Az ápolási díjra jogosultak közel fele emelt vagy kiemelt díjat kap

A kormány eddigi intézkedései biztosították, hogy az ápolási díjra jogosultak közel fele ne az alapösszegű díjra, hanem emelt vagy kiemelt összegű ápolási juttatásra legyen jogosult - válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Varju László írásbeli kérdésére.

A Demokratikus Koalíció színeiben politizáló országgyűlési képviselő azt firtatta, van-e akadálya annak, hogy végre az ápolási munkát méltóképpen elismerjék. Rétvári Bence, az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kiemelte: a kormányzati intézkedések azt is jelentik, hogy az érintettek a korábbi ellátásuk helyett most már az alapösszeg 150 illetve 180 százalékát kapják. Megjegyezte: ez már az alapösszeg másfél illetve majdnem kétszerese, szemben a korábbiakkal.

 

A parlamenti államtitkár értékelése szerint az ápolási díjat érintően az elmúlt időszakban a kormány által megtett lépések sok ezer családot érintettek pozitívan. Kifejtette: a módosításokkal 2014. január 1-jétől a fokozott ápolást igénylő hozzátartozóikat ápoló családtagok részére biztosítható emelt összegű ápolási díj összege 38 350 forintról 44 250 forintra emelkedett. Ebben az ellátásban 2015 májusában mintegy 15 ezer személy részesült. Bevezették továbbá a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díjat, amelynek havi összege 53 100 forint. Ez a korábban emelt összegű ápolási díjban részesülők esetében mintegy 40 százalékos emelést jelentett.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Erre az ellátásra válhattak jogosulttá azok a méltányossági ápolási díjban részesülők is, akik olyan felnőtt hozzátartozójukat ápolják - akik bár nem súlyosan fogyatékosok - de az egészségi állapotuk legfeljebb 30 százalékos. Kiemelt ápolási díjban 2015 májusában több, mint 11 ezer fő részesült. Kitért arra is, hogy az ápolási díjban részesülők száma 2015 májusában közel 54 ezer volt. A havi 29 500 forintos összegű alapösszegű ápolási díjra 2015 májusában közel 28 ezer fő volt jogosult, tehát az összes ápolási díjra jogosult személy közel fele az ápolási díj magasabb összegű formáiban részesül.

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Drága az áram?! Tekerj szobabiciklit és termeld meg vele az áramot magadnak!

Megoldható-e házilag, hogy egy lakás áram ellátást az biztosítaná, hogy a család tagjai szobabiciklit tekernek, és az ezzel termelt árammal működtetik a lakás villamos berendezéseit? Számoljuk ki, hogy kb. mennyit kell tekernie egy családnak szobabiciklin ahhoz, hogy az ezzel termelt áram elég legyen egy átlagos család fogyasztásához?
2024. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Ki a hülye? A lakossági földgáz árában hogyan lesz a köbméterből a számlán MegaJoule

Amikor a gázcsekkeinkre és a számlarészletezőre tekintünk, sokan közülünk elveszítjük az önuralmunkat, mivel rejtély számunkra, hogyan alakul át egy köbméter gáz korrigált mennyiséggé, és még inkább, hogy miért szükséges végül megajoule (MJ) alapú árat fizetnünk? Mi határozza meg a gáz fűtőértékét? És ami a legfontosabb: mennyibe kerül jelenleg egy köbméter háztartási gáz? Most végre Ön is megértheti, oktató videót is talál a cikkünk végén.
2024. 03. 28. 01:00
Megosztás:

A héten a Bitcoin Minetrix és az Ondo projekt lehet a legnagyobb nyertes

A kriptopiacon a hét elején megerősödött a vásárlási nyomás, és néhány altcoin látványos felfelé ívelésbe kezdett.
2024. 03. 28. 00:01
Megosztás:

Szoboszlai a Tippmix-en is nagyot megy!

Új sportfogadási lehetőséget biztosított a focirajongók és játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. a magyar válogatott labdarúgócsapat utóbbi két mérkőzésére.
2024. 03. 27. 23:30
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2024. 03. 27. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's

Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings.
2024. 03. 27. 21:05
Megosztás:

Az MBH Bank megvette a Fundamenta többségi tulajdonrészét, lezárult a tranzakció

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35%-os tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává. A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önálló entitásként működik tovább. Az MBH Bank célja, hogy a tranzakció nyomán az MBH Bank a Fundamentával kiegészülve a hazai megtakarítási és jelzáloghitel-piac vezető szereplője legyen.
2024. 03. 27. 20:30
Megosztás:

Csak elsőre drágább a prémium gumi – a nagyobb futásteljesítménynek köszönhetően valójában akár fele annyiba is kerülhet, mint az olcsó

Márciustól a legtöbb európai országban nem kötelező már téli gumit használni. Azoknak a sofőröknek, akik nem a régi garnitúra nyári abroncsot tetetik fel újra, hanem egy új szettben gondolkodnak, érdemes utánajárni, melyik gumi kínálja a legnagyobb biztonságot, a maximális kényelmet és a leginkább gazdaságos üzemeltetést – a prémium termékek ugyanis hosszú távon gyakran képesek visszahozni az árukat.
2024. 03. 27. 20:02
Megosztás:

Csökkent a BUX szerdán

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
2024. 03. 27. 19:30
Megosztás:

Trefortos győzelemmel zárult a Közgazdasági Diákolimpia döntője

Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2024-es versenyét szerdán Budapesten, a Corvinuson.
2024. 03. 27. 19:00
Megosztás: