Lázár: értékesíthetik az állami földek egy részét

Az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot - közölte a Miniszterelnökség vezetője szokásos csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.

Lázár: értékesíthetik az állami földek egy részét

"A föld azé legyen, aki megműveli" - ismertette a kormányzati alapelvet Lázár János, aki elmondta, hogy a kabinet több irányelvet is lefektetett az értékesítéssel kapcsolatban: így például természetvédelmi területeket és erdőket nem lehet eladni, amelyek szóba jöhetnek, azok a szántók, a legelők és a gyümölcsösök, bizonyos területeket azonban hosszú távon állami tulajdonban kell tartani ezek közül is. Szerinte maximum 300-380 ezer hektár állami földterületet értékesíthetnek.

 

A területeket bérleti szerződéssel együtt adják el - mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy szerinte - a most lefektetett szabályok alapján - a jelenlegi bérlők kétharmada, négyötöde nem tud majd vásárolni. A miniszter közölte: előírás lesz az is, hogy kizárólag magyar állampolgároknak lehet állami földet eladni, közülük is csak az élethivatásszerűen földművelést végzőknek és a helyben lakóknak. Ez kizárja a föld eladását külföldieknek, spekulánsoknak - hangsúlyozta. Csak nyilvános értékesítésre lesz lehetőség: a 3 hektár alatti területek esetében nyilvános hirdetéseken keresztül értékesítenek majd, efölött pedig kizárólag nyilvános árveréseken, a megyei jogú városokban.

 

Az árveréseken a helyi piaci ár plusz 10 százalék lehet a minimális kikiáltási ár - folytatta a szabályok ismertetését -, "a kormány nem lát lehetőséget kedvezményes értékesítésre". A helyi piaci ár plusz 10 százalék alatt nem adják el a földet. Az árverések lebonyolítása még az idén megkezdődhet. Az értékesítés után 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be, és szintén 20 éves - egyoldalúan gyakorolható - visszavásárlási jogot is kikötnek.

 

A Magyar Fejlesztési Bank 20 éves, kedvezményes kamatozású hitelt biztosíthat majd a vevőknek - tájékoztatott Lázár János. Jelezte továbbá, hogy a földeladásból befolyó összeg működésre nem költhető, az ország nem élheti fel ezt a pénzt, abból az állami vagyont kell gyarapítani. Azzal kapcsolatban, hogy augusztus 31-ei hatállyal felmentését kérte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, Lázár János a sajtótájékoztatón azt mondta: mind Orbán Viktor miniszterelnöknek, mind Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének töretlen a bizalma Zombor Gábor iránt, aki kiváló munkát végzett.

 

Családi okok indokolták, hogy felmentését kérte - erősítette meg a tárca reggeli közleményét. Az adóeljárási rendet firtató kérdésre közölte, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 20-án teszi meg vonatkozó javaslatát. Az adóhatóság vagy az egészségügy önálló tárcájára vonatkozó felvetésekre pedig azt felelte: nem tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását. A kormány egy másik döntését ismertetve a miniszter arról is beszámolt, hogy legkésőbb 2017. június 30-ig ki kell írni a 2020-ig tartó uniós finanszírozási ciklus pályázatait.

 

A 2007 és 2013 közötti források kifizetésének tanulságaként beszélt arról: nem fordulhat elő többször, hogy a fejlesztési ciklus utolsó heteiben ezzel kell "bíbelődni". Fontos érdeknek nevezte, hogy az uniós források mielőbb hozzáférhetők legyenek. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy október elején Magyarország tanácskozást szervez a lezárult uniós ciklus forrásai körüli csalások és korrupció témakörében, amelyen magas beosztású uniós tisztségviselők is részt vesznek majd.

 

A tanévkezdésről szólva elmondta, hogy 1 millió 200 ezer általános és középiskolás diák számára kezdődik az iskola, s ez lesz az első év, amikor mintegy 800 ezer tanuló kap ingyenes tankönyvet. A kormány a következő hetekben lépéseket tesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adósságrendezése érdekében - tette hozzá, jelezve: több 10 milliárd forintot bocsátanak az intézmény rendelkezésére a zavartalan működés érdekében.

 

A tárcavezető azt is elmondta: a kormány mandátumot adott Trócsányi László igazságügyi miniszternek, hogy javaslatot készítsen a parlamentnek a devizaalapú autó- és személyi hitelek átváltásának szabályozásáról. "Nagy hadműveletként" jellemezte, hogy a Bankszövetséget jobb belátásra bírta a kormány, így az érintett devizahitelesek törlesztőrészletei 10 százalékos nagyságrendben csökkennek, ahogy mérséklődik a kitettségük, kockázataik is.

 

A Miniszterelnökséget vezetője - egy korábbi kérdésre reagáló - javaslata szerint ahol az ivóvíz minősége eltér az előírásoktól, ott a szolgáltató köteles csökkenteni a díjtételen. Erre egy barcsi példát hozott, ahol az ÁNTSZ nem tiltotta meg a víz fogyasztását, de annak minősége rosszabb az elvárhatónál. Lázár János kitért a forint stabilitására is, amit - több elemzésre utalva - menedékdevizaként, vásárlásra és tartalékolásra alkalmas devizaként jellemzett. Szavai szerint a hazai fizetőeszköz a legkevésbé sérülékeny körben van, ami mutatja, hogy az elmúlt öt év gazdasági eredményei meghozták hatásaikat.   (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: