KGFB: Így járjunk el a szigorodó kárrendezési folyamatok során

A káresemények növekvő száma miatt az utóbbi fél évben tovább emelkedett ugyan a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, ám az európai mércével még továbbra is példátlanul alacsony díjszint miatt a biztosítóknak szigorúbban törekedniük kell arra, hogy csak a valóban jogos kárigényeket elégítsék ki, ami az autósok számos esetben nehézkesebb ügyintézésként élhetnek meg.

KGFB: Így járjunk el a szigorodó kárrendezési folyamatok során

Annak érdekében, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek a biztosítási szolgáltatásokkal,- nagyon fontos, hogy ismerjék a legfontosabb teendőiket a kárrendezési folyamatok során. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az alábbiakban összefoglalja a gördülékeny kárrendezés legfontosabb feltételeit, kiemelt figyelemmel egy mostanság különösen neuralgikus pontra, a gazdasági totálkárra.

Gazdasági totálkár – Szükség esetén a cascónkhoz is nyúlhatunk


A vonatkozó szabály szerint a gazdasági totálkár abban az esetben állapítható meg, ha a gépjármű javítási költségei magasabbak, mint a helyreállított autó várható piaci értékének és a roncs értékének a különbsége. Tekintettel arra, hogy – részben az árfolyamváltozásoknak is köszönhetően – a gyakran kiváló alkatrészforrásnak is tekinthető roncsok ára folyamatosan emelkedik a hazai piacon, ma már gyakori eset, hogy akár már a piaci érték 50 százalékát elérő javítási költség esetén is totálkárossá nyilvánít a biztosító egy autót.
 
Ezekben az esetekben a károsult autósnak elsősorban azt kell elérnie, hogy a biztosító vagy segítsen a vele kapcsolatban álló kereskedőkön keresztül a megadott roncsértéken eladni az autót, vagy térítse meg a roncsra beszerzett ajánlatok és a megállapított roncsérték különbözetét.
 
„Főként finanszírozott autók esetében gyakori, hogy a tulajdonos szívesebben tartaná meg a még javítható autót, mivel a finanszírozási szerződés lezárásakor egyösszegben jelentkező fizetési kötelezettségek komoly terhet jelenthetnek – magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ gépjármű-biztosítási szekciójának elnöke. – Kevesen tudják, hogy amennyiben casco biztosítás is van az autón (a hitelfelvételnek ez gyakran feltétele is), akkor az ügyfélnek lehetősége van a saját cascója terhére rendezni a javítást. Ennek az az értelme, hogy a piacot jellemző casco-szerződések feltételeiben a gazdasági totálkár mértéke legalább a piaci érték 60 százaléka. A javítást követően a casco fedezetet nyújtó biztosító a javítási költséget ráterheli a kárt okozó autós kgfb-t szolgáltató biztosítójára, és ezt követően a tulajdonos a cascóhoz szükséges önrészt is visszakapja.”
 
További fontos tippek a kárrendezési problémák elkerüléséhez

 
- Fontos, hogy az autónkban mindig tartsunk néhány nemzetközi (a köznyelvben a színe alapján „kék-sárgának” is nevezett) baleseti bejelentőt, így akár több szereplőt érintő eseményt is hiánytalanul tudunk dokumentálni a biztosítók által elvárt formában.
 
- A lehető legtöbb körülményt igyekezzünk fényképen is rögzíteni.
 
- Mindig hívjunk rendőrt, ha
 
-- a baleset személyi sérüléssel járt
 
--  felmerül a gyanúja, hogy a másik fél ittasan vezette járművét (ha ugyanis erről jegyzőkönyv készül, akkor szinte vitathatatlanná válik a felelőssége)
 
--  a felelősség és más fontosabb körülmény megítélésében eltérő a felek álláspontja
 
- Ha a jármű több eleme is sérül, egyértelműen igazolnunk kell, hogy ezek mindegyike az adott baleset során keletkezett (fényképek, tanúk, jegyzőkönyv)
 
- Ha tehetjük, a kárt 2 munkanapon belül jelentsük a biztosítónak (vagy a vele kapcsolatban álló szakszerviznek).
 
- Minden igényelt dokumentumot bocsássunk a biztosító és a szerviz rendelkezésére. Ezek hiányában a kárügyintézés elhúzódhat. Cégek esetében leggyakrabban a bélyegző, az ÁFA-nyilatkozat vagy az aláírási címpéldány szokott hiányozni az ügyintézés folytatásához.
 
- A biztosítónak nem csak a járműt ért kár, hanem személyi sérülés, vagy egyéb vagyontárgy (ruházat, poggyász, szemüveg, stb.) károsodása esetén is helyt kell állnia. Kevesen tudják, de a biztosító a javítás idejére kölcsönzött bérautó díját is megtéríti bizonyos feltételekkel. (A bérautó csak a sajátunkkal azonos kategóriájú lehet, a bérleti időszak nem lehet hosszabb az indokoltnál, és azt is igazolnunk kell, hogy feltétlenül szükséges a cserejármű igénybevétele). Ezeket a kárigényeket is egyértelműen és természetesen megfelelő időben jeleznünk kell a biztosító felé.
 
Gyakran jön jól az alkuszi közvetítés
 
„Az Alkuszszövetség tagjai fontosnak tartják leszögezni, hogy az ügyfeleik nem csupán a biztosításkötés során, hanem a problémás kárügyintézés folyamatában is díjmentes szakmai képviseletet kaphatnak tőlük – jelentette ki a FBAMSZ szakértője. – A független alkuszok szakértelmük és biztosítói kapcsolataik révén elsősorban az alábbi problémák megoldásában tudnak támogatást nyújtani: kárbejelentés megfelelő tartalmához kapcsolódó tanácsadás, a szükséges dokumentáció összeállítása, illetve a megállapított kárösszeggel (valamint roncsértékkel) kapcsolatos lehetőségek felmérése.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: