Az Allianz Közép- és Kelet-Európában sikerrel állta 2014 viharait

A kihívásokkal teli környezet ellenére az Allianz a közép-kelet-európai (KKE) régióban igen meggyőző eredményeket ért el 2014-ben. A teljes díjbevétel az előző évi 3,5 milliárd euróról 3,2 milliárdra esett vissza, ami főként az oroszországi és ukrajnai vagyon- és felelősségbiztosítási szegmens újrapozícionálásának és a vállalati ágazatok előtérbe helyezése érdekében hozott döntéseknek köszönhető. A korábbi 252 millió eurós működési eredmény pedig 106 millió euróra olvadt. Oroszország és Ukrajna nélkül a KKE-régió kiváló, 300 millió euró működési eredményt produkált az egy évvel korábbi 290 millió euróval szemben.

Az Allianz Közép- és Kelet-Európában sikerrel állta 2014 viharait

„Vállalatunk a KKE-régióban a 2014-es év folyamán kihívásokkal teli gazdasági és politikai környezetben volt kénytelen működni. Az orosz és ukrán biztosítási piac szélsőségesen nehéz üzleti feltételei miatt átszervezést kellett végrehajtanunk. Ez persze kihatással volt eredményeinkre. A közép-kelet-európai régió többi piacán meggyőző eredményeket értünk el, ami a 2014-es kedvezőtlen gazdasági környezet tükrében óriási teljesítmény” – mondta Manuel Bauer, az Allianz SE növekedési piacokért felelős igazgatósági tagja.
 
Vagyon- és felelősségbiztosítás
Oroszországot és Ukrajnát nem számítva a KKE-régió bruttó díjbevétele 1,5 százalékkal, 1677 millió euróra növekedett. Az árfolyamhatásokat is figyelembe véve a 2013-as évhez képest a díjbevétel 3,2 százalékkal bővült. A cseh gépjármű-biztosítási piacon elért jelentős növekedés és a szlovák vállalati üzletág jó teljesítménye összességében ellensúlyozta az alacsonyabb lengyel biztosítási díjbevételeket, ahol a kiélezett verseny nyomott árakat eredményezett.
 
Oroszországban és Ukrajnában az Allianz 550 millió euró díjbevételt ért el, ami az előző évihez képest 274 millió euróval volt alacsonyabb, és az ott végrehajtott profilváltást tükrözi. Összességében 2014-ben a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág bruttó díjbevételei a KKE-régióban 2227 millió eurót tettek ki a 2013-ben elért 2477 millió eurós bevételhez képest, ami 10,1 százalékos csökkenést jelent.
 
Az Oroszország és Ukrajna nélkül számított működési eredmény az előző évi 165-ről 168 millió euróra nőtt. A kedvező szlovákiai káralakulás bőven kompenzálta a bulgáriai természeti katasztrófák negatív hatásait. A kombinált hányad szintén Oroszországot és Ukrajnát nem számítva így a korábbi 93,9-ről 93,3 százalékra javult. Összességében a KKE-régióban az oroszországi és ukrajnai átszervezések következtében 104,4 százalékos kombinált hányaddal 27 millió eurós veszteséget könyvelt el az Allianz.
 
„A kedvezőtlen piaci feltételek és a romló oroszországi gazdasági-politikai helyzet miatt ezek a lépések elkerülhetetlenek voltak. A lakossági piacról való kivonulásunk lehetővé teszi, hogy a vállalati szegmensre és a többi KKE-piacon kínálkozó további lehetőségre összpontosítsuk energiáinkat” – nyilatkozta Manfred Knof, az Allianz közép- és kelet-európai regionális vezérigazgatója.
 
Élet- és egészségbiztosítás
Az árfolyamhatásokat is figyelembe véve az előző évhez viszonyítva a díjbevétel 2,2 százalékkal bővült. Ez elsősorban az egyszeri díjas, befektetési termékek növekvő eladásainak volt köszönhető Lengyelországban, Horvátországban és Bulgáriában. A régióban tapasztalható negatív árfolyamhatások azonban ellensúlyozták ezeket a pozitív eredményeket, így az élet- és egészségbiztosítási üzletág teljes díjbevétele 2014-ben 0,4 százalékkal, 909 millió euróra csökkent.
 
Az élet- és egészségbiztosítási üzletág 119 millió euró működési eredményt ért el, amelyből 42 millió eurót tettek ki nyugdíjpénztári és vagyonkezelési bevételek. A KKE-régió önálló élet- és egészségbiztosítási működési eredménye stabil maradt, az előző évi 78 millióval szemben 77 millió euróval zárt.
 
A nyugdíjpénztári és vagyonkezelési üzletág 5 millió euróval magasabb, 42 millió eurós működési eredményt ért tel. Mindehhez hozzájárultak olyan egyszeri hatások, mint a Warta nyugdíjpénztár felvásárlása, a nyugdíjvagyon államosítása Lengyelországban, valamint a teljes kezelt vagyon értékének növekedése és az alacsony hozamokat produkáló piaci környezet Szlovákiában. A nyugdíjpénztáraink által kezelt vagyon összértéke most először haladta meg a 10 milliárd eurót.
 
„Életbiztosítási üzletágunknak olyan piaci környezetben kell teljesítenie, ahol a legtöbb ország esetében kamatcsökkentés következett be. A 2014-es jó eredmények azonban hűen tükrözik az Allianz márka szilárd hírnevét és termékeink töretlen népszerűségét a KKE-régióban” – mondta Manfred Knof.
 
Allianz Hungária
 
Az Allianz Hungária bruttó díjbevétele 2014-ben 123,76 milliárd forintot tett ki az előző év 128,45 milliárd forintos díjbevételéhez képest, a bevételkülönbség elsődleges oka az egyszeri díjas befektetési élet termékek díjbevételének csökkenése. Az egyszeri díjas életbiztosítások nélkül számolt díjbevétel azonban 3 százalékkal meghaladta az előző évit, melynek motorja a nem-motor nem-életbiztosítások, illetve a rendszeres díjas életbiztosítások teljesítménye volt.  A társaság működési eredménye 9,51 milliárd forintot tett ki. 
 
„Az eredmények alapján társaságunk továbbra is piacvezető a biztosítási piacon, és stabil, megbízható háttérrel áll ügyfelei rendelkezésére.  2014-ben is folytattuk azt a munkát, hogy ügyfeleink igényeihez igazodó kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtsunk.  Az ügyfélelégedettség iránti elkötelezettségünket mi sem mutatja jobban, minthogy egy független szakmai zsűri értékelése alapján 2014-ben az Allianz Hungária Zrt. nyerte el a legkiemelkedőbb fogyasztóbarát gyakorlattal rendelkező biztosítási intézetnek járó ’Az Év Fogyasztóbarát Biztosítója’ díjat, és a GfK Hungária által alapított Best of Call Centers versenyen szintén kiválóan szerepeltünk, így egy éven át viselhetjük a "Kiváló Call Center" címet. Ráadásul a kutatások szerint továbbra is az Allianz a legismertebb márka a piacon, és ismét elnyertük a Superbrands és a Business Superbrands díjakat” – hangsúlyozta Kisbenedek Péter, az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatója. 
 
Az Allianz Hungária nem-életbiztosítási üzletágának díjbevétele 2014-ben 81,07 milliárd forintra nőtt az előző évi 79,61 milliárd forinthoz képest, működési eredménye pedig 6,8 milliárd forintot tett ki. A Mabisz által közzétett piaci adatok szerint 20,8 százalékkal továbbra is őrzi első helyét a nem-életbiztosítások területén. 
 
A 2014-ben tapasztalt gazdasági növekedés jótékony hatással volt a nem-életbiztosítások területére, ami az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább. A lakossági vagyon ágazat területén az Allianz Hungária 10 százalékkal növelte az új szerzések számát. Fordulat tapasztalható a motorbiztosítások terén, ami részben annak köszönhető, hogy az új, valamint a külföldről behozott gépjárművek emelkedő száma a magyarországi gépjárműpark bővüléséhez vezetett, a kgfb díjak pedig piaci szinten a korábbi kritikusan alacsony díjszintről felfelé mozdultak. A fordulat hatására 2014-ben a társaság hosszú évek után újra növelni tudta díjbevételét a motor üzletágakban, a kgfb piacon pedig 24,0 százalékkal továbbra is őrzi vezető pozícióját 
 
Bár 2014-ben is adódtak természeti károk, az egész évet tekintve a nagyobb természeti katasztrófák elkerülték országunkat, ami pozitív hatással volt az Allianz nem-életbiztosítási ágának működési eredményére. 
 
Az élet- és egészségbiztosítási területen az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában a hosszú távú nyugdíj célú megtakarítások állnak, 2014-ben ügyfélkapcsolatainkban kisebb hangsúlyt kaptak az egyszeri díjas megtakarítási termékek. Társaságunk kiemelt célja, hogy a hosszú távú öngondoskodást szolgáló, versenyképes árazású, folyamatos díjas, nyugdíjcélú megtakarítási termékeink mind nagyobb arányt képviseljenek az életbiztosítási portfoliónkban.  2014-ben az Allianz rendszeres díjas termékeiből származó díjbevétele a piac feletti mértékben, 6,3 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, ami elsősorban a nyugdíj célú megtakarítások előretörésének köszönhető.  A jobb minőségű, stabilabb állományok növekedése pozitív hatással van az ágazat működési eredményére is, amely 2,71milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,54 milliárd forinthoz képest.  

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: