Új szelek fújnak a biztosítási piacon

2014-ben a biztosítási szektor szinte minden területén növekedést produkált, a teljes piac biztosítási díjbevétele tavaly 2013-hoz képest 4,2%-kal, 844 milliárd forintra nőtt, de a szektor stabilitás és tőkeellátottság szempontjából is jól vizsgázott 2014-ben. Jó évet zártak a nyugdíjbiztosítási termékek is, azonban a szektor előtt álló kihívásokról sem szabad elfeledkezni. Többek között erről volt szó a Portfolio mai Biztosítás 2015 konferenciáján.

Pandurics Anett, a MABISZ elnöke nyitóelőadásában a hazai biztosítási piac tavalyi eredményeiről és a nyugdíjbiztosítási termékek térnyeréséről beszélt. A biztosítási piac tavalyi eredményeiből az alábbi számokat emelte ki: 


- 27 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság rendelkezik tevékenységi engedéllyel.


- A hazai biztosítók 7 külföldi fióktelepi biztosítót működtetnek


- Hazánkban 653 tagállambéli biztosító regisztráltatta magát határon átnyúló szolgáltatás formájában végzendő biztosítási tevékenységre.


- Díjbevételi fordulat is bekövetkezett tavaly, mivel 2013-hoz képest 4,2%-os növekedést lehetett tapasztalni (a 2014-re vonatkozó díjbevétel 844 milliárd forint volt), de a növekedés szinte minden fő szektorra jellemző volt. 


- Míg 2013-ban a szektor adózott eredménye 27,5 milliárd forint volt, addig 2014-ben 30,7 milliárd (a szektoron belül továbbra is magas a szórás és magas az eredménykoncentráció). 
A szektor ismét jól vizsgázott stabilitás tekintetében, a tőkeellátottság továbbra is körülbelül 200%.


- A kgfb-biztosítások korábbi díjcsökkenése megállt. 


- Az életbiztosítási szerződések darabszám-csökkenése is megállt, az életbiztosítási díjtartalék azonban tovább nőtt.


- A szektor költségei 2,8%-kal nőttek (242->249 Mrd).


A biztosítási szektor díjbevétele tavaly 4,2%-kal növekedett 2013-hoz képest, ezen belül az egyszeri díjas életbiztosítás 5,7%-kal, a folyamatos díjas életbiztosítások 3,5%-kal, a vagyon és egyéb biztosítások 2,6%-kal, míg a gépjárműbiztosítások pedig 6%-kal tudtak növekedni tavaly -emelte ki az előadó. 


A piaci koncentráció az elmúlt évekhez hasonlóan kis mértékben csökkent, mivel a TOP5 társaság piaci részesedése 59,5%-ról 58,5%-ra csökkent, míg a TOP10 társaság piaci részesedése 88,2%-ról 84,2%-ra csökkent 2014-ben. 


A tavalyi nyugdíjbiztosítási piaca főbb eredményei számokban: 


- 69 ezer darab nyugdíjbiztosítási szerződés (ebből 68 ezer darab folyamatos díjas)


- 15,2 milliárd forintos folyamatos díjas záróállomány 


- 12,6 milliárdos folyamatos díjas díjbevétel


- Szerződésenként átlagosan 220 ezer Ft-os éves díj


- Az értékesített nyugdíjbiztosítások megoszlását tekintve 73%-kal többségben voltak a unit-linked típusú nyugdíjbiztosítások a hagyományos nyugdíjbiztosítások 27%-kával szemben.


Pandurics Anett elmondása szerint a folyamatos díjas életbiztosításokon belül a szerződésszámot tekintve 23%-ot tettek ki a nyugdíjbiztosítások, míg állománydíj alapján nézve már 32%-ot. Az előadó kiemelte, hogy az MNB költségterhelése alapján a hazai nyugdíjbiztosítások TKM-mutatója a megadott sávon belül mozog. 


Az előadás végén Pandurics Anett kiemelte, hogy a biztosítási szektor előtt még sok kihívás áll, hiszen 2016. január 1-jével életbe lép a Szolvencia II, de az EU oldaláról még komoly munka folyik az IMD2 és a PRIIPs területén is, a melyek elsősorban arra irányulnak, hogy az ügyfelek megfelelő védelmet kapjanak a fogyasztóvédelemtől. 


A Biztosítás 2015 konferencia második előadója Daniel Feurstein, a Deloitte Monitor Deloitte Strategy üzletágának menedzsere volt, aki a biztosítási piac adatelemzési lehetőségeiről és az intelligens termékek térnyeréséről tartott előadást. Szerinte ahhoz, hogy a mai világban a biztosítók értéket tudjanak teremteni, fontos, hogy megértsék az ügyfelek és partnerek igényeit. A jövő ügyfelei olyan autóbiztosítást akarnak, amellyel több szolgáltatást tudnak egyszerre elérni. Ehhez az igényhez kell tudni értéket teremteni - hozta példának. Az előadó kiemelte, hogy a kárigény is fontos szerepet fog játszani a biztosítási szektor technológiai kihívásai között. 


A délelőtti panelbeszélgetésen a mostani brókerpiaci események, a nyugdíjbiztosítások térnyerése, a szektor jövőbeni kilátásai és az alacsony hozamkörnyezet adta lehetőségek voltak a témák.


Teljesen biztonságos helyen van az ügyfelek pénze a biztosítóknál erősített meg Kádár Gabriella, a CIG Pannónia vezérigazgatója, hozzátéve, hogy elsősorban a közvetítők fejében kell rendet tenni ebből a szempontból, hiszen ők vannak közvetlenül kapcsolatban az ügyfelekkel. Hasonló véleményen volt Dr. Kálózdi Tanmás, a Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki kiemelte továbbá, hogy fontos a biztosítók megbízható háttérrel rendelkezzenek. Yann Ménétrier, a Groupama Garancia vezérigazgatója elmondta, hogy bár megnőtt az ügyfelek bizonytalansága, de szektor továbbra is stabil és egyelőre nincs miért aggódni. A probléma inkább ott lesz, hogy a szabályozás és a túlszabályozás hogyan fog majd beépülni a pénzügyi szektorba, hangsúlyozta Szép Péter, a Deloitte Pénzintézeti szektorának partnere. 


Kádár Gabriella szerint a biztosítási szektor stabil eredményeket produkál idén, de az biztos, hogy a szektor a fenntartható növekedésre kell, hogy fókuszáljon. A Deloitte partnere kiemelte, hogy a technológiai fejlődéssel muszáj lépést tartani, ami hosszú távon kifizetődik majd, azonban az egészségügyi szolgáltatások fejlődése nélkül az egészségbiztosítások térnyerése előtt is komoly akadályok állnak.


Életbiztosítási oldalról fontos, hogy megmaradjon a nyugdíjbiztosítás adókedvezménye - válaszolt Kádár Gabriella arra kérdésre, hogy mi vezethetne egy 5%-kal nagyobb díjbevételhez a biztosítási piacon. A nyugdíjbiztosítások fontosságát emelte ki Kálózdi Tamás is, hozzátéve, hogy több kockázati biztosítást és életbiztosítást kellene kötni, mert ez teremthet igazi értéket a piacon. Szép Péter szerint a jelenlegi kamatkörnyezet változatlansága esetén bizonyos biztosítási termékek értéke felértékelődhet, ezért szerinte komoly esély van arra, hogy a biztosítási szektor 10% feletti növekedést produkáljon. Szerinte ez most jó környezet arra, hogy unit-linked vagy akár kockázati termékek értékesítése is újfent beinduljon. 


Vágó Attila, a Concorde elemzője a Biztosítás 2015 konferencián az alacsony hozamkörnyezet miatti biztosítói kihívásokról és egyes biztosítási termékek térnyeréséről beszélt.


Az előadó kiemelte, hogy a biztosítók nyereségének forrása alapvetően a költségeredményből, a mortalitási eredményből, az alapkezelői díjakból és a saját tőke befektetésén elért hozamból adódik össze. A biztosítástechnikai eredménynek egy jelentős részét, 70%-ot tesz ki a biztosítási tevékenységből származó bevétel, és csak egy kisebb arány, 30% tulajdonítható a befektetésekből származó tevékenységnek.


A biztosítók befektetési szerkezetét nézve látható, hogy a vagyon jelentős részét kötvényekbe (fix hozamú értékpapírokba)fektetik, de egyre inkább nő a befektetési jegyek iránti érdeklődés is. Az alacsony hozamkörnyezetre adott egyik biztosítói válasz lehet Vágó Attila szerint, hogy a unit-linked típusú biztosításokat kezdik el jobban értékesíteni, mivel ezek mögött olyan befektetési alapok állnak, amelyek magasabb hozamokkal kecsegtetnek. Egy másik válasz lehet, ha kockázati típusú termékek felé mozdulnak el a biztosítók, vagy szóba jöhet még a versenytársak és portfóliók akvirálása is, amellyel hatékonyabb üzemméretet lehet kialakítani. 


Nagy Koppány, az MNB Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóságának igazgatója szerint a  magyar háztartások megtakarítási szintje a régiós átlagnak megfelelő mértékű, azonban az EU-s átlagtól jelentősen elmarad, ráadásul az életbiztosításokra és nyugdíjpénztárra elkülönített megtakarítások jelentősen elmaradnak más EU-tagországok számaihoz viszonyítva. Az életbiztosításokra és nyugdíjpénztárakra elkülönített megtakarítások összege 3000 milliárd forintot tett ki 2014-ben, amelynek döntő többsége állampapírokban van.


A folyamatos díjas életbiztosításokkal kapcsolatban Nagy Koppány kiemelte, hogy 2014-ben erőteljes fordulat következett be ebben a szegmensben díjbevétel és darabszám szempontjából is, ami stabilabb portfóliók kialakítását teszi lehetővé. Az egyszeri díjas piac most a válság előtti szintekre tért vissza. A nyugdíjbiztosításokra kitérve elmondta, hogy az életbiztosítási piacon egyértelműen a nyugdíjbiztosítások jelentik a növekedés motorját. 
A TKM-mutatóra vonatkozó ajánlás úgy tűnik, meghozta a tőle elvárt hatást, mivel a nyugdíjbiztosítások költségszintjei a megadott sávon belül mozogtak. A TKM-sávok zsugorodtak, az elmúlt évben 27 termék árát csökkentették, 13-at pedig kivezettek a piacról, és fontos hatás az is, hogy kiszorultak a piacról a drága biztosítások. Fejlesztésre váró területek azonban az MNB szerint a járadékszolgáltatások és az élet-ciklus szemlélet területei. 2016-ra a TKM-mutatóra vonatkozóan nemcsak ajánlás lesz, hanem az már rendeletben is szerepelni fog és tervezik annak kiterjesztését a hagyományos biztosításokra is. 


Egyre jobban nő azoknak az ügyfeleknek az aránya, akik szívesebben vásárolnak online biztosításokat, tehát szükség van az online platformok fejlesztésére. Erre reagál majd az MNB online közvetői ajánlása is, amelyet várhatóan áprilisban tesznek közzé.

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Az Allianz Csoport erős negyedévet zárt valamennyi üzletágában

Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult az előző év második negyedévéhez képest. Mindhárom üzletág egészséges növekedést könyvelhetett el. Vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk bizonyította ellenállóképességét, miközben jelentős természeti katasztrófákkal kellett megbirkóznia. Az élet- és egészségbiztosítási termékeink iránti kimagasló kereslet a bevételek dinamikus emelkedését eredményezte, míg vagyonkezelési üzletágunk folytatta növekedését, és új történelmi csúcsot ért el a kezelt vagyon mértékében.
2021. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Közel 70 százalékkal nőtt a CIG bevétele

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2021. 08. 18. 02:00
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Nőtt az NN csoport profitja

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.
2021. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat.
2021. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A kitűnő évkezdet után erős volt a második negyedéve is az Allianz csoportnak, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője emelkedő bevételek mellett ismét jelentősen növelte nyereségét.
2021. 08. 06. 23:00
Megosztás:

10,4%-os bővüléssel közel 3 milliárd euróra növelte működési eredményét a nemzetközi Generali Csoport

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az elmúlt félévet a nemzetközi Generali Csoport. A társaság jövedelmezősége kimagasló volt, a díjbevételek, a működési- és a nettó eredmény is erőteljes növekedést mutatott. A vállalatcsoport 2021 első féléves pénzügyi eredménye pozitív irányba mozdult el a tavalyi év hasonló időszakához képest.
2021. 08. 04. 14:00
Megosztás:

A 3 milliárd forintot is elérhetik a júliusi viharkárok

Csak a tegnapi napon mintegy 74 millió forintnyi kárt okozott a szélsőséges időjárás az Aegon biztosítóhoz ma reggelig beérkezett bejelentések szerint. A viharokban bővelkedő július folyamán csaknem 15 ezer káresetet regisztrált a piacvezető lakásbiztosító, összességében, az ügyfelek bejelentése szerint közel 3 milliárd forintnyi kárral számol az Aegon Biztosító. Az esetek közel harmadában a jégverés, ötödében pedig a beázás áll a károk hátterében. Az Aegon szakemberei az ügyek több mint háromnegyedét már feldolgozták.
2021. 08. 04. 00:05
Megosztás:

Ekkora összegű károkat okoztak a júliusi viharok

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2021. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben

A pilótákkal kapcsolatos problémák, a repülőút közbeni dühkitörések, az újraaktiválás kockázatai, sőt, akár még a rovarinváziók is kihívást elé állíthatják a légiközlekedést. Előnyt jelentenek az új útvonalak, valamint az újgenerációs repülőgépek, a javítási költségek azonban emelkedhetnek. A szállítmányozás továbbra is stabil, erős teljesítményt mutat. A Covid–19-hez kapcsolódó közvetlen kárigények hatása csökkent. A reptereken kevesebb az elcsúszásból és elesésből származó baleset, a nagy kárösszegű bejelentések száma azonban nem mutatott visszaesést. Az utasok visszatérésével az átlagos kárigények, várhatóan visszatérnek a normál szintre. Egy öt évre kiterjedő kárigényelemzés szerint a veszteségek fő okai az ütközéses/zuhanásos balesetek.
2021. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán. Az ügyfelek által becsült kár több mint másfél milliárd forintra rúg, a kárbejelentések száma akár elérheti a hatezret is a következő napokban. Az elmúlt hétvége szintén viharos volt: csütörtöktől kedd reggelig közel 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták az Aegon kárszakértői.
2021. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Digitális Biztosító DJP-partner-védjegyet nyert az Allianz Hungária

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy-program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra, és növelje bizalmukat, ösztönözze őket azok használatára. A pályázaton elnyert Digitális Biztosító DJP-partner-védjeggyel az Allianz Hungária egy újabb elismeréssel gazdagodott a digitális megoldásokat és az ügyfélélményt célzó fejlesztéseket illetően.
2021. 07. 14. 14:00
Megosztás:

Egyetlen hétvége alatt egymilliárd forintos mezőgazdasági kár

A június utolsó hétvégéjén tomboló viharok nemcsak a lakóingatlanokban, de a mezőgazdaságban is súlyos károkat okoztak. A Groupama Biztosítóhoz közel 600 mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, melyeket szakembereik folyamatosan, gyorsított ütemben mérnek fel. A nyári betakarítású növényekkel kapcsolatos bejelentések 80 százalékát már szemlézték, melyek kifizetése is folyamatosan zajlik. Elsősorban a jégeső és a vihar volt felelős a pusztításért, de az aszály sem kíméli a termést.
2021. 07. 09. 17:30
Megosztás:

1 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárbejelentést fogadott a Groupama

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Itt a nyár, itt a lazítás, megindul az ország

Minden jel arra mutat, hogy idén nyáron erős lesz a belföldi idegenforgalmi szezon, a Magyar Turisztikai Ügynökség néhány héttel ezelőtt közölt adatai szerint május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. A jelenleg éppen csillapodó járványhelyzet azonban továbbra is okozhat meglepetéseket az utazások során, de érdemes felkészülni a tipikus vakációs megbetegedésekre és sportbalesetekre, vagy éppen a közúti koccanásokra is. Ha igazán biztosra szeretnénk menni, már olyan széleskörű belföldi utasbiztosítást is találunk, mellyel a távollétünkben az otthonunkat fenyegető károkat is könnyen elháríthatjuk - hogy a pihenés valóban nyugodt lehessen.
2021. 07. 08. 19:30
Megosztás: