Devizahitelek - Az eurósítással 6 milliárd kunát veszíthetnek a horvát bankok

A svájci frank alapú hitelek eurósításával 6 milliárd kunát (261 milliárd forintot) veszíthetnek a pénzintézetek a Horvát Nemzeti Bank (HNB) számításai szerint - közölte a Poslovni Dnevnik gazdasági napilap szerdán.

A jegybank azután állt elő az összeggel, miután Branko Grgic, a kormány alelnöke kedden bejelentette, szeptemberben törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek a svájci frank alapú hitelek euróra váltásáról. Az alelnök elmondta, hogy hosszútávon kívánják megoldani a svájci frank alapú hitelesek problémáját. Utalt rá, hogy még 2014-ben csökkentették a hitelek kamatát, 3,23 százalékra, továbbá ez év januárjában egy évre rögzítették a svájci frank átváltási árfolyamát is.

 

"Abszurd, hogy az adósoknak 8 vagy 9 évnyi törlesztés után is magasabb a tőketartozása, mint az eredetileg felvett hitel kuna összege" - hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy a pénzintézetek elegendő időt kaptak arra, hogy a hitelesekkel közösen megoldást találjanak a problémára. Mivel ez nem történt meg, a kormánynak politikai döntést kellett hoznia. Boris Lalovac pénzügyminiszter a horvát közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában elmondta: a svájci frank alapú hitelek euróra váltása az aktuális piaci árfolyamon történik, azzal a kamattal, amely a hitelfelvétel időpontjában volt érvényes.

 

"A hiteleket azért nem válthatjuk át azon az árfolyamon, amely a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában volt aktuális, mert ezt már Magyarország megpróbálta, de az erre vonatkozó kormányrendelete megbukott az európai bíróságokon" - mondta. Az intézkedések nem vonatkoznak azokra a hitelekre, amelyeket már visszafizettek - tette hozzá.

 

A miniszter kijelentette: a hitelintézeteknek három hónapjuk van arra, hogy átváltsák a kölcsönöket, a költségeket pedig saját maguknak kell állniuk, amit adókedvezmény formájában leírhatnak. Ezt a harcot nem nyerhetik meg - mondta, majd hozzátette: "a bankok alakítják az árfolyamkockázatot, és a bankok be is biztosítják magukat ellene, hisz ezért fizetik őket" - fogalmazott a miniszter. A horvát bankok egyesülete nem kívánt nyilatkozni. Mint mondták: hivatalosan még nem kapnak értesítést a döntésről, és a tervezetet sem látták.

 

A svájcifrank-hitelesek egyesülete elégedett a kormány döntésével. Horvátországban 53 ezer frankhiteles van, mindennaposak a kilakoltatások. Az érdekvédelmi szervezet korábban azt követelte, hogy a magyar modellhez hasonlóan a devizaalapú hiteleket Horvátországban is váltsák át a nemzeti fizetőeszközre. A pénzintézetek azonban erre nem voltak hajlandók. Nyolc hónapon keresztül próbáltak egyezkedni a bakokkal, de nem sikerült megegyezésre jutniuk.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: