Idén sem állt meg a díjcsökkenés a lakásbiztosítási piacon

A Netrisk.hu piacvezető biztosításközvetítő portál adatai szerint 2015 első hónapjaiban is tovább folytatódott a lakásbiztosítási átlagdíjak csökkenése. Az év eddigi időszakában az ügyfelek átlagosan 21 700 forintért biztosították lakásaikat, ami a tavaly év elején mért átlagdíjtól (22 800 forint) 5 százalékkal marad el. Kedvező tendencia, hogy a megtakarított összeget egyre többen további kiegészítő fedezetek vásárlására fordítják: minden hatodik lakástulajdonos kiegészítő családi balesetbiztosítást köt, de igen népszerűek a besurranó tolvajlás, a tetőbeázás, illetve a különféle üvegkárok elleni kiegészítő módozatok is.

Tudatosabbak a lakástulajdonosok

A lakástulajdonosok többsége az elmúlt években egyáltalán nem foglalkozott lakásbiztosításának karbantartásával: a Netrisk.hu becslése szerint 10-ből 5 szerződést öt évnél régebben kötöttek. Az elmúlt évben azonban a tudatosság ezen a területen is erősödött: az idei év elején a piacvezető biztosítási portálon megkötött szerződések 34 százaléka biztosítási évfordulón végrehajtott váltás volt, míg tavaly ilyenkor ez az arány csupán 19 százalékot ért el.

 

Kinek jó az önrészes lakásbiztosítás?

Noha az elmúlt egy-másfél évben szinte minden nagyobb piaci szereplő megjelent már önrészes lakásbiztosítási termékkel, egyelőre úgy tűnik, hogy a 10-50 ezer forint közötti önrészért cserébe kínált átlagos 10-15 százalékos díjkedvezmény eddig csak kevesek fantáziáját mozgatta meg: a szerződéseknek mindössze 4 százalékát kötötték ilyen feltételekkel.

 

„Az önrész vállalása gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak a komolyabb, igazán zsebbe vágó károkra szerzünk fedezetet – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. –  A statisztikák szerint a 50 ezer forint alatti, úgnevezett bagatell károk (elsősorban kisebb beázások, vezetékesvíz-károk és üvegkárok) teszik ki a lakáskárok több mint felét. Ilyenkor önrész mértékéig  nem leszünk jogosultak kártérítésre a biztosítótól.”

 

Ezek most a legnépszerűbb kiegészítők

A Netrisk.hu tapasztalatai szerint a megkötött lakásbiztosítások közel feléhez az ügyfelek valamilyen kiegészítő biztosítást is kötnek. 2015 első hónapjaiban ezek voltak a leggyakrabban választott termékek: 

 

Családi balesetbiztosítások (18 százalék): Nem csak a szerződő, hanem a lakásban lakó személyek számára is térítést nyújtanak rokkantság, csonttörés vagy baleseti halál esetén. A biztosított baleset bárhol (Magyarországon, illetve bizonyos esetekben külföldön is) bekövetkezhet, nincs a lakáscímhez kötve. 

 

Besurranó tolvajlás (11 százalék): Arra az esetre, ha a nyitva hagyott nyílászárón behatoló károsít meg bennünket, például ha azt a nyári melegben éjszakára nyitva hagyjuk. 

 

Tető és oldalfal beázása: (9 százalék): Azokat a károkat téríti, amelyek a tető szigetelésének meghibásodása, a panelhézag tömítésének hiánya vagy elöregedése, szigetelési meghibásodása, elöregedése vagy kialakítási hibája, valamint a nyitva felejtett nyílászáró okoz 

 

Bővített vagy különleges üvegkár-biztosítás (8 százalék): a klasszikus lakásbiztosítások fedezeti körét kibővítve a biztosító fedezetet nyújt a nagyobb méretű üvegezésekre, illetve a különleges üvegek (például beépített üvegtető, bútorüvegek, kerámia főzőlap, stb.) károsodására is. 

 

Ebtartói felelősségbiztosítás (7 százalék): Ez a biztosítás az ingatlanhoz tartozó kutya által okozott, a szerződő felelősségi körébe tartozó károkra (például az úttestre kiszaladó kutya által okozott közlekedési baleset vagy harapás miatti orvosi kezelés, károsodott ruházat, stb.) nyújt fedezetet.

A kiegészítő fedezetek iránti valós ügyféligény, illetve a piaci verseny következményeként egyre több biztosító kínál olyan lakásbiztosítási csomagokat, amelyek már eleve tartalmaznak egy vagy több kiegészítő fedezetet is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: