9 tévhit az ISO rendszerekkel kapcsolatban

Egy ISO tanácsadó munkája sokszor nehezen definiálható: szabvány szerinti működést alakít ki, szabályokat segít megfogalmazni egy szervezetben, az elvonttól a gyakorlatias szintekig. Akár magának az ISO 9001 szabványnak, a tanácsadónak is az a feladata, hogy átlátható, működőképes formába hozza a dolgokat, rendszert vigyen a munkatársak mindennapi munkájába. Feladatai összetettek, és magával a rendszerkiépítéssel kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban. Most bemutatunk kilencet belőlük.

1. Egy menedzsmentrendszer dokumentációja annál jobb, minél vastagabb, és nehezebb a papírköteg.


Nem így van. A kevesebb gyakran több, sőt a rövidebb, átláthatóbb dokumentációval rendelkező cégek hatékonyabbak lehetnek már csak azáltal is, hogy az érintettek nagyobb eséllyel olvassák el, értik meg, és követik az abban leírtakat.


2. Egy ISO rendszer bevezetése egy hatalmas lélegzetvételű projekt, ami az addig alkalmazott működési gyakorlatok teljes megváltoztatásával jár.


Általánosságban: nem igaz. De rendszerint egy pár dolgot mindig meg kell változtatni. Minden cégnek vannak folyamatai, még ha nincsenek is dokumentálva. Egy jó ISO alapú menedzsment rendszer le kell, hogy írja, hogyan működik a cég. Minden cég egyedi, az ISO rendszereknek pedig e köré az egyediség köré kell kiépülniük, segítve a vállalat növekedését. Röviden szólva, a szabvány arra hivatott, hogy erősítse, és formalizálja egy cégben a jól működő folyamatokat, nem pedig arra, hogy egy oda nem illő bürokráciát erőltessen rá.


3. Miközben a cég többi dolgozója profitot termel, a minőségügyi vezető mindenkitől elzárkózva, kényelmes irodájában üldögél.


Mindez elfogadható lenne egy olyan világban, ahol nincsenek bírságok, törvényszegés és balesetek. Optimális esetben nem lehet olyan munkatárs egy cégben, akinek munkájára ne lenne hatással a minőségügyi vezető tevékenysége. Egy sikeres cégben az alkalmazottak észre sem veszik, hogy egy standard szerint dolgoznak, mert az egyszerűen a mindennapi folyamatok szerves része.


4. A minőségirányítási rendszer sokkal inkább a kormány által elvárt bürokrácia, és kevésbé szolgálja a cég üzleti érdekeit.


A kormányzatok általában nem véletlenül írják elő valamilyen irányítási rendszer meglétének szükségességét. Egy megfelelően megírt, üzletközpontú szabvány nem papírmunkával hátráltatja, hanem segíti a céget, hogy elérjék azokat a célokat, amelyeket a helyes működés eléréséhez jogszabályokban is kijelölnek. Segít továbbá, hogy a cég hatékonyabban működjön, folyamatosan megfeleljen a vevői elvárásoknak, elkerülje a bírságokat, amelyek némelyike a cég egész jövőjét veszélyeztethetnék. Ha helyesen alakították ki, a minőségirányítási rendszer megléte elégedett ügyfelekhez, hatékony tevékenységhez és jobb üzlethez vezet.

 
5. A menedzsmentrendszerek igazából csak dokumentumkezelésről szólnak. 


A múltban talán így volt, a minőségrendszerek túlzottan a dokumentációk vezetésére fókuszáltak. Azonban a szabványokban - az elmúlt 10-15 évben - lezajlott változások már sokkal inkább a hatékonyság növelését célozzák. Az információ kontrollja még mindig nagyon fontos egy vállalatban, aminek jó oka van: dokumentációk nélkül nem lehet egy üzletet irányítani. De a dokumentumok vannak a vállalatért, nem pedig fordítva.


6. Elrejthetjük a problematikus területeket, és ha ügyesen viselkedünk az auditorral, távol tarthatjuk magunktól. 


Rövidebb távon hatásosnak tűnhet kicselezni az auditorokat, és távol tartani őket a problémáktól. Hosszútávon azonban ez soha nem lehet megoldás, nem beszélve arról, hogy egy jól működtetett rendszerben nem is szabadna léteznie problémás területeknek. Ha mégis előfordulnának, az őszinteség a legjobb taktika. Ha egyértelmű lépéseket teszünk e területek javítására, biztos, hogy az auditor pozitívan fog reagálni: egyrészt látják az elkötelezettséget, másrészt tanácsaikkal segíthetnek a probléma javításában. Az auditorokhoz való tanácsadói szemléletű hozzáállás nagyon jól szokott működni.


7. Mindig jobb befogni a szánkat, és az auditornak a lehető legkevesebb információt szolgáltatni, hogy minél kevésbé találhasson kifogásokat. 


Ha bátran hangot adunk véleményünknek, azzal jóval többet érhetünk el, mint a tények elhallgatásával vagy az auditor félrevezetésével. Ez a taktika sokszor pont az ellenkező eredményt hozza, torzíthatja a végeredményt és a javaslatokat, nem lesz megfelelő az iránymutatás.


8. Az auditorok gyakran kötözködnek, s ehhez folyamatosan okokat keresnek.


Általánosságban elmondhatjuk, hogy a képzett auditorok közreműködőek, próbálnak irányt mutatni. Vannak, akik túlzott mértékben a hibákra fókuszálnak, de ez nem feltétlenül rosszindulat, hanem körültekintés. Egy jó auditor ok-okozati összefüggéseket keres, feltár, javasol. 


9. Az energia-és környezetközpontú irányítási rendszerek csak a működési költségeket növelik.


Egy ISO 14001-hez hasonló irányítási rendszer nem a fák ölelgetéséről és kisállatok imádatáról szól, és már nem is PR színezetű marketingeszköz. Konkrét, gyakorlatias, takarékossági célt szolgál. Amellett, hogy a környezet terhelését csökkenti, egyrészt szisztematikusan segít redukálni a működési költségeket, másrészt alkalmazásával elkerülhetőek a büntetések, ugyanis segít megfelelni jogszabályoknak. Például, a Magyarországon 2015 nyarán bevezetésre kerülő EU-s energiahatékonysági direktíva jogszabálytervezetében külön kiemelték az ISO 50001 energiairányítási rendszer meglétét a megfelelőséghez.

 

Forrás:
Weszelovits Dániel
Framework Hungary Kft.

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás: