Az eszközkezelő év végéig 90-95 milliárdot fordít ingatlanvásárlásra

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. működésének megkezdésétől számítva az idén év végéig 90-95 milliárd forint költségvetési forrást használ fel ingatlanvásárlásra, amivel közel 200 milliárd forint lakossági adósságot számol fel - ismertette Csillag Tamás vezérigazgató kedden a társaság háttérbeszélgetésén, Budapesten.

A 2015-ös költségvetés 30,3 milliárd forintot tartalmaz a NET ingatlanvásárlására, ehhez jön még az a 10 milliárd forint, amit a társaság tavaly lehívott, de még nem fizetett ki. A NET 2014 végéig 52,4 milliárd forintot fordított ingatlanvásárlásra, ennek révén 113,5 milliárd forint banki tartozást zártak le, vagyis minden egyes költségvetési forint 2,14 forint adósságtól szabadította meg a hiteladósokat. A NET-programba bekerült ügyfelek esetében átlagosan 8,2 millió forint tartozás szűnt meg. Az eszközkezelőnek tavaly év végéig 24 273 ingatlant ajánlottak fel, mintegy 16 ezer igénylést dolgoztak fel és közel 14 ezer ingatlant vásároltak meg. Mintegy 8 ezer igénylés feldolgozása folyamatban van, mintegy 1700-at pedig el kellett utasítani, mert nem feleltek meg a jogszabályi feltéteteleknek.

 

A társaság idén még mintegy 2500 kérelmet tud befogadni, és 2015 végére a kormányprogramban meghirdetett keretszámnak megfelelően meg tudja vásárolni a 25 ezer ingatlant - mondta a vezérigazgató. A NET egy-egy ingatlanért átlagosan 3,7 millió forintot fizetett, a megvásárolt ingatlanok átlagos forgalmi értéke 7,9 millió forint volt, vagyis az átlagos tartozás meghaladta az átlagos forgalmi értéket. A megvásárolt ingatlanok 26 százaléka társasházi, 74 százaléka önálló ingatlan volt, 6 százalékuk a fővárosban, 16 százalékuk megyei jogú városokban, 40 százalékuk kisebb városokban, 38 százalékuk községekben, egyéb településeken található.

 

Csillag Tamás kiemelte a bérlők jó fizetési készségét, akik a 2014. év végi adatok szerint a kiszámlázott bérleti díj 86 százalékát fizették be, csupán 14 százalékuk esett késedelembe, míg az önkormányzati, szociális bérlakások esetében a késedelmi arány 50 százalék körüli. Mint elmondta, bérlőik tizede halmozott fel nagyobb, öt-hét havi, negyedük pedig egy-két havi tartozást. Annak szerződését a jogszabály szerint fel kell mondani, akiknek hosszú időn át jelentős mértékű tartozásuk van, erre 2014 végéig 400-410 esetben került sor. Csillag Tamás hangsúlyozta, ők sem kerülnek azonban utcára, határozott idejű szerződést kötnek velük, amelynek keretében a bérlők elismerik a tartozást, vállalják, hogy egy év alatt megpróbálják ledolgozni, továbbá azt is, hogy részt vesznek a mentorprogramban. Körülbelül negyvenen saját elhatározásukból költöztek ki a NET-től bérelt (korábban saját tulajdonú) lakásukból, mert megváltozott az élethelyzetük.

 

A NET a megürült ingatlanokat újra meghirdeti, ennek során a meglévő bérlők előnyt élveznek, s vannak más prioritások is, figyelembe veszik például a gyermekek számát. Nem a jövedelmet, hanem a szociális paramétereket vizsgálják. Jelenleg 21 ingatlanra várnak pályázókat. A bérlők havonta átlagosan mintegy 10 ezer forint bérleti díjat fizetnek, ami a tulajdonost terhelő javításokra elegendő, de a hosszú távú fenntartást, amibe beletartozik a karbantartás, felújítás is, nem fedezi. Csillag Tamás beszélt arról is, hogy a NET által már megvásárolt ingatlanok tulajdonosaival nem kell elszámolniuk a bankoknak. A NET-nél még folyamatban lévő ügyek esetében a hitelintézetek elszámolnak az ügyfelekkel, akik eldönthetik, visszavonják-e kérelmüket.

 

A vezérigazgató szerint azonban szinte kizárt, hogy valaki jobban járna az elszámolással, mint a NET-programmal. Az FHB Életjáradék Zrt. megvásárlásához egymilliárd forintos tőkejuttatást kapott a NET, feladata az, hogy az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorolja, az ingatlanok működtetése, üzemeltetése zökkenőmentes legyen, a szerződött idős emberek megkapják az életjáradékot. A megvásárolt cég portfóliójában 598 ingatlan van, új szerződést nem lehet kötni, mert január 1-jétől csak biztosítók folytathatnak ilyen tevékenységet - ismertette Csillag Tamás. A vezérigazgató arra a kérdésre, a NET jelenlegi kapacitása lehetővé tenne-e további ingatlanvásárlásokat, azt válaszolta: a jelenlegi nem elég ehhez, de a modell biztosítja, hogy a programot igény esetén folytathassák.   (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: