Görög adósság - nem teljesen indokolt az athéni derűlátás

A görög kormány derülátó nyilatkozatai nem egészen indokoltak az adósságválság kezeléséről szóló tárgyalásokról - mondta a német pénzügyminiszter pénteken Drezdában a G7 csoport pénzügyi vezetőinek találkozója után.

Wolfgang Schäuble a legfejlettebb iparú országok pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos tanácskozását értékelő tájékoztatóján elmondta: a görög válság ügyéről "csupán néhány percet" tárgyaltak, az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekben illetékes tagja, Pierre Moscovici tájékoztatta a heteket a 2011-ben indított második nemzetközi hitelprogram lezárásáról szóló tárgyalások alakulásáról. Wolfgang Schäuble ezzel kapcsolatban megjegyezte: "az Athénból érkező pozitív hírek még nem tükrözik teljes mértékben az athéni kormány és a hitelezők tárgyalásainak állását".

 

A pénzügyminiszter a tárca honlapján közvetített tájékoztatón hozzátette, hogy Görögországban továbbra is "nagyon súlyos" válság van, ugyanakkor Európa felelőssége is "nagyon nagy". A döntéshozók pedig ugyan igyekeznek megőrizni nyugalmukat, de tisztában vannak "a döntések és a gondok súlyával" - mondta Wolfgang Schäuble. A G7 csoport pénzügyi vezetőinek tanácskozásán részt vett az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde is, aki németországi látogatása alkalmából interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapnak.

 

A pénteki számban megjelent interjúból a lap hírportálján csütörtökön közölt részlet szerint Lagarde azt mondta, hogy "Görögország kilépése (az euróövezetből) lehetséges". Ez a kijelentés a pénteki nyomtatott kiadásban nem szerepelt, helyette az állt az interjúban, hogy "nem kívánja senki az európaiaknak a Grexitet", azaz Görögország távozását az euróövezetből. A FAZ a hírportálján pénteken azt írta, hogy a szöveget az IMF kérésére változtatták meg.

 

A valutaalap arra hivatkozott, hogy a görög euróövezeti tagság megszűnésének lehetőségéről szóló kijelentés komoly nyugtalanságot okozott a nemzetközi pénzügyi piacokon - írta a FAZ. Pénteken igyekezett csillapítani a piaci nyugtalanságot Michel Sapin francia pénzügyminiszter is, aki a drezdai tanácskozás után újságíróknak azt mondta, hogy Görögország euróövezeti tagságának nincs alternatívája. "Nem létezik Grexit-forgatókönyv" - jelentette ki Michel Sapin. Hozzátette, hogy a tárgyalások haladnak, de az eddigi eredmények "elégtelenek" a hitelprogram lezárásához. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter Drezdában azt mondta, hogy a görög válság kezeléséről szóló tárgyalásokon résztvevő valamennyi félnek "el kell mozdulnia" az eddig képviselt álláspontjáról.

 

A Görögországnak hitelező intézmények - az IMF, az EB és az Európai Központi Bank (EKB) - részéről "rugalmasságra" van szükség, az athéni vezetésnek pedig "nagyon kemény (válságkezelő) intézkedéseket kell hoznia", és "az egyik nem megy a másik nélkül" - vélekedett Jack Lew. A második hitelprogram egy hónappal - június végéig - történő meghosszabbításáról még februárban kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a hitelező intézményekkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet.

 

Ez az összeg az általános vélekedés szerint elengedhetetlen Görögország fizetőképességének megőrzéséhez, a megállapodás pedig igen sürgető, mert az athéni kormánynak június 5-én be kell fizetnie az IMF-nek a korábbi hitelek aktuális, 300 millió eurós törlesztőrészletét. A hetek - a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország - pénzügyi vezetőinek drezdai tanácskozásán a hivatalos program szerint a csoport állam-, illetve kormányfőinek május 7-én kezdődő kétnapos bajorországi találkozóját készítették elő.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: