Az exit poll adatok szerint a Sziriza nyerte a választásokat

Exit poll felmérések szerint a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) nyerte meg a vasárnapi görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A Sziriza szóvivője szerint „történelmi győzelmet” arattak, a konzervatív kormánypárt elismerte vereségét.

Az exit poll adatok szerint a Sziriza nyerte a választásokat

A leszavazott választók körében végzett felmérések szerint az Alekszisz Ciprasz által vezetett Sziriza a szavazatok 35,5-39,5 százalékát kapta, miközben a kormányzó Új Demokrácia (Nea Dimokratia) a voksok 23-27 százalékát szerezte meg. A legfrissebb előrejelzések szerint a Sziriza 146-158 mandátummal számolhat, a konzervatívok pedig 65-75 helyet kaphatnak a görög törvényhozásban. A 300 fős athéni parlamentben 151 mandátum megszerzésére van szükség az abszolút többség eléréséhez.

 

„Egyértelmű, hogy történelmi győzelmet arattunk, ami nemcsak a görög embereket érinti, hanem minden európai népet. Ez nagy megkönnyebbülés minden európainak. A kérdés csak az, hogy mekkora a győzelmünk” - mondta Panosz Szkurletisz szóvivő a Mega görög tévécsatornának.

 

A szóvivő szerint a Sziriza győzelme „a társadalmi igazságosság és méltóság visszatérését, a demokrácia visszatérését” jelentené, mert az utóbbi évek „vad megszorításait megsínylette a demokrácia”.

 

Makisz Voridisz egészségügyi miniszter, az Új Demokrácia parlamenti szóvivője elismerte a vereséget. „Vesztettünk. A vereség mértéke egyelőre még nem világos. Az lesz a szerepünk, amit a görög emberektől kaptunk: a legnagyobb ellenzéki párté” - mondta a Mega tévécsatornának nyilatkozva.

 

A szóvivő egyúttal azt hangoztatta, hogy a konzervatív kormány által a nemzetközi pénzügyi segély fejében meghozott megszorító intézkedések hasznosak voltak, de azoknak vége szakadt, még mielőtt gyümölcsöt hozhattak volna.

 

A felmérések szerint a harmadik helyért fej-fej mellett küzd a To Potami (A folyó) nevű balközép párt és a szélsőjobboldali Arany Hajnal: az exit poll adatok szerint mindkét pártnak 6,4-8 százalékos a támogatottsága. A kormánykoalícióhoz tartozó, szocialista PASZOK mindössze 4,2-5,2 százalékos eredményt érhetett el.

 

A hosszú évtizedekig az Új Demokrácia baloldali váltópárjának számító, de az utóbbi időben szétforgácsolódott és pártszakadáson átesett PASZOK volt külügyminisztere, Theódorosz Pangalosz azt mondta, a szocialisták eddigi szavazói átpártoltak a Szirizához.

 

Már néhány perccel az első exit poll eredményeket követően Ciprasz pártjának több ezer híve gyűlt össze Athén belvárosában, hogy megünnepelje a régóta vágyott diadalt. Több autós felvonulás alakult ki a fővárosban, és Görögország más részein is spontán ünneplés kezdődött.

 

A görög belpolitika meghatározó eseményét a nemzetközi pénzpiacok is fokozott figyelemmel kísérik, mivel a Sziriza a Görögországnak nyújtott 240 milliárd eurós pénzügyi segély feltételeinek újratárgyalásáért és a görög adósság egy részének elengedéséért szállt síkra.

 

A pénzügyi válság 2009-es begyűrűzése óta ez volt a negyedik parlamenti választás Görögországban, és a győztesnek ugyanazzal a feladattal kell megküzdenie, mint elődjének: a külső nyomásnak engedni úgy, hogy az ne idézzen elő társadalmi robbanást.

 

A kormányalakítás már csak azért is sürgető feladat lesz a választás győztese számára, mert Athénnak február végéig új megállapodást kell kötnie hitelezőivel, ellenkező esetben felfüggeszthetik a pénzügyi segélyeket, és Görögország fizetésképtelenné válhat. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: