Rég nem látott emelkedés az olaj piacán

Nagyon úgy nézz ki, hogy Venezuela személyében megvan az olcsó olaj első áldozata. A dél-amerikai ország ugyanis vészhelyzeti tanácskozást tartana az OPEC országokkal az olaj zuhanásának megállítása érdekében, vagyis lényegében egy rendkívüli OPEC ülést hívna össze, mégpedig a nem OPEC tag Oroszország koordinációjával.

A Venezuella és Oroszország a kérdésben jól megértik egymást, hiszen mindkettőjük költségvetésének durván keresztbe tesz az alacsony olajár. A Wall Street Journal értesülései szerint a puhatolózó egyeztetések már meg is indultak a legutóbbi OPEC ülésen.

 

Brent olajfajta árfolyam

 

A lehetséges kitermelési kvótavágásra 10%-ot ugrott az olaj árfolyama, amiben az erőteljes egyirányú pozícionáltság is jelentős szerepet játszott. Az amerikai gazdaság bizonyította, hogy még annál is erősebb, mint azt gondolni lehetett. A második negyedévben 3,7% volt a GDP növekedés az erős dollár ellenére is. Az első becslés még csak 2,3%-os növekedést mutatott és bár várta a piac, hogy felfelé módosítják az adatot, de ekkora változtatásra senki sem számított. Elsősorban a készletadatok, kormányzati kiadások és az építőipar volt az, melynek teljesítményét felfelé módosították.


WTI olajfajta árfolyam

 

A héten látott sorminta könnyen folytatódhat a mai kereskedésben is. A tegnapi masszív emelkedést ma csökkenés követheti.

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
2021. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Felfelé korrigált az olaj árfolyama, de továbbra is nyomás alatt

A WTI 69,2 dollárig tudott emelkedni, miután a héten több mint 6%-kal csökkent a kurzus a koronavírus járvány újraéledése okozta félelmek miatt.
2021. 08. 06. 11:00
Megosztás:

A nagy esés után stabilizálódott az olaj árfolyama

A WTI 68,2 dolláron állt ma reggel a háromnapos esés után. Az árfolyamra tegnap az ázsiai vírushelyzet és az EIA heti készletjelentése hatott leginkább.
2021. 08. 05. 12:00
Megosztás:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az olaj árfolyama az OPEC döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik

A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
2021. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Megegyezett az OPEC a termelés növeléséről és a kvótákról

A nyersolaj árfolyama hatalmas emelkedést követően esni kezdett, miután az OPEC országok és a vele szövetséges államok vasárnap megegyeztek, hogy 2022-ig növelik a kitermelést, megoldva az eddigi nézeteltéréseket és csökkentve az olajjal kapcsolatos bizonytalanságokat.
2021. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Megállíthatatlan az emelkedés az olaj árfolyamában

Az amerikai olaj tartalékok több mint 4 millió hordóval estek. A WTI 75 dollár körül mozog, miután 1,6%-ot emelkedett a keddi nap folyamán.
2021. 07. 14. 12:00
Megosztás:

Kifut az OPEC plusz az időből

Az olaj továbbra is emelkedik, a határidős piac 0,7%-os emelkedést mutat, a hétfői 0,6%-os csökkenést követően.
2021. 07. 13. 13:30
Megosztás:

Izgalmas tőzsdehét vár az olaj befektetőire

A WTI 74,4 dollárra esett vissza, miután 2%-ot emelkedett pénteken. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma ismét emelkedik, még mindig bizakodó a piac az emelkedő keresletnek köszönhetően.
2021. 07. 12. 11:30
Megosztás:

Az emelkedő ázsiai fertőzésszám miatt visszaesett a WTI

A WTI 71,8 dollárig gyengült részben a koronavírus delta variánsának terjedése, részben az OPEC megegyezés hiánya miatt.
2021. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Továbbra sincs OPEC megállapodás, közel a 80 dolláros olajár

Az OPEC tagállamok tegnap sem tudtak megállapodni a termelés növeléséről és a kihozatali kvóták újraszabályozásáról.
2021. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Az olaj árfolyam emelkedését semmi sem tudja megállítani

A csütörtöki OPEC+ ülésen a Bloomberg felmérése szerint napi 550 ezer hordóval növelhetik a tagországok a kitermelést.
2021. 06. 28. 13:30
Megosztás:

December óta a leghosszabb emelkedő periódus az olaj árában

Úgy tűnik, hogy ez lesz az ötödik emelkedő hét egyhuzamban az olaj piacán, amelyre december óta nem volt példa.
2021. 06. 25. 14:30
Megosztás:

Szárnyal az olaj árfolyama, az OPEC fékezni próbálja

Miután a Brent 75 dollár fölé szaladt, a szaúdi olajminiszter hűteni próbálta a kedélyeket azzal, hogy az OPEC+ tagállamok felelősek abban, hogy csökkentsék az inflációs nyomást.
2021. 06. 24. 11:30
Megosztás: