Kiegészítésre szorul az állami nyugdíj

A magyarok 70 százaléka aggódik a nyugdíjas évei miatt. A többség úgy gondolja, nem tud magának kényelmes életet biztosítani idős korára, jelentős részük szerint problémát jelent majd az egészségügyi kiadások megfizetése. Az Aegon negyedik nyugdíjfelkészültségi kutatása szerint egyre emelkedik a megtakarítani szándékozók tábora, ők jelenthetik a kitörési pontot az ország számára.

Negyedik éve folyamatosan javul Magyarország nyugdíjfelkészültséget tükröző ARRI pontszáma, ám az 5,1 ponttal még mindig a 14. helyen állt a felmért tizenöt országból az Aegon kutatása szerint. A magyar lakosság 77 százaléka úgy véli, a mai fiatalok sokkal rosszabb helyzetben lesznek idős korukban a mostani nyugdíjasoknál. Ez a nézet a 18-24 év közöttiek esetében 72 százalék, a 45-54 közöttieknek viszont már 82 százaléka gondolkodik így.

 

A kutatás szerint aggodalomra ad okot, hogy a magyarok a harmincas éveik végére, a negyvenes éveik elejére alakítják csak ki a megfelelő megtakarítási szokásokat. Ez túl későn van ahhoz, hogy az általuk elvárt életszínvonalat biztosítani tudják maguknak időskorukra. A megkérdezettek átlagosan az aktív jövedelmük 83 százalékát szeretnék megkapni nyugdíjként, ám ezt nem sikerül majd teljesíteni, ha negyvenéves korukig halogatják a rendszeres megtakarítások elkezdését. A fiatal munkavállalók nyugdíjfelkészültsége a világon mindenhol alacsony, annak ellenére, hogy a kutatás szerint még viszonylag alacsony jövedelem mellett is lehetséges a megfelelő megtakarítási szokások kialakítása.

 

A nemzetközi összehasonlításban a magyarok támaszkodnak leginkább a kötelező állami nyugdíjrendszerre (55%), és legkevésbé éreznek személyes felelősséget, vagy gondolnak az öngondoskodásra (54%) – ez tükröződik az alacsony nyugdíjfelkészültségi indexben is. A megkérdezettek csupán kicsit több mint fele (54 százaléka) érzi a saját felelősségét abban, hogy elegendő nyugdíja legyen, és csupán 46 százalék van tudatában annak, hogy terveznie kell nyugdíjas éveire. A nemzetközi kutatás hazai adatai szerint a magyar munkavállalók több mint 40 százalékának semmilyen terve sincs a nyugdíjas éveire, és pusztán 16 százalék érzi magát felkészültnek abban a tekintetben, hogy mennyit tesz félre nyugdíjcélra.

 

Vészhelyzeti tervvel is rendkívül kevesen rendelkeznek, a magyar munkavállalók alig 22 százaléka gondolta már végig, mi volna akkor, ha – betegség, vagy munkanélküliség miatt – hosszabb ideig nem tudna dolgozni. A leggyakoribb stratégia azonban itt is csak a megtakarítások felélése: 60 százalék a pénzügyi tartalékait mozgósítaná ilyen esetben, míg további 26 százalék az ingatlanára támaszkodna – kisebbre cserélné vagy bérbe adná, esetleg a nyaralóját adná el. Mindössze a munkavállalók ötödének van ilyen esetre megfelelő fedezetet jelentő biztosítása.

 

A magyarok idősebb korukban ugyanúgy szeretnének utazgatni (60 százalék), új hobbikat, szabadidős elfoglaltságokat találni (41 százalék), vagy a barátokkal és a családdal együtt lenni (63 százalék), mint a korábbi idősebb generációk, vagy nyugat-európai társaik. Azonban a többség tisztában van azzal, hogy valószínűleg a nyugdíjkorhatár elérését követően is munkát kell vállalnia életszínvonala fenntartásához. A munkavállalók csupán 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor abbahagyja a munkát, több mint 50 százalékuk gondolja úgy, hogy folytatni fogja: több mint 22 százalék tervezi, hogy – ha másként, részmunkaidőben is, de –szinte élete végéig dolgozni fog.

 

A magyarok közel felének a nyugdíjas évekről a „bizonytalanság” szó jut az eszébe, míg 34 százalékuknak a szegénység. A munkavállalóknak alig több, mint az egytizede (12 százaléka) biztos abban, hogy kényelmes életet tud majd magának biztosítani nyugdíjas korában. A megkérdezettek 44 százaléka gondolja például úgy, hogy nem lesz képes a saját és a házastársa egészségügyi szükségleteit finanszírozni idős korban.

 

Mindezek ellenére a hazai munkavállalók kevesebb, mint egyharmada (31 százaléka) takarékoskodik rendszeresen. Ők azok, akiknek általában van határozott pénzügyi tervük, és bizonyosak abban, hogy megfelelő összeget tesznek félre a nyugdíjas éveikre, és kényelmes időskort tudhatnak majd magukénak – náluk a nyugdíjfelkészültségi index átlagos értéket (6,7 pont) mutat.

 

A nyugdíjra való felkészültségünkben a javulást azok jelenthetik, akik már felismerték, hogy a nyugodt időskorhoz rendszeres megtakarításokra van szükség, ugyanakkor még nem kezdték meg az öngondoskodást. A megtakarítást tervezők a válaszadók 34 százalékát jelentik (az ő indexük jelentősen alacsonyabb: 4,2 pont). A csoportba egyre több nő és fiatal tartozik, akik számára a takarékoskodás az alacsonyabb jövedelem, vagy a munkáltatói nyugdíjjuttatásokhoz való korlátozottabb hozzáférés miatt nehézséget jelenthet. Az ország indexe akkor javulhat jelentősen, ha – akár kormányzati támogatással –a megtakarítani vágyókból tényleges megtakarítók, illetve az alkalmi megtakarítókból rendszeres megtakarítók válnak.


„Magyarországon az állam részéről már történtek olyan intézkedések, melyek segítik az embereket a nyugdíjra való felkészültségben” – mondta el Horváth Gyula, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. „Ilyen például a nyugdíjbiztosítás után járó 20 százalékos adójóváírás is, melynek eredményeképpen ezek a termékek egyre népszerűbbek. Hogy kinek és mennyit kellene félretennie, abban az Aegon nyugdíjkalkulátora is segít. Az öngondoskodásnak, a tudatos tervezésnek és felkészültségnek egyre nagyobb szerepe lesz a jövő nyugdíjasainak életében.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: