Megérkeztek a részletes hazai GDP adatok

A KSH második becslése alapján a bruttó hazai termék volumene 2014 IV. negyedévében 3,4%-kal nőtt Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2014 IV. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévihez képest 3,4, az előző negyedévhez képest 0,8%-kal nőtt. 2014 egészében a gazdaság teljesítménye az előző évihez viszonyítva 3,6%-kal bővült.

Megérkeztek a részletes hazai GDP adatok

2014 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához képest


Termelési oldal:

 
Az ipar hozzáadott értéke 4,0, ezen belül a feldolgozóiparé 5,5%-kal nagyobb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóiparon belül a járműgyártás, illetve a hozzákapcsolódó beszállító ágazatok teljesítménye nőtt jelentősen. Az építőipar teljesítménye 6,2%-kal emelkedett, ezen belül az épületek és az egyéb építmények építése egyaránt bővült. A mezőgazdaság teljesítménye 12%-kal nőtt.

 

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4%-kal bővült. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 4,6%-kal emelkedett, ezen belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág növekedése volt jelentős. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 4,7%-kal nőtt. Az információtechnológiai szolgáltatások bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 2,3%-kal növekedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység hozzáadott értéke 0,5 %-kal csökkent, mivel a vállalatok kéthavi növekvő hitelfelvétele nem tudta ellensúlyozni a háztartások hitelállományának mérséklődését. A biztosítók teljesítménye a közel azonos szerződésállomány miatt számottevően nem változott. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 3,7%-kal bővült, ezen belül a tudományos kutatás és fejlesztés növekedése volt jelentős. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 0,3%-kal csökkent.

A bruttó hazai termék 2014. IV. negyedévi, 3,4%-os bővüléséhez az ipar 1,0, az építőipar 0,3 és a szolgáltatások 1,2 százalékponttal járultak hozzá. A mezőgazdaság 0,4 százalékponttal növelte a GDP változását.

 

Felhasználási oldal:

A háztartások tényleges fogyasztása 2,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 1,9%-kal emelkedett. A háztartások fogyasztási kiadásán belül a nagy súlyú kiadási csoportok közül az élelmiszerek, a közlekedés, a szabadidő és kultúra, a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás és a lakásszolgáltatások esetében bővült a volumen. Az élvezeti cikkek (szeszes ital, dohányáruk) körében és az egyéb szolgáltatások esetén csökkenést mértünk. A külföldiek magyarországi fogyasztása nagyobb arányban nőtt, mint a magyarok külföldi fogyasztása.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene 2,9, a közösségi fogyasztásé 5,4%-kal nőtt. Ezen folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,5%-kal emelkedett.

 

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,9%-kal bővült. Míg a gép- és berendezésberuházások volumene továbbra is emelkedett, az építési beruházásoké csökkent. A nemzetgazdasági ágak többségében a beruházási teljesítmény nőtt. A nagyobb súlyúak közül a szállítás, raktározás és a mezőgazdaság ágakban jelentős bővülés történt. A feldolgozóipar és az ingatlanügyletek beruházásai csökkentek. A bruttó felhalmozás 3,9%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. A belföldi felhasználás a IV. negyedévben összességében 2,9%-kal nőtt.

 

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – 579 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export és az import összesen azonos ütemben, 9,4%-kal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 8,4, a behozatal 9,9%-kal bővült. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 14, az importja 6,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

A bruttó hazai termék 2014. IV. negyedévi, 3,4%-os bővüléséhez a végső fogyasztás 1,7, a bruttó felhalmozás 1,1 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom 0,6 százalékponttal erősítette a GDP növekedését.

 

2014. IV. negyedévében az előző negyedévhez képest

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye 0,8%-kal nőtt. (Az előző negyedévivel történő összehasonlítás mindig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján történik.)

A termelési oldalon a szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 1,1, az iparé 0,4, az építőiparé 0,3%-kal emelkedett, a mezőgazdaságé viszont 3,3%-kal csökkent. A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztási kiadása 0,5%-kal emelkedett, a kormányzattól származó természetbeni juttatások 0,4%-kal nőttek. A közösségi fogyasztás 0,6%-kal bővült. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,4%-kal emelkedett. Az export 2,4, az import 0,9%-kal nőtt.


2014 egészét tekintve


A gazdaság teljesítménye 3,6%-kal nőtt az előző évihez képest. Az első becslésben közölt éves adattól való +0,1 százalékpontos eltérést a mezőgazdaság teljesítmény elszámolásainak speciális szabályai, valamint az adatok részletesebb feldolgozottsága és rendelkezésre állása magyarázzák.

A termelési oldalon a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 13, az iparé 5,3, az építőiparé 14, valamint a szolgáltatásoké 2,0%-kal növekedett. A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,6%-kal emelkedett. A közösségi fogyasztás 3,4%-kal bővült. E két tétel eredményeként a végső fogyasztás 1,8%-kal nőtt. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 12, a bruttó felhalmozás 14, míg a belföldi felhasználás összesen 4,3%-kal emelkedett. Az export 8,7, az import 10%-kal nőtt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: