nem mindegy azonban, hogy ebben a jövőben milyen életszínvonalat tudnak maguknak biztosítani. A nyugodt időskort már a jelenben érdemes megalapozni, hiszen minél előbb gondolunk a jövőnkre, annál biztosabb életszínvonalat teremthetünk nyugdíjas éveinkre. A Generali Biztosító számításai szerint az előrelátó harmincasok például már egy kisebb összegű havi ráfordítás mellett is több tízmillió forintos megtakarítással mehetnek nyugdíjba.

Komoly kihívások az állami nyugdíjrendszer előtt
 
Az 50-es évek elején, az úgynevezett Ratkó-korszakban megugrott hazánk népessége, a korfa másik „kiterebélyesedése” pedig az ő gyermekeik, a „Ratkó-unokák” azaz az 1974-75-ben születettek esetében látható. Jelenleg az aktív és az eltartott népesség aránya tehát kiegyensúlyozott, azonban a következő néhány évben a „Ratkó-gyerekek” elérik a nyugdíjkorhatárt, a jelenleginél is sokkal komolyabb kihívás elé állítva a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. A folyamatokra ráadásul a születések számának azóta tartó, kisebb megugrásokkal tarkított, de alapvetően azért csökkenő tendenciája is negatívan hat.

Generációs különbségek
 
Az 1965 óta születetteket három csoportra osztják a társadalomtudósok: a mai 40-eseket X, a jelenleg 30-as éveikben járókat az Y, míg az 1996 óta születetteket a Z generáció névvel illetik. Ezen korosztályok szokásaikban, értékrendjükben jól észrevehetően különböznek az előzőektől és egymástól is.
 
Az X generáció jellemzően elutasítja a szüleik nemzedékére jellemző lojalitást a munkavállalásban, a többszöri munkahelyváltás szinte természetes. A válság idején a munkaerőpiacra lépő Y generáció értékrendje pedig már egyenesen szakít az egzisztenciateremtés legfőbb prioritássá emelésével: munkaerő-piaci kilátásaik kedvezőtlenebbek, anyagi okok miatt sokszor később önállósodnak, elődeiknél jóval kevéssé lojálisak, sokkal inkább törekszenek a karrier és a magánélet harmóniájára. Tudatosabbnak mondhatók szüleik korosztályánál, amihez nagyban hozzájárul, hogy ők az elsők, akik számára már a fiatalkoruk óta jellemző az internethasználat, a szinte korlátlanul hozzáférhető információ adta lehetőségek. Az utánuk következő, mai tizen- és huszonévesek, azaz a Z generáció viszont már nem is élt az „internet előtti” korban. Számukra természetes a virtuális világ, a folyamatos online jelenlét, az azonnal elérhető és korábbi mértékkel elképzelhetetlen mennyiségű információ, amely folyamból maguknak kell szűrniük a számukra releváns tartalmakat, ez pedig nagyban meghatározza fogyasztási szokásaikat is. Az identitás, az egyén még nagyobb hangsúlyt kap életükben, a munkavállalással illetve az igénybevett szolgáltatásokkal kapcsolatban elvárják, hogy az mindenben megfeleljen igényeiknek. 
 
A nyugodt időskor a jelenben kezdődik
 
A Z generáció tudatosságára nagy szükség lesz aktív dolgozó éveikben, hiszen minden korábbihoz képest nehezebb helyzetbe kerülhetnek nyugdíjasként. Kutatások  szerint ugyanis 2030-ra itthon a lakosság több mint negyede, míg 2050-re pedig már az egyharmada 60 év feletti lesz. Az elöregedő társadalom így nagy kihívások elé fogja állítja az állami nyugdíjrendszert. Míg 1980-ban négy aktív keresőre még csak két nyugdíjas jutott, 2013-ban négy aktív kereső már három nyugdíjast tartott el, és demográfiai számítások szerint 2050-re négy aktív korúra már hat eltartott jut majd.  Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mire a Z generáció eléri a nyugdíjkorhatárt, annak tagjai a jelenleginél is jóval alacsonyabb összegű állami nyugdíjra számíthatnak.
 
Ha 35 évesen elkezdjük az öngondoskodást, havi 20 ezer forintból közel 30 millió lehet a nyugdíjkorhatár eléréséig
 
Ahhoz, hogy az időskori létbiztonság ne kerüljön veszélybe, de a jelenben se terheljük túl a költségvetésünket, érdemes minél előbb, akár már kisebb összegeket is befektetni.
 
Az X generáció tagjai számára sem késő félretenni
 
- A Generali számításai szerint, ha egy aktív, dolgozó 45 éves korában köt nyugdíjbiztosítást, jelentősebb összegekkel tudja majd kiegészíteni nyugdíját. Ha húsz éven át havi 10 ezer forintot áldoz nyugdíjbiztosítás keretében az öngondoskodásra, visszavonulásának idejére nagyságrendileg 6 millió forintnyi, míg havi 20 ezer forintos befizetés mellett már több mint 12 millió forintos megtakarítása gyűlik össze.
 
Érdemes minél előbb, már a húszas-harmincas években elkezdeni megtakarítani

 
A szakemberek szerint fontos lenne, hogy már az Y generáció is foglalkozzon az időskori megélhetésével, hiszen az számít ideálisnak, ha az aktív dolgozók már a harmincas éveinkben elkezdik a megtakarítást. Ezt támasztják alá a Generali számításai is:
 
- A 35 évesen nyugdíjbiztosítást kötők például havi 10 ezer forinttal is körülbelül 14,5 millió forintot tudnak összegyűjteni nyugdíjas korukig, 20 ezer forintos havi ráfordítással pedig már igen tekintélyes összeg, nagyságrendileg 30 millió forint fog rendelkezésükre állni számlájukon.
 
- Természetesen a legjobb helyzetben azok lesznek, akik már az aktív éveik legelején is gondolnak a jövőre. A 25 éves korukban nyugdíjbiztosítást kötők például már havi 10 ezer forintos ráfordítás mellett is nagyságrendileg 30 millió forintot tudnak összegyűjteni, havi 20 ezer forintból pedig már több mint 60 millió forint állhat rendelkezésükre nyugdíjba vonulásukkor.
 
 
 
A Generali Aranyszárny Perspektíva befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítása olyan hosszú távú megtakarítási konstrukció, mellyel megteremthető a hőn áhított, ám egyre nehezebben elérhető anyagi biztonság. Ezzel a rugalmas megtakarítási formával egyedi befektetési portfólió állítható össze, amely a Trendfigyelő szolgáltatásnak köszönhetően a nagyobb árfolyamesésekből adódó veszteségektől is védett. A megtakarítás eseti befizetésekkel tovább növelhető, a hosszú távú elköteleződést a biztosító ötévenkénti hűségjóváírással jutalmazza, az állam pedig adóévenként a fizetendő személyi jövedelemadó erejéig, 20%-os, de maximum 130 ezer forintos adójóváírással támogatja.

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás: