Durván visszaesett a Tesco féléves eredménye

Több mint 50 százalékkal csökkent a Tesco eredménye a cég idei pénzügyi évének első feléről szerdán kiadott beszámoló szerint.

Durván visszaesett a Tesco féléves eredménye

A Londoni Értéktőzsdén szerdán közzétett kimutatás alapján a legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat egyszeri tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredménye az augusztussal zárult hat hónapban 354 millió font (150 milliárd forint) volt, 54,6 százalékkal kevesebb a tavalyi pénzügyi év azonos időszakában mért 779 millió fontnál. A hazai és a nemzetközi forgalom együttesen - jelenlegi árfolyamon számolva - 1,9 százalékkal 23,9 milliárd fontra (tízezer milliárd forintra) csökkent. A

 

Tesco hangsúlyozza ugyanakkor, hogy üzleti modelljének "példátlan" átalakítási programja nyomán sok kulcsfontosságú mérőszám már javul. A cég kiemelte azt is, hogy dél-koreai üzlethálózatának nemrégiben bejelentett eladásával lezárult érdekeltség-portfóliójának felülvizsgálata.

 

A nemzetközi hálózat a csoportszintű átlagnál jobban teljesített: a Tesco külföldi érdekeltségeinek azonos eladótérre számolt forgalma - az üzemanyag-eladások nélkül számítva - 1 százalékkal nőtt, az Egyesült Királyságban és Írországban működő hálózat értékesítési bevételei ugyanakkor 1,2 százalékkal csökkentek. A Tesco beszámolója szerint a külföldi érdekeltségek forgalma három év óta először nőtt az idei pénzügyi év első felében.

 

Az eladások az összes európai piacon emelkedtek, a fogyasztók ugyanis "jól reagáltak" a friss élelmiszerek kínálatának bővítését célzó beruházásokra - áll a cég eredményjelentésében. A Tesco szerint különösen Lengyelországban és Szlovákiában kiemelkedő a forgalom felfutása. A nemzetközi hálózat működési eredménye ugyanakkor 26 százalékkal 102 millió fontra csökkent.

 

A csökkenés részben a kínálat fejlesztésére végrehajtott beruházásokból ered, de az okok között szerepeltek a Magyarországon meghonosított törvényi változtatások is, köztük az üzletek vasárnapi zárva tartásáról intézkedő jogszabály, valamint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelkedése - áll a Tesco szerdai beszámolójában. A cég jelentése megemlíti: az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja, hogy e díj összeegyeztethető-e az EU-jogszabályokkal.

 

A Tesco beszámolója hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a magyarországi, csehországi, lengyelországi és szlovákiai érdekeltségek átstrukturálása befejeződött, az egyes országokban eddig külön-külön működő vállalatirányítási csoportokat a cég egyetlen regionális központba vonta össze. Ettől a lépéstől a Tesco jelentős szinergia-hozadékot vár a beszerzésben, a marketingtevékenységben és az általános piaci működésben, és e megtakarítások lehetővé teszik a fogyasztói termékkínálat fejlesztésére irányuló további beruházásokat a térségben - áll a cég szerdai londoni eredményjelentésében.

 

A Tesco, amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal, tavaly rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal is súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött. Tavalyi teljes pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalat a vártnál sokkal nagyobb, 6,38 milliárd fontos (2700 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget jelentett 2014-2015-ről. A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég - ahogy ez a szerdai jelentésből kitűnik - az év eleje óta 53 veszteséges nagy-britanniai üzletet zárt be. Emellett törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és a múlt hónapban bejelentette, hogy 4 milliárd fontért eladja dél-koreai üzlethálózatát.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: