Az amerikai szenátus is megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték megépítését

Dacolva a kilátásba helyezett elnöki vétóval, csütörtökön az amerikai szenátus is megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését.

A republikánus többségű szövetségi felsőház 62-36 arányban, kilenc centrista demokrata szenátor átszavazásával támogatta a projektet, amelyet a képviselőház már január 9-én támogatásáról biztosított. Barack Obama elnök korábban közölte: meg fogja vétózni a törvénytervezetet, mert meggyőződése szerint ezt a kérdést eldönteni a végrehajtó hatalmi ág feladata.

 

Az elnök azt akarja, hogy a külügyi tárca eldöntse: valóban nemzeti érdeke-e az Egyesült Államoknak megépíteni a Keystone XL-t, amely a tervek szerint a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl partvidékén található finomítókig szállítaná az olajat. A diplomáciai tárca felszólította a döntés előkészítésében érintett szerveket, hogy február 2-ig véglegesítsék hivatalos állásfoglalásukat. A Keystone XL megépítését a calgaryi központú TransCanada társaság először 2008-ban javasolta.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ezt az Obama-kormány 2012 elején arra hivatkozva utasította el, hogy a kongresszus által számára megszabott időkeret nem tette lehetővé a döntésre vonatkozó hatástanulmányok elkészítését. Ennek egyik oka az volt, hogy a terv ellenzői környezetvédelmi kifogásokat emeltek a vezeték nebraskai szakasza ellen. A TransCanada ezt követően kettébontotta a projektet, és bejelentette, hogy elkezdi megépíteni a vezeték Oklahoma állam és a Mexikói-öböl közé eső, 780 kilométeres szakaszát. Ehhez ugyanis - mivel a csővezeték déli szakasza kizárólag az Egyesült Államok területén halad - nem volt szükség szövetségi szintű jóváhagyásra.

 

A TransCanada 2012 májusában újból kérelmezte a washingtoni külügyminisztérium engedélyét az északi szakasz megépítésére. Mivel ez átlépné a kanadai-amerikai határt, a projekt nem valósítható meg az Egyesült Államok kormányának beleegyezése nélkül. Ekkor a projekt támogatói kezdték el kifogásolni azt, hogy az engedélyeztetési eljárás a végtelenségig elhúzódik.

 

Tavaly januárban a külügyminisztérium is arra a következtésre jutott, hogy a vezeték nem okoz majd jelentősebb változást a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából. A minisztérium leszögezte, hogy a kanadai olajat - amelynek felhasználása 17 százalékkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár ugyan, mint az átlagos kőolajé - mindenképpen ki fogják termelni, és ha nem csővezetéken, akkor vasúton és közúton juttatják el a finomítókhoz, ami viszont nagyobb környezetszennyezési veszéllyel jár a földfelszínen. Vizsgálat tárgyát képezi ugyanakkor, hogy valóban olyan jó munkahelyteremtő beruházás-e a Keystone XL, mint ahogy azt támogatói állítják.

 

Az ellenérvek szerint az építkezés valóban sokaknak adna munkát, ám elkészülte után a csővezeték üzemeltetéséhez már legfeljebb csak 40 emberre lesz szükség. Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a TransCanada mellett az amerikai fogyasztóknak is jelentős hasznot hajt-e a kőolajvezeték. Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése a számítások szerint 7,6 milliárd dollárba kerül majd.

 

A vezeték kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen tovább csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól. A vezeték megépítésének elhúzódása súrlódást okozott az Egyesült Államok és Kanada között, mert a Keystone XL fontos eszköze lenne Kanada kőolajexportjának. Elemzők szerint kétséges, hogy a várható elnöki vétó leszavazásához a kongresszus mindkét házában meglesz-e az ehhez szükséges kétharmados többség. Az Egyesült Államok fennállása óta a törvényhozásnak az elnöki elutasítások kevesebb mint 10 százalékát sikerült felülírnia.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás: