Orbán: egy ország legelemibb joga, hogy eldöntse, kit enged be

Egy ország legelemibb joga, hogy eldöntse, kit enged be - hangoztatta a bevándorlással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A következő fél év polgári kormányzása két szimbolikus témájának az építésügyi szabályrendszer és az adóeljárás átalakítását nevezte meg a kormányfő, aki jelezte azt is, ősszel újabb nemzeti konzultációt tervez.

A bevándorlásról szóló európai uniós szabályokat kritizálva a Orbán Viktor úgy fogalmazott: "ha nem kényszerítenének ránk életszerűtlen szabályokat, akkor Magyarországon nem lennének menekültek, akik itt vannak, azokat már mind hazaküldtük volna". "Csak azért nem tudjuk hazaküldeni őket, és csak azért kell beengednünk őket, mert az uniós szabályok erre kényszerítenek bennünket" - mondta.
    

Orbán Viktor véleménye szerint ezért vagy vissza kell venni nemzeti hatáskörbe a kérdést - bár ehhez sok társat nem lát -, vagy meg kell változtatni a közös európai szabályokat, hogy azok ésszerűek legyenek.
    

Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről azt mondta, az "abban a formájában megbukott", a tagállami miniszterelnökök június végén el fogják vetni a bizottság javaslatát, és helyette más indítványokat vitatnak meg, amiből kikerekedik majd egy új pozíció.
    

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy akik Magyarországra érkeznek Szerbián keresztül, és Görögországnál léptek be az EU-ba, mire Magyarországra érnek, már nem politikai menekültek - mert nem olyan országból jönnek, ahonnan el kellene menekülni -, hanem megélhetési bevándorlók. Nekik azonban meg kell érteniük: azt a döntést, hogy Magyarország kit enged be közülük, "nekünk, magyaroknak kell meghozni" - jelentette ki a miniszterelnök.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában bevándorlásügyben több olyan vélemény is megfogalmazódott, amely határozottabb, mint a magyar. Példaként említette a holland miniszterelnök nyilatkozatát, valamint a brit belügyminiszter-asszonyt, akiről úgy fogalmazott, "férfiasabb, mint én ebben az ügyben". "Több kórus hallatszik egyszerre Európában, és bizony a mi álláspontunknak is nagyon komoly, erős hívei vannak" - jelezte.
    

A témában indított nemzeti konzultáció kérdőívét a kormányfő korrektnek, fairnek, nyitottnak nevezte. "Az más dolog, hogy nem bevándorlóbarát. Most azt kérik számon, miért nem amellett érvelünk a kérdőívekben, hogy szeretni kell a bevándorlókat. Aztán miért is kellene, mikor az emberek inkább veszélyként és fenyegetésként élik meg?" - kérdezte.
    

Szerinte ezzel szemben a bevándorlás ügyében a magyarországi baloldal azt mondja, "az a jó, ha minél több menekültet beengedünk".
    

Orbán Viktor visszautasította a jelenlegi állapot és az 1956-os magyarok helyzete közötti analógia felvetését. Ugyanis 1956-ban sem úgy volt - mondta -, hogy a magyar menekültek Bécsben szabadon "kóricáltak", hanem létrehoztak egy befogadóállomást, ahová beengedték a magyarokat - vagy befogadó családoknál szállásolták el őket -, akik ezt követően leadták az igényüket, hogy hova szeretnének menni, majd az illetékes állam hatóságai vagy engedélyezték ezt nekik, vagy nem.
    

Egy másik EU-s témában, az eurózóna ügyében - ami szintén napirenden lesz a következő EU-csúcson - a kormányfő arról is nyilatkozott, hogy körvonalazódik az eurózónán belül egy új intézményrendszer. Az eurózóna államainak szorosabb együttműködésének tervét Magyarország üdvözli, azt azonban nem szeretné, ha kettészakadna a kontinens egy eurózónás ügyeket intéző unióra és a közös pénzt nem használó országok ügyeit intéző EU-ra - ismertette álláspontját.
    

Az elmúlt öt év kormányzását értékelve a miniszterelnök úgy fogalmazott: öt éven keresztül harcoltak azért, hogy be tudják fejezni a rendszerváltást, ami szerinte sikerült is. Ezen időszak lezárása két szimbolikus eseményének tartja, hogy egy Tisza melletti, többségében cigányok lakta településen munkáért - nem pedig segélyért - tüntettek, valamint hogy bekövetkezett a fair bankok korszaka.
    

A pénzügyi rendszer stabil, nincs infláció, a rezsi csökkent, a magyar gazdaság jövőjéről mindenki bizakodóan beszél, jönnek a befektetések, javul a külkereskedelmi mérleg - sorolta az eredményeket, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy "még nem úgy élünk, ahogyan szeretnénk", ezért a válságkezelés, az "erőből érjünk el valamint" helyett "most az okos, higgadt, nyugodt, polgári berendezkedést szolgáló munka ideje érkezett el". A minisztereitől - mondta - több egyeztetést, több tárgyalást, több konzultációt kért. Közölte, azt kell világossá tenni, hogy ha a kabinet jól végzi a munkáját, akkor több munkahely, kevesebb adó, nagyobb biztonság és kényelmesebb élet lesz.
    

Arra a kérdésre, hogy mi az, amit másképpen csinált volna, azt válaszolta: tízedik éve miniszterelnök, és ha felsorolná az összes hibáját, "itt ülhetnénk még délután is", a kérdés azonban az, van-e az embernek annyi esze, hogy ne ragaszkodjon a hibáihoz, márpedig a Fidesz-KDNP-nek megvan ez a képessége.
    

A következő fél év polgári kormányzása két szimbolikus témájának Orbán Viktor az építésügyi szabályrendszer és az adóeljárás átalakítását nevezte meg. Azt mondta: az építésügyi szabályrendszer átláthatatlan, megkeseríti az emberek életét, ezért egy radikális adminisztrációs csökkentést kell végrehajtani. Az adóeljárás területén szintén jobbításra van szükség - közölte. Azt is elmondta a rádióinterjúban, hogy ősszel szeretne egy újabb nemzeti konzultációt, de annak témáját egyelőre nem árulta el. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: