Nem fenyeget buborék kipukkanása

Az USA húzza a világ gazdaságát – mondta és bizonyította az Aegon Prémium ügyfélklubjának vendége, Juscsák György, a JP Morgan igazgatója és értékesítési vezetője. A szakember mindenkit megnyugtatott: a piac szárnyalása nem buborék, nem kell félni a kidurranástól.

Nem fenyeget buborék kipukkanása

A világgazdaság összességében növekszik, és egyhamar nem is fog leállni – szögezte le a globális folyamatokat elemző előadása elején Juscsák György, a világ legnagyobb bankja, az amerikai JP Morgan igazgatója és értékesítési vezetője az Aegon Prémium befektetői estjének vendégeként. A szakember a beszerzési menedzser indexet elemezve azonban rámutatott, a globális növekedés messze nem egységes, mert míg az USA húzza az egész világot, az EU a recesszió szélén tántorog, a fejlődő piacok pedig nulla felé közelítő képet mutatnak. De még ebben sem egységesek, a különböző országokra másként hat az erős dollár és az olcsó olaj.

 

Ami egyértelmű: az USA fejlődik, gazdasága nő, a folyamatok pedig egészségesen alakulnak. Ezt mutatja a munkanélküliség alakulása, ami 5,6-5,7 százalékos mértékével kifejezetten kedvező, a háztartások vagyona soha nem látott csúcson van, miközben a fizetések alig emelkedtek, így megmaradt a gazdaság versenyképessége. Az USA GDP-jének 70 százalékát adó fogyasztás pedig töretlenül nő, amihez a válság elmúlása, a családi hitelterhek csökkenése, az utóbbi bő fél évben pedig az olajárak zuhanása járult hozzá.

 

Juscsák György emlékeztetett, hogy a piac értékének komoly növekedése (az S&P 500 részvényindex értéke 240 százalék felett nőtt az elmúlt hat évben) miatt sokan buborékeffektustól tartanak. Erről azonban szó sincs – szögezte le – amit legjobban az mutat meg, hogy a vállalati profitok felülmúlják a részvényárak emelkedését, így a növekedés teljesen megalapozott. És még nincs vége. A JP Morgan szakértői további határozott növekedést prognosztizálnak.

 

Ezt a helyzetet a jegybank szerepét betöltő FED lazító politikájának köszönheti az USA gazdasága. Ennek ellenkezőjét nyögi Európa, ahogy Juscsák György fogalmazott: itt az emberiség történetének egyik legfurcsább kísérlete zajlott. A válság közepette ugyanis az EKB megszorított, pénzt vont ki a gazdaságból, aminek meg is lett az eredménye. (Ilyen egyszer fordult elő eddig, 1929-ben az Egyesült Államokban – idézte fel. Évekig tartó, az egész világot megrázó válság lett belőle.) Időközben persze az EKB is változtatott politikáján, és elkezdett pénzt pumpálni a gazdaságba, ami lökést adhat Európának is.

 

Mindezek ellenére az európai indexek is jól teljesítenek, ezt azonban a vállalati profitok nem igazolják vissza. Szerencsére a JP Morgan szakértői szerint pozitív kimenetelre számíthatunk, azaz nem az indexek omlanak össze, hanem a profitok zárkóznak fel. Veszélyek azonban vannak, ilyen például a defláció, amit nem nagyon tudnak kezelni a jegybankok vagy az eurózóna, és az Európa perifériás országaiban megjelenő, nem elhanyagolható mértékű politikai kockázat. Az egyre erősödő szélsőséges(nek tekinthető) mozgalmak veszélyt jelenthetnek a közös pénzre és gazdaságra.

 

Különös helyzetben van Kína. A gazdaság növekedésének lassulása miatt tapasztalható némi aggodalom a világban, Juscsák György szerint teljesen alaptalanul. Először is a lassulás azt jelenti, hogy már csak 7 százalék körül növekszik a gazdaság, amivel a világ bármelyik országa szívesen cserélne. Másrészt ez teljesen természetes, és kifejezetten egészséges folyamat. A kínai gazdaság struktúráját ugyanis most kezdik átállítani beruházási alapúról fogyasztási alapúvá. Ez sokkal kiegyensúlyozottabb, egészségesebb, bár kevesebbet tud növekedni. De ebben is hatalmas potenciál van, amit Juscsák György egy egyszerű példával mutatott be. Míg a nyugati világban az egy főre jutó éves csokoládéfogyasztás 12 kiló felett van, Kínában mindössze 10 deka. Ha ez csupán a duplájára nő, az a teljes mennyiséget tekintve már óriási bővülés, miközben még mindig csak töredéke a nyugatinak. Bármit láttunk eddig, Kína valódi felemelkedése még csak most kezdődik – mondta a szakember.

 

A világ legnagyobb problémája a jövőben rejlik – vázolt hosszabb időtávot Juscsák György. A születések számának globálisan tapasztalható lassulása, és a folyamatosan növekvő életkor eredményeként a Föld népessége öregszik (nem csak a fejlett világban), egyre kevesebb fiatal tart el egyre több idős embert. Erre a helyzetre pedig a világ nincs felkészülve. Egy átlagos amerikai 14 évre elegendő nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezik, miközben a jelenlegi várható élettartama ennél hét évvel több. A helyzet sok helyen ennél rosszabb.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Tökéletes végszó volt egy biztosító rendezvényén, mert ezek a számok plasztikusan mutatják meg az öngondoskodás fontosságát – mondta az előadás után Havas Gábor, az Aegon Prémium Üzletág vezetője. Ehhez biztosítanak lehetőséget a cég különböző, hosszú távú megtakarítást biztosító termékei, melyek után akár személyi jövedelemadó visszatérítés is igénybe vehető a befizetett díj 20 százalékáig, évente maximum 130.000 forint értékben.

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: