Belehúzott a magyar piacon a Vienna Life Biztosító

Jelentős növekedést produkált a Vienna Life Biztosító az idei első negyedévben: míg a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele 2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a biztosító 18 százalékkal növelte teljes díjbevételét. A Vienna Life Biztosító 2015 első három hónapjában 3,51 milliárd forint teljes díjbevételt ért el (2014 Q1: 2,99 milliárd forint).

 „A tavaly június óta a Közép- és Kelet-Európa legnagyobb biztosítói csoportjának számító Vienna Insurance Group (VIG) három hazai leányvállalata közé tartozó Vienna Life Biztosító, a VIG vezető biztosítójává kíván válni Magyarországon elsősorban a prémium szegmensben az egyéni élet-, nyugdíj- és utasbiztosítások, valamint a csoportos élet- és egészségbiztosítások piacán” - hangsúlyozta a biztosító stratégiai célkitűzését a társaság mai sajtótájékoztatóján Vadas-Földvári Anett vezérigazgató.
 
Az idei első negyedévben a Vienna Life Biztosító rendszeres díjas termékeiből származó díjbevétele 4 százalékkal, 2,58 milliárd forintra bővült az egy évvel korábbi 2,48 milliárdos szintről, köszönhetően a biztosító nyugdíjcélú megtakarítási és csoportos egészségbiztosítási termékei sikerének. A tavaly bevezetett egyösszegű befektetési termékek kedvező teljesítményének köszönhetően pedig a Vienna Life Biztosító egyszeri díjas konstrukcióiból érkező díjbevétele 84 százalékkal, 941 millió forintra emelkedett az idei első negyedévben, az egy évvel korábbi 512 millió forintról. 
 
A nyugdíjcélú megtakarítások után járó legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás bevezetésének köszönhetően a Vienna Life Biztosító Aktív Max nyugdíjbiztosításának első negyedéves értékesített állománya elérte a 100,7 millió forintot (2014 Q1: 84,7 millió forint). „A biztosító prémium ügyfélszegmenssel rendelkezik, a portfóliójában lévő szerződéseinek átlagdíja meghaladja a 300 ezer forintot” - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a Vienna Life Biztosító ügyfelei átlagosan nettó 9,5 százalékos hozamot realizáltak 2014-ben a befektetéseik mögött álló eszközalapok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. 
 
A Vienna Life Biztosító csoportos egészségbiztosításait – a nagy értékű képalkotó diagnosztikai eljárásokhoz soron kívüli hozzájutást kínáló Várólistát, illetve a rettegett betegségek kialakulása esetén fedezetet nyújtó Védőhálót – eddig több mint 125 ezer biztosítottra kötötték meg a hazai cégek és egyéb szervezetek.  A biztosító teljes csoportos biztosítási állományából származó díjbevétele az első negyedévben 49 százalékkal emelkedett. 
 
A Vienna Life Biztosító a hazai utasbiztosítási piac 6. legnagyobb szereplője, a biztosítónál évente mintegy 100 ezer ügyfél köt utasbiztosítási szerződést, ezekből származó díjbevétele 154 millió forint volt az idei első negyedévben (2014 Q1: 153 millió forint).
 
„A VIG hazai leányvállalatainak célja továbbra is a piac felülteljesítése a fő üzletágakban, ésszerű, fenntartható növekedés – és az idei évre tervezett teljes, közel 65 milliárd forintos díjelőírás – teljesítésével. Ehhez számíthatunk stabil, tőkeerős, a régió vezető biztosítói csoportjának számító és a magyar piac iránt elkötelezett tulajdonosi hátterünk támogatására is” - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Lehel Gábor, a Vienna Life Biztosító Felügyelő Bizottságának elnöke.
 
„Az ígéretes pénzügyi eredmények mellett büszkeséggel tölt el az is, hogy márkánk tavaly októberi bevezetését követően, idén tavasszal a Superbrands Magyarország Superbrands 2015 díjjal jutalmazta a Vienna Life Biztosítót” - tette hozzá a sajtótájékoztatón a vezérigazgató.
###ajanlo_szja###
A Vienna Life Biztosító idei terveit ismertetve Vadas-Földvári Anett elmondta, hogy a VIG 14 milliárd forintot meghaladó teljes díjbevételt vár el a biztosítótól a 2015-ös évre, 100 millió forint feletti adózás előtti profitcél teljesítése mellett, amelynek elérése esetén a biztosító az elmúlt években idén először zár nyereséges évet. A biztosító termékfejlesztési tervei kapcsán a vezérigazgató kiemelte az egyéni egészségbiztosítási megoldások, illetve a munkavállalók számára elérhető csoportos egészségbiztosítások körének bővítését, valamint az Európa strandjai nevű, a nyaralók igényeire kifejlesztett utasbiztosítás és a Horvátországba utazók számára kínált kiemelt kedvezmények bevezetését. A Vienna Life Biztosító további tervei között szerepel értékesítési hálózatának bővítése, illetve egy, a biztosító márkaismertségét növelő reklámkampány elindítása is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás: