5-ből 4 netező vásárol online

A rendszeresen netezők vásárlásra is előszeretettel használják a világhálót: 81 százalékuk legalább egyszer vásárolt online az elmúlt évben. A KutatóCentrum aktuális E-Shopping Reportjából az is kiderült, hogy a netes vásárlók többsége már nem utasítja el a bankkártyás fizetést, és hogy a legtöbbször a magas szállítási díjak miatt állnak el vételi szándékuktól.

5-ből 4 netező vásárol online

A rendszeresen internetezők több mint négyötöde vásárolt online legalább egy alkalommal az elmúlt év során, míg 2010-ben ez még csak minden második netezőről volt elmondható – derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Reportjából. Közülük a legtöbben (90%) valamilyen terméket helyeztek a virtuális kosarukba, szolgáltatást az online vásárlók alig több mint egyharmada rendelt meg online, míg valamilyen kedvezmény igénybe vételére jogosító kupont a netes megrendelők egynegyede vásárolt az interneten az elmúlt egy év során. A termékek között a műszaki és számítástechnikai cikkek, ruházati és szabadidő termékek, könyvek, filmek, illetve zenét tartalmazó adathordozók a legnépszerűbbek, míg a szolgáltatást vásárlók leginkább szállásfoglalásra, színház-, mozi- és koncertjegy beszerzésére, illetve utazással kapcsolatos szolgáltatások megrendelésére használták a világhálót.

 

„A hagyományos üzletekbe ezzel szemben más típusú szolgáltatások miatt térünk be: leggyakrabban ugyanis szerencsejátékokkal kapcsolatos szolgáltatásokat (például lottó, sportfogadás) vásárolunk offline, csak ezután következnek az utazással, közlekedéssel kapcsolatos szolgáltatások, illetve a telekommunikációs előfizetések” – mondta el Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

Az online vásárlók több mint fele fizetne bankkártyával
 
Az online fizetési módok közül egyre többen használják a bankkártyás fizetést: a 2013-as 37 százalékkal szemben 2014-ben már 42 százalék volt azoknak az aránya, akik legalább egy alkalommal így rendezték a számlájukat. Ugyanakkor a vásárlók még mindig a készpénzes (55%), illetve az átutalásos fizetést (48%) választják szívesebben. Bár a bankkártya elfogadottsága még mindig magasabb a hagyományos vásárlások során – az ilyen üzletek esetén a megkérdezettek 80 százaléka tartja elfogadhatónak ezt a fizetési módot –, elvben már az internetes vásárlás alkalmával is a netezők több mint fele fizetne kártyával.

 

„Elsősorban a férfiak, a 18-29 év közöttiek és a fővárosban élők nyitottak erre a fizetési megoldásra – jegyezte meg Györfi Anna. – Az adatokból az is látszik, hogy a netes rendelések során kártyával fizetők tényleges száma még elmarad azokétól, akik szívesen rendeznék így a számlájukat, ami arra utal, hogy a webáruházakban kínált fizetési módok is gátat szabnak a bankkártyás fizetés terjedésének.”
 
A szállítási módok között a legnépszerűbb a házhozszállítás (az online termékvásárlók 87%-a vette át otthonában a választott terméket), a megkérdezettek egyharmada említette a fix átvételi pontokat, míg az üzletben történő átvételt mindössze 28 százalék – elsősorban a fővárosiak – választották.
 
A bizalom növelésével bővülhet a piac
 
Akik még soha nem vásároltak online, elsősorban azzal indokolták ezt, hogy nem volt még rá szükségük (42%), illetve nem tudják személyesen megvizsgálni a terméket (41%), ugyanakkor egyharmaduk még mindig az internetes vásárlással szembeni bizalmatlanságra hivatkozott.
 
Az sem ritka, hogy valaki vásárlási szándéka ellenére végül üres kézzel hagyja el a webáruházat: az online termékvásárlók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt 1 évben legalább egyszer előfordult vele, hogy bár terméket helyezett virtuális kosarába, mégis rendelés nélkül távozott. Közülük a legtöbben (35%) a magas szállítási díj miatt döntöttek így. „Ezen kívül számos olyan egyéb indok merült fel a kutatás során, melyre a webáruházak egy kis odafigyeléssel megoldást tudnának találni. Ilyen például a megfelelő fizetési mód, illetve termékátvételi lehetőség hiánya, a hosszú szállítási idő vagy a készlethiány” – emelte ki Györfi Anna.
 
 

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás: