Londoni elemzők: tanulságai vannak az MNB számára a lengyel jegybanki döntésnek

Londoni pénzügyi elemzők szerint a lengyel jegybank a héten "elhamarkodottan" nyilvánította befejezettnek monetáris enyhítési ciklusát, és ennek tanulságát a Magyar Nemzeti Banknak is le kell vonnia, sőt a lengyel lépésnek akár közvetlen kamatpolitikai következményei is lehetnek az MNB-re.

A lengyel jegybank monetáris tanácsa szerdán a vártnál nagyobb mértékben, 0,50 százalékponttal 1,50 százalékos mélységi rekordra csökkentette az alapkamatot, és egyértelműen jelezte, hogy ezzel befejeződött az enyhítési ciklus. A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének közgazdászai csütörtöki helyzetértékelésükben úgy vélekedtek, hogy a lengyel monetáris testület "túl korán" adott jelzést a kamatcsökkentések befejezésére, egyebek mellett azért, mert a globális dezinflációs folyamat okai messze nem csupán az olajárak zuhanására korlátozódnak, és ez tényleges lefelé ható nyomást gyakorolhat a lengyel maginflációra.

 

Az RBS londoni elemzői szerint - bár nem ez a ház alapeseti forgatókönyve - szükségessé válhat a lengyel monetáris testület jelzésének felülvizsgálata. Ugyanis ha a zloty például az állásfoglalás nyomán erősödésnek indul, az "sarokba szoríthatja" a lengyel jegybankot, mivel a zloty erősödéséből még további erőteljes lefelé ható nyomás hárulhat a maginflációra, miközben nyersolajárak tavalyi zuhanásának másodlagos inflációs hatásai sem szűrődtek még át fogyasztói szintre. Az RBS londoni elemzői szerint a lengyel monetáris tanács döntésének egyik tanulsága az, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsának nem szabad előre megkötnie saját mozgásterét a várhatóan már ebben a hónapban újrakezdődő enyhítési ciklus kiterjedésének előzetes meghatározásával.

 

A ház szerint a lengyel jegybank lépésének az is a következménye lehet, hogy az MNB-nek a vártnál valamelyest erőteljesebb enyhítési lépést kell fontolóra vennie. Az RBS jelenlegi előrejelzése szerint az MNB újabb enyhítési ciklusa a március 24-ei kamatdöntő ülésen egy 0,10 százalékpontos kamatcsökkentéssel kezdődik, de a cég londoni elemzői szerint a lengyel jegybanki lépés után 0,20 százalékpontos első MNB-kamatcsökkentés is elképzelhetővé vált. Az RBS londoni közgazdászai szerint az MNB-nek addig kell folytatnia az újabb kamatcsökkentési ciklust, amíg az euró forintárfolyama ki nem szabadul az eurójegybank (EKB) monetáris enyhítési ciklusa teremtette gravitációs húzóerőből, és ez is valószínűleg nyílt végű - bár nem kizárólag a forintárfolyamhoz kötött - enyhítési elköteleződésre utaló jelzést igényel az MNB monetáris testületétől.

 

Tekintettel a jelenlegi maginflációs dinamikákra, a helyi fizetőeszközök erősödése - különösen az euróval szemben - nem lenne üdvös a közép-európai gazdaságok monetáris politikája szempontjából. Az MNB monetáris tanácsa ezért akkor járna el bölcsen, ha figyelembe venné a lengyel monetáris testület döntése utáni árfolyam-dinamikát, és nyílt végű enyhítési elkötelezettségről adna piaci jelzést - hangsúlyozták csütörtöki elemzésükben az RBS londoni elemzői. A lengyel kamatpályából az MNB kamatpolitikájára vonatkozó következményeket más nagy londoni házak is tárgyalták elemzéseikben.

 

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint nincs érdemi iránymutatás arra, hogy meddig csökkenhet az MNB alapkamata, de a magyar jegybank a múltban rendszerint vonakodott attól, hogy a lengyel központi bank alapkamata alá vigye saját irányadó rátáját. Prognózisuk - a szélesebb körű londoni elemzői konszenzussal összhangban - az, hogy márciusban újraindul a magyar jegybank enyhítési ciklusa. A Morgan Stanley szakértői már február végi előrejelzésükben minimum 0,50 százalékpontig terjedő lengyel jegybanki kamatcsökkentést, így 1,50 százalékra - vagyis a héten elért szintre - csökkenő lengyel alapkamatot jósoltak. A cég szerint ennek alapján ésszerű az a feltételezés, hogy az MNB is 1,50 százalékig csökkenti alapkamatát a jelenlegi 2,10 százalékról a várt újabb enyhítési ciklus végére.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: