Paritás alá gyengülhet az euró a dollárral szemben

Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai és az euróövezeti monetáris politika várhatóan történelmi léptékűvé szélesedő széttartása miatt jövőre az 1:1-es árfolyamparitás alá gyengülhet az euró a dollárral szemben.

Paritás alá gyengülhet az euró a dollárral szemben

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szerdán ismertetett, felülvizsgált előrejelzése szerint az eurójegybank (EKB) és az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve irányadó kamatai között 2017 végére már 300 bázispont lesz a különbség, miközben az EKB valószínűleg mennyiségi enyhítési ciklusát is kiterjeszti.

 

A cég szerint ez lenne a legnagyobb kamatkülönbség 1993 óta, az 1999 előtti időkre a német jegybanki alapkamatot alkalmazva összehasonlításként. Ebben a környezetben a ház modellszámításai szerint az euró elméletileg akár 0,70 dollár/euróra is gyengülhet, ami történelmi mélypont lenne. (Bár az euró hivatalos fizetőeszközként 1999 januárja óta létezik, az euró/dollár árfolyamot hosszabb időtávra, 1957-ig számolják, az eurót megelőző bilaterális árfolyamok súlyozva átszámított szintetikus euróárfolyama alapján.

 

Ezen az időtávon az euró 1973 júliusában érte el rekordját, 1,87 dolláron, a mélypontot pedig az 1985-re számolt 0,70 jelentette.) Az euró a tavaly nyáron mért 1,40 dollár körüli árfolyamok után jelenleg 1,06 dollár környékén mozog. A Capital Economics londoni elemzői szerint mindazonáltal óvatosan kell megítélni a monetáris politika és az árfolyammozgások összefüggéseit, nem utolsósorban a körkörös oda-visszahatások mechanizmusa miatt. Ha ugyanis például a dollár túlságosan megerősödik, az önmagában gátat szabhat a Fed kamatemeléseinek, ha pedig az euró nagyon nagyot zuhan, az EKB a monetáris politika szigorítására kényszerülhet.

 

A ház elemzői szerint azonban az amerikai és az euróövezeti monetáris politika várható széttartásának puszta mérete mindenképpen elégséges lesz ahhoz, hogy az euró dollárárfolyama a paritáshatár alá gyengüljön. A Capital Economics ennek alapján módosította előrejelzését, és 2016 végére az eddigi prognózisában szereplő 1,00 dollár/euró helyett 0,95 dollár/eurós árfolyamot vár, nem zárva ki az euró ennél meredekebb gyengülését.

 

A cég szerint az euró 2017-ben - a Fed várható szigorítási ciklusának vége felé - is csak a paritásig erősödik vissza. Más nagy londoni házak is annak a véleményüknek adtak hangot legutóbbi előrejelzéseikben, hogy most már szinte biztosra vehető a Federal Reserve decemberi kamatemelése, ugyanakkor az EKB mennyiségi enyhítési ciklusának ezzel egyidejű kibővítése is.

 

Az egyik tekintélyes londoni pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértői a vártnál sokkal robusztusabb legutóbbi amerikai foglalkoztatási számokat értékelve közölték: véleményük szerint csak egy "meglehetősen kiábrándító" novemberi foglalkoztatási adat állhatná útját a Fed decemberi kamatemelésének.

 

A Markit Financial Information Services londoni piaci adatszolgáltató cég elemzői szerint is "tárva-nyitva az ajtó" a Fed decemberi kamatemelése előtt a várakozásokat messze meghaladó múlt havi foglalkoztatási adatok óta. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felülvizsgált prognózisa ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy az EKB decemberben 0,10 százalékponttal csökkenti betéti kamatát, eszközvásárlási programjának keretösszegét 10 milliárd euróval havi 70 milliárd euróra emeli, a program futamidejét pedig három hónappal, 2016 decemberéig kiterjeszti.

 

A JP Morgan londoni elemzői szerint ha mindez megtörténik, az növelné a közép-európai EU-gazdaságok jegybankjainak hajlandóságát a negatív előretekintő reálkamatok elfogadására, és ennek alapján tovább enyhíthetik monetáris politikájukat. A cég ezt figyelembe véve most már azzal számol, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legnagyobb valószínűséggel 2016 első negyedétől újabb monetáris enyhítési ciklusba kezd, és 0,35 százalékponttal 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát.   (MTI)

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán reggelre az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Biztonságos és átlátható digitális pénzügyek – saját kriptoindexet indított egy magyar tulajdonú fintech

BlockBen Index Token, vagyis BIT néven indított kriptoindexet a számos innovációs díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú BlockBen. A fintech szektor tipikusan olyan megoldásokat kínál, amelyek átláthatóbbá és egyszerűbbé teszik a digitális pénzügyeket. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, így egyre többen érdeklődnek a szektor iránt. A hagyományos pénzügyi rendszerekben is fellelhetőek az új megoldások adott elemei, amelyek az újításoknak és a piac növekedésének köszönhetően egyre vonzóbbak a kriptovaluták világában.
2021. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött, a frankkal összevetve viszont gyengült.
2021. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Nem sokat változott a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 08. 13. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Minimálisan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
2021. 08. 12. 07:30
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Forintgyengülés kora reggel

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd estéhez viszonyítva.
2021. 08. 11. 08:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás: