A fejre állított táplálékpiramis

A korábban közellenségnek kikiáltott zsírok, növényi olajok étrendi szerepe, jelentősége az elmúlt években átértékelődött. Ezt igazolja az is, hogy a ketogén diéta (melyre az alacsony szénhidrát- és magas zsírbevitel jellemző) rákkezelésben való alkalmazására napjainkban több mint tíz klinikai vizsgálat folyik az Egyesült Államokban.

Ezt az étrendet használják az amerikai haditengerészet elit búvárjainál is, emellett világhírű sportolók felkészítésének is meghatározó eleme, olyanoké, mint például Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdázója, kalóriabevitelének 50-60%-a ugyanis zsírból származik. Az így táplálkozó sportolók jobb közérzetről, magasabb energiaszintről számolnak be. A ketogén étrend terápiás alkalmazásáról tartott előadást 2015 májusában a III. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián Dr. Dominic D’Agostino, a Dél-Florida Egyetem docense is. Az amerikai professzor eredményei szerint a ketogén étrend szintén deutériumhiányt (deutérium=nehézhidrogén) hoz létre a daganatos sejtekben, hasonlóan, mint a csökkentett deutériumtartalmú víz alkalmazása, gátolva a daganatos sejtek osztódását.
 
A táplálkozástudomány 60 éven keresztül a szénhidrátokat helyezte a táplálékpiramis alapjára, a napi kalóriabevitel felét szénhidrátokkal javasolta biztosítani, míg az állati zsírokat a piramis csúcsára, a mellőzendő kategóriába sorolta. A WHO ajánlásai – ezzel szemben – már évek óta a napi teljes kalóriabevitel 10%-ában (50 gramm, azaz 12 teáskanál) állapítja meg a felnőttek és gyermekek ajánlott hozzáadott cukorfogyasztását. Legújabb ajánlásában hozzáteszi, hogy az egészséges életmód megvalósításában a napi 5% alatti bevitel további előnyökkel járna. A közellenségnek kikiáltott zsírok, növényi olajok étrendi szerepe, jelentősége ezzel párhuzamosan átértékelődött az elmúlt években. Ezt igazolja az is, hogy a ketogén étrenddel napjainkban már több mint 10 regisztrált klinikai vizsgálat folyik az Egyesült Államokban a diéta rákkezelésben való alkalmazására. A ketogén diétát az amerikai haditengerészetnél is használják a különleges alakulatoknál, mélytengeri búvároknál, emellett olyan nagy fizikai igénybevételnek kitett, világhírű sportolók felkészítésének is meghatározó eleme, mint például Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdázója. A Lakers kosárlabdázóinak kalóriaigényét 50-60%-ban zsírokból fedezik, energiaszintjük így sokkal stabilabb, jobb közérzetről számolnak be.
 
A ketogén étrend különböző terápiás alkalmazásairól tartott előadást a 2015 májusában lezajlott III. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián Dr. Dominic D’Agostino, a Dél-Florida Egyetem docense is. A bemutatott  eredmények különleges jelentőségét az adja a deutériummegvonás kutatása szempontjából, hogy a ketogén étrend alkalmazása szintén deutériumhiányt hoz létre a daganatos sejtekben, hasonlóan, mint a csökkentett deutériumtartalmú víz. A konferencia másik neves előadója, Boros G. László professzor (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) közel 10 éve áll tudományos együttműködésben dr. Somlyai Gáborral, a deutérium biológiai, élettani jelentőségét elsőként felismerő magyar biológussal. Kutatómunkájuk egyik legjelentősebb felismerése, hogy az egészséges sejtekben megfelelően működő mitokondrium csökkentett deutériumtartalmú anyagcserevizet termel, melynek fontos szerepe van a sejtek normál anyagcseréjének fenntartásában.  Ez a fiziológiás deutériumcsökkentés a zsírsavak oxidációján keresztül valósul meg, mivel az állati zsírok, növényi olajok alacsonyabb koncentrációban tartalmazzák a deutériumot. Az ivóvízben, illetve más tápanyagokban található deutérium hidrogénre történő cseréje ugyanazt a funkciót látja el, mint az egészséges sejtekben az ép működésű mitokondrium az alacsony deutériumtartalmú anyagcserevíz előállításával.


Boros G. László professzor az alapkutatás mellett Brett Hundley-nak, a Green Bay Packers amerikai footballcsapat új irányítójának személyre szabott felkészítését is segíti anyagcsere biomarkerek és a ketogén alapú deutériumcsökkentő eljárások alkalmazásával, a kiváló sportoló teljesítményének optimalizálására. 
 
A deutériummegvonás pozitív élettani- és a teljesítőképességre gyakorolt hatását Magyarországon már több mint 10 évvel ezelőtt is vizsgálták, a sportegészségügyi vizsgálat eredményeit a kutatók 2005-ben közölték a Sportorvosi Szemlében (46/1:27-38). A válogatott evezősök a vizsgálat ideje alatt csökkentett deutériumtartalmú ivóvizet fogyasztottak, és jobb élettani paraméterek mellett tudták teljesíteni a terheléses feladatokat. Az eredmények összhangban voltak a sportolók szubjektív tapasztalataival, a vízfogyasztást követően javult a teljesítményük, gyorsabban regenerálódtak, és kitartóbb fizikai leterhelésre voltak képesek. Mindezek szintén megerősítik azokat a vizsgálati eredményeket, melyek szerint a deutériumcsökkentés a szervezet számára kedvező változásokat indít el, és ezek a fizikai igénybevétel során is megnyilvánulnak.

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás: