Nőtt a Zwack Unicum három negyedéves árbevétele és nyeresége is

A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 11,2 százalékkal, adózás utáni eredménye 22,4 százalékkal nőtt az üzleti évének első három negyedévében - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A szeszes italokat gyártó és forgalmazó társaság a 2014. április-decemberi időszakban 19,44 milliárd forint bruttó árbevételre tett szert, a jövedéki adóval csökkentett nettó értékesítése pedig 11,58 milliárd forint volt, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi azonos időszakit. A három negyedéves adózott eredmény 2,263 milliárd forint volt a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült tőzsdei jelentés szerint.

 

A 2014-es év utolsó negyedévében a belföldi nettó árbevétel 24,4 százalékkal nőtt. A jelentős növekedést a népegészségügyi termékadónak az égetett szeszes italokra való kiterjesztésével magyarázza a jelentés. A 2015. januártól érvényes adónem a Zwack szerint akár 20-30 százalékos polci áremelkedést is okozhat, emiatt a társaság több kereskedelmi partnere ezekből a termékekből 3-5 havi készletet is vásárolt a múlt év utolsó hónapjaiban.

 

Mindezek következtében a következő két naptári negyedévben kisebb árbevétellel számol a társaság, ugyanakkor a jelenlegi, 2015. március 31-én záruló üzleti évének célkitűzéseit továbbra is teljesíthetőnek ítéli. A Zwack export értékesítése 16,3 százalékkal nőtt, 1,228 milliárd forintot tett ki az üzleti év első három negyedévében. Megjegyzik, hogy Kínába is sikerült értékesíteni egy nagyobb Unicum szállítmányt az év végén. A Zwack részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik. A papírok a csütörtöki kereskedést az előző napival megegyező árfolyamon, 15 100 forinton zártá. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 15 900, a legalacsonyabb 12 160 forint volt.  (MTI)

Jelentősen növelte az értékesítéseit a Zwack

Jelentősen növelte az értékesítéseit a Zwack Unicum Nyrt. az áprilissal kezdődött üzleti éve első negyedévében - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett jelentésben.
2021. 08. 06. 05:00
Megosztás:

Nőtt a Zwack Unicum árbevétele

A Zwack Unicum Nyrt. 532 millió forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első negyedévében, 49,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentéséből.
2016. 08. 08. 20:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a Zwack Unicum

A Zwack Unicum Nyilvánosan Mköd Részvénytársaság 2016. június 28-án tartotta Éves Közgyűlését. A Társaság többségi tulajdona 50 % +1 részvény a Zwack és az Underberg család közös cégének tulajdonában van, a részvények 26 százalékát a Diageo csoport birtokolja, a többi részvényen mintegy 2000 intézményi- és magánbefektető osztozik.
2016. 06. 29. 00:01
Megosztás:

Lassabban csorog a Zwack Unicum

A Zwack Unicum Nyrt. üzleti éve első három negyedévében 2,0 milliárd forint adózott eredményt ért el, ez 11,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett gyorsjelentéséből.
2016. 02. 04. 00:10
Megosztás:

Itt vannak a Zwack Unicum Nyrt. friss számai

A Zwack Unicum Nyrt. 2015-2016-os üzleti évének első féléves - ez év április 1. és szeptember 30. közötti - bruttó árbevétele 2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - tartalmazza a társaság kedden közzétett gyorsjelentése.
2015. 11. 04. 08:01
Megosztás:

A Zwack részvényesei 1200 forintos osztalékra számíthatnak

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága részvényenként 1200 forint osztalék kifizetését javasolja a 2014/2015-ös üzleti év után, az osztalékról a társaság június 25-ére összehívott éves közgyűlése dönt - derül ki a pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
2015. 05. 22. 20:40
Megosztás:

Emelkedő bevétel, csökkenő nyereség a Zwack Unicumnál

A Zwack Unicum Nyrt. nettó árbevétele 2,1 százalékkal emelkedett, adózott nyeresége 2,5 százalékkal, 335 millió forintra mérséklődött az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében - közölte a társaság a BÉT honlapján.
2014. 08. 06. 13:50
Megosztás:

Egy üveg Unicum-nyi osztalékot fizet a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága részvényenként 2500 forint osztalékot kifizetését javasolja a június 26-án megtartandó 2014. évi rendes közgyűlésnek - tette közzé a társaság kedden a BÉT honlapján.
2014. 05. 21. 06:51
Megosztás:

A Zwack kikerül a prémium kategóriából

A Zwack Unicum Nyrt. részvényeit november 4-én átsorolják a tőzsde prémium kategóriájából a standard kategóriába - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán a honlapján.
2013. 09. 26. 06:02
Megosztás:

Csökkent a Zwack nyeresége és árbevétele

Csökkent a Zwack árbevétele és adózott eredménye az első negyedévben.
2013. 08. 06. 08:53
Megosztás:

Zwack Unicum - Osztalékfizetés rendje

A Zwack Unicum Nyrt. tájékoztatása szerint a 2013. június 27-én megtartott évi rendes közgyűlésének 6/2013. 06. 27. számú határozata szerint „A Közgyűlés jóváhagyta a Társaság Igazgatósága által előterjesztett eredmény-felosztási javaslatot, amely alapján a Társaság az adózott eredményből 1.198.464 ezer Ft továbbá az eredménytartalékból 378.661 ezer Ft, összességében 1.577.125 ezer Ft osztalék kifizetését határozta el.
2013. 07. 22. 14:05
Megosztás:

Közel 1,4 milliárd forint adózás utáni nyereség a Zwack Unicumnál

A Zwack Unicum Nyrt. 1,444 milliárd forint adózott eredményt ért el az elmúlt üzleti évében, ez mintegy 250 millió forinttal, mintegy 15 százalékkal kevesebb a bázisadatnál, azaz a megelőző üzleti évben elért 1,696 milliárd forint adózás utáni nyereségnél.
2013. 06. 28. 07:00
Megosztás: