Válságellenes csomagtervet hagytak jóvá Oroszországban

Válságellenes intézkedési csomagtervet hagyott jóvá az orosz vezetés - jelentette be kedden Anton Sziluanov pénzügyminiszter.

A miniszter elmondta, hogy a Vlagyimir Putyin és a kormány tagjai a Moszkva környéki, novo-ogarjovói rezidenciáján tartott hétfői tanácskozáson fogadták el "az egyenletes gazdasági fejlődést és a társadalmi stabilitást biztosításáról" szóló csomagtervet, amely a költségvetés optimalizálását és strukturális reformokat célzó intézkedéseket tartalmazza. Sziluanov hozzátette, hogy a terv körülbelül egy évre szól, és az a célja hogy "új minőségű államirányítást, új minőségű költségvetést" hozzanak létre, valamint megőrizzék tartalékaikat. Megjegyezte, hogy a kormánynak nem áll szándékában "ész nélkül" elkölteni szuverén tartalékait.

 

Az orosz államfő vezette késő estébe nyúló hétfői tanácskozáson részt vett Dmitrij Medvegyev kormányfő és kabinetjének több tagja, közöttük Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési és Anton Sziluanov pénzügyminiszter. Jelen volt Elvira Naibullina a jegybank elnöke, Tatjana Golikova a Számvevőszék elnöke is. Vlagyimir Putyin egy hetet adott a kormánynak, hogy egyeztesse a válságellenes csomagtervet a parlamenttel. Anton Sziluanov azt is közölte, hogy az intézkedések fedezetére úgynevezett válságellenes tartalékot hoztak létre az állami költségvetésen belül.

 

Ebbe az év elején 193 milliárd rubelt (mintegy 788 milliárd forint) különítettek el, jelenleg pedig egy sor döntés meghozatalát követően jelenleg 170 milliárd rubel (mintegy 692 milliárd forint) áll az orosz kormány rendelkezésére. A tárcavezető nem részletezte, milyen intézkedésre költötték a 23 milliárd rubelt. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a válságellenes tervben lefektetett költségvetési politikával, és hordónként 70 dolláros kőolajárral számolva 2017-re hiánymentes költségvetés elérésére törekszenek.

 

Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes a múlt szerdán jelentette be, hogy az orosz kormány 18 milliárd euró (mintegy 5,6 ezer milliárd forint) értékű tervet dolgozott ki a gazdaság megtámogatására, hogy segítsen átvészelni a visszaesést a vállalkozásoknak és a lakosság legelesettebb rétegeinek. A politikus azt mondta, hogy az agrárszektort 50 milliárd rubellel, az ipart 20 milliárd rubellel, az egészségügyet pedig 16 milliárd rubellel támogatják meg. (1 rubel jelenleg 4,087 forint.)

 

Suvalov közölte, hogy a programot részben közvetlenül a költségvetésből, részben a nemzeti jóléti alapból finanszírozzák, másrészt állami hitelgaranciákat nyújtanak. Az Oroszország ellen, annak Ukrajna-politikája miatt hatályba lépetett nyugati szankciók és a kőolaj világpiaci árának erős csökkenése miatt visszaesés várható az orosz gazdaságban. Ha az olajárak a jelenlegi alacsony szinten maradnak, a GDP 5 százalékkal csökkenhet, és az infláció 17 százalékra nőhet tavasszal Oroszországban.   (MTI)

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás: