A kínálatszűke felnyomhatja a kakaó és a kávé árát

Az Arabica típusú kávé határidős árfolyama a szűkös kínálat miatt fontonként (1 font=0,4536 kilogramm) a mostani 160 cent körülivel szemben ismét 300 centet érhet, míg a kakaó azért drágulhat, mert készletei „meglehetősen bizonytalan szintekre” mentek le – véli Sunny Verghese, az Olam International alapítója és vezérigazgatója.

A kínálatszűke felnyomhatja a kakaó és a kávé árát

Verghese az árupiacok (angolul: soft commodities) egyik ismert figurája, cége, a szingapúri székhelyű kereskedőház 2 millió zsákkal, 49 millióra csökkentette a Brazília idei kávétermelésére szóló prognózisát. A világ legnagyobb kávétermelőjének kilátásait a tavalyi kiterjedt szárazság rontotta, ám az Olam előrejelzése még így is magasabb, mint egy sor más kommentátoré. Mint például a hivatalos brazil terményirodáé, a Conabé, mely csak 44,1-46,6 millió zsákot prognosztizál. Verghese 49 millió zsákos becslése az Arabica idei 4-5 és jövő évi 5-6 millió zsákos termelési deficitjének feltételezésén alapul.

 

A brazil kávétermés kisebb részét kitevő, Londonban kereskedett Robuszta típusú kávéból 3-4 millió zsákos hiány alakulhat ki – véli Verghese.

A terméskiesés 7-8 százalékponttal csökkentheti a stocks-to-use ratio-t (az éves felhasználás és a világkészlet aránya) – ez tehát azt mutatja meg, hogy a kereslet hány százaléka elégíthető ki a készletekből. E ráta 28 százalékra esése határozottan a kávéárak emelkedését vetíti előre. Ez az oka Verghese szerint annak is, hogy New Yorkban az Arabica kávé fontjának határidős árfolyama nem ment 160 cent alá, noha az eső miatt a brazil kávéövezetet sújtó szárazság enyhült.

Amint a piac realizálja a kínálat szűkét, a kávéárak rallyzni kezdhetnek – véli az Olam főnöke, emlékeztetve, hogy amikor legutóbb 28 százalék volt a stocks-to-use ráta, az Arabica fontja 300 centen állt. A kávéárak további erősödését az is támogathatja, hogy a fedezeti alapok (hedge fund-ok) árfolyamesésre játszanak, azokat pedig előbb utóbb zárni kell és az is árfelhajtó hatású.

 

A márciusi szállítású kávé ára féléves mélyponton áll


 

A kakaó piaca is további drágulást sejtet, noha a New York-i jegyzések ebben a hónapban már 10 százalékkal rugaszkodtak el egyéves mélypontjukról, miután az őrölt kakaó mennyisége csökkent a tavalyi év utolsó negyedében Ázsiában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. 

A fő kakaótermesztő régiónak számító Nyugat-Afrikát az egyik leghevesebb, a Szaharától Nyugat-Afrika felé tartó Harmattan-szélvihar sújtotta azóta, hogy az Olam a régióban tevékenykedik. Ennek hatására Ghána termése 200 ezer tonnával, 750-760 ezerre eshet.

Az Olam 120 ezer tonnás kakaótermés-kiesésre számít az idén, aminek hatására a stocks-to-use ráta „meglehetősen bizonytalan szintekre” mehet le.

Az International Cocoa Organization ugyancsak deficitet jelez előre a 2014-2015-ös szezonra, annak mértékét azonban nem konkretizálta, ezzel szemben a JSG Commodities 50 ezer tonnás többletet sem zár ki. 

 

A kakaó ára már elindult felfelé


 

Az Olam a világ egyik legnagyobb kakaó-feldolgozó cége, világpiaci részesedése 16 százalékra mehet fel, azt követően, hogy lezárja az Archer Daniels Midland 1,3 milliárd dollár értékű – decemberben bejelentett – felvásárlását. Ugyanakkor az összes nagyobb afrikai, ázsiai és dél-amerikai kávétermesztő is szállít neki. Nyeresége az alacsony árszintek miatt tavaly október-december között 12 százalékkal, 118,7 millió szingapúri dollárra csökkent.

 

Forrás: Conclude Zrt.

 

Próbálja ki Ön is magát az árupiacokon! Segítünk, csak regisztráljon bátran!

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: