Tárgyaink jobban fertőznek, mint mi magunk

Nyakunkon az influenzaszezon, aki pedig lemaradt arról, hogy időben beoltassa magát, nem tehet mást, mint reménykedik abban, hogy elkerüli a járvány. A valóság ugyanakkor az, hogy ennél azért többet is tehetünk, a vírus ugyanis máshogy terjed, mint ahogy sokan gondolják: a fertőzés elsődleges útja a kézen keresztül vezet, így védekezni leghatékonyabban fertőtlenítéssel lehet, feltéve, hogy jól csináljuk - olvasható a Felelős Szülők Iskolájának sajtóközleményében.

Sok tévhit kering az influenzáról és az influenza-szerű fertőző betegségekről. A „megfázásnak” titulált megbetegedések 80 százalékát is vírusok okozzák, nem beszélve a valódi, jóval súlyosabb tüneteket produkáló influenzáról. A vírusok terjedésének módja pedig meghatározza, hogyan védekezhetünk valóban hatékonyan ellenük. Érdekes kísérletet végzett el Donald Goldmann, a bostoni gyerekkórház professzora, aki 16 önkéntes egészséges embert kért fel arra, hogy csókolózzon másfél percig náthás, rhinovírussal fertőzött partnerével. Bár egyértelműnek tűnik, hogy az önkéntesek többsége elkapta a vírust, a valóság másként fest: a kísérleti alanyok közül csupán egy lett beteg. Egy fertőzött kávéscsésze használata után viszont a tesztalanyok fele megfertőződött. Goldmann professzor másik kísérletében asztmás gyerekeket szoktattak rá arra, hogy ne nyúljanak az orrukhoz és szemükhöz túl gyakran. Az eredmény: 47 százalékkal csökkent a náthás megbetegedések és 45 százalékkal csökkent a náthával összefüggő asztmarohamok száma. A kísérletek jól mutatják, hogy a vírusok elsősorban a mindennapi használati tárgyakon keresztül jutnak egyik emberről a másikra. Ezt igazolja a University of Virgina orvosi karának öt kutatója által végzett, a Journal of Medical Virology című szaklapban közzétett szállodai kísérleteis, amelyben egy náthás önkéntesek által ott töltött éjszaka után megvizsgálták a szállodai szoba berendezéseit. A kilincsek, villanykapcsolók, tollak, csapok, TV-távirányítók 35 százaléka volt fertőzött. Ezen keresztül az utánuk beköltöző egészséges önkéntesek 60 százaléka kapta el a betegséget. 
 
Habár a légúti fertőzések többféle úton is terjedhetnek (cseppfertőzéssel, levegő útján, érintéssel),  egyre több kutatás bizonyítja, hogy az elsődleges út a kézen keresztül vezet. A kézen magán ugyanakkor csak nagyon rövid ideig élnek meg a vírusok. Papíron, ruhán, zsebkendőn viszont fél napig is, keményebb, simább felületű tárgyakon, fémen, műanyagon pedig akár 48 órát is fertőző marad az influenzavírus – állapította meg a Minnesotai Orvosi Egyetem Bonnie Bean vezetésével végzett vizsgálat..
 
A védekezés módja ebből egyértelmű: az alapos kézmosás mellett alaposan fertőtleníteni is kell. Nem mindegy azonban, hogyan. A tisztaság nem azonos a higiéniával. Nem elég törölgetni: egy beteg által megfogott kilincs letörlésével a vírust a törlőrongyon keresztül addig fertőzésmentes felületekre is átvisszük. A szakemberek a kézmosás mellett a tárgyak fertőtlenítésére a leggyakrabban klóralapú, a fertőzést okozó mikroorganizmusok mindegyike ellen hatásos fertőtlenítőszert ajánlanak.
 
A megfelelő szer kiválasztásánál több dolgot érdemes figyelembe venni: ellenőrizni kell, hogy az adott termék milyen mikroorganizmusok ellen hatásos és milyen felületen alkalmazható, milyen adagolásban és mennyi ideig kell a felületen hagyni a fertőtlenítő hatás eléréséig. 
 
Ezen kívül érdemes betartani az általánosan ismert, de nem mindig megfogadott tanácsokat. Így például fertőzés esetén papír zsebkendőt használjunk, a beteg ruháit mossuk külön, a gyakori kézmosásról nem beszélve. De nem szabad megfeledkezni az olyan felületek rendszeres fertőtlenítéséről sem, mint a kilincsek, a WC lehúzó, kávéfőző, telefon, komputer klaviatúra, vagy a TV távirányítója.
 
A fertőtlenítés kiemelten fontos a fertőzések megelőzésében, különösen a gyermekes családokban – erősíti meg Király Balázs, gyermekorvos, a Felelős Szülők Iskolájának szakértője,  aki szerint az ettől való idegenkedés mögött egy régi, közkeletű, de hamis vélekedés áll, nevezetesen, hogy a higiénia hátráltatja a gyermeki immunrendszer fejlődését. Ez azonban a szakember szerint a felső légúti fertőzések estében semmiképp nem igaz. „A fertőtlenítéstől pedig nem kell félni, ez egyszerűen higiénikus környezetet jelent, aminek még semmi köze a műtők sterilitásához. Ezzel a lépéssel akár komolyabb következményekkel járó fertőzésektől védhetjük meg a gyerekeket, felnőtteket egyaránt” – hangsúlyozza Dr. Király Balázs.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: