Kötelező lesz kiírni a borházasítás arányát

Kötelező lesz a boros palack címkéjén megjelölni, hogy melyik országból származó és milyen arányú borral házasították a magyar terméket egy készülő rendelet-módosítás alapján - mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a parlament mezőgazdasági bizottságának szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén Budapesten.

Kötelező lesz kiírni a borházasítás arányát

Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatója pedig arról számolt be az albizottság ülésén, hogy a csaknem 50 ezer hektoliter zárolt olasz bor csak akkor kerülhet forgalomba, ha az olasz hatóság dokumentálni tudja eredetének nyomonkövetését. Font Sándor, az albizottság elnöke elmondta: az olasz termelőtől 23-27 eurócentért vásárolják fel a borászatok a szőlő kilogrammját és az ebből készült bor literjét ugyanennyiért exportálják, jóllehet egy kilogramm szőlőből legfeljebb 0,75 liter bor készülhet .

 

Közölte: a helyzet nyitja az, hogy az exportra - így Magyarországra is - kerülő olasz bor 9 alkoholfokos, amit 14,5 mustfokú szőlőből lehet előállítani. Miután az olasz szőlők ennél jóval édesebbre érnek, így magasabb lesz a belőlük készült bor alkoholfoka is - fejtette ki és hozzátette, a 9 alkoholfokos bor tehát higított termék. Miután a víz kimutatható a borban, az elnök egy hipotézist állított fel a hígításra.

 

Miután az ilyen bort exportáló olasz borászatok sűrítményt és üdítőitalt is előállítanak, vélelmezhető, hogy a sűrítmény készítése után visszamaradó vízzel hígítják a bort. Gál Péter elmondta, hogy augusztus elején itt jártak az olasz hatóságok képviselői, és akkor derült ki, hogy náluk nem megoldott a nyomonkövetés a szőlő felvásárlásától a bor exportálásáig. Sümegi Zsombor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megbízott főtitkára arról számolt be, hogy tavaly július végéig 287 ezer hektoliter olasz bort importáltak az országba, az idén a mennyiség - ugyanebben az időszakban - viszont 157 ezer hektoliterre esett vissza. Ennek pedig az az oka, hogy Magyarországon kitört az olasz bor körüli botrány - fejtette ki.

 

A 157 ezer hektoliterből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 48 ezer hektolitert zárolt, a többire ugyanis már korábban forgalomba hozatali engedélyt adott. Az ülésen ezt követően azon vitáztak a részvevők, hogy az import visszaesése előnyösebb helyzetbe hozza-e a magyar termelőket - miután vörös borból máris hiány van a piacon - és ez növeli-e a szőlő felvásárlási árát. Abban egyetértettek, hogy amíg a bor eladási ára nem emelkedik, addig a szőlőt sem vásárolják fel drágábban a borászatok.

 

Felvetődött az is, hogy a szőlőtermelők képtelenek egységesen fellépni, így a kereskedők határozzák meg az árat és egyenként tárgyalnak a termelőkkel. Az albizottság második napirendi pontként azt tárgyalta, hogy milyen nehézséget okoz a szőlőtermelőknek az ekáer-számnak (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) a szállításhoz történő megkérése. Vadas Beatrix, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője beszámolt arról, hogy napokon belül megjelenik az a jogszabály-módosítás, amely kiveszi a kockázatos termékek köréből a szőlőt. Ekkortól a kisebb szállító járművekre már nem kell ekáer-számot kérni, illetve ha a vevő szállítja a szőlőt, akkor sem kell számot kérni.

 

A hegyközségek képviselője elmondta: amikor megtelik a jármű szőlővel, nem biztos, hogy működik a tábla szélén a mobil internet - vagy a rendszerben lesz gond - és mire megkapja a szállító az ekáer-számot, erjedni kezd a szőlő, amit a felvásárló nem vesz át. Mihics Henrik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr századosa elmondta, 15 napig érvényes az ekáer-szám, azt meg lehet kérni a szüret előtti napon is. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: