Németországba már több mint 950 ezer menedékkérő érkezett az idén

Németországban már 950 ezernél is több menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta a Die Welt című lap csütörtöki beszámolója szerint.

Németországba már több mint 950 ezer menedékkérő érkezett az idén

A szövetségi rendőrség a Die Welt érdeklődésére közölte, hogy novemberben a hónap 24. napjáig bezárólag 192 827 menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Ez azt jelenti, hogy már a hónap vége előtt csaknem egy héttel több menedékkérő érkezett, mint bármikor korábban egy hónap alatt.

 

Az eddigi havi rekord októberben volt 181 166 fővel. Az év elejétől október végéig 758 473 menedékkérőt vettek nyilvántartásba Németországban, a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség új adata alapján pedig január 1-jétől november 24-ig 951 300-at, vagyis a menedékkérők száma már most jóval meghaladja a kormány egész évre szóló előrejelzésében szereplő 800 ezret.

 

A menedékkérők száma a leginkább visszafogott szakértői becslések szerint is eléri az egymilliót az év végéig. Ez legalább három szempontból rendkívüli fejlemény. Rendkívüli történelmi távlatban szemlélve, hiszen a menekültügy törvényi szabályozásának kezdete és a berlini fal ledöntése (1953-1989) közötti időszakban 0,9 millió menekültet regisztráltak a Német Szövetségi Köztársaságban, azaz 36 év alatt nem ment annyi menedékkérő Németországba, mint az idén.

 

Az ország újraegyesítése óta ugyan jelentősen megugrott a Németországban menedéket keresők száma, 1990-től 2014-ig 3,2 millióan érkeztek, és 2007 óta ugyan folyamatos növekedés mutatkozik az éves bontású adatsorokban, de arra egy szakértő sem számított, hogy az idén az egymilliós határt is átlépheti a menedékkérők száma - mutatott rá a Die Welt.

 

Az egymilliós nagyságrend rendkívüli a társadalmi-demográfiai viszonyokat tekintve is, egyebek között azért, mert a német társadalom a menekülthullám révén az idén több taggal bővül, mint a születések száma révén. Tavaly nagyjából 715 ezren születtek Németországban, harmaduk migrációs hátterű - első vagy második, harmadik generációs bevándorló - családba, és mindez várhatóan az idén is hasonlóan alakul. A bevándorlás mozgatórugóit tekintve az látszik, hogy az idén a menekültstátus megszerzése lesz az első számú tényező.

 

Tavaly nagyjából 1,1 millió külföldi állampolgár vándorolt be a 82 millió lakosú Németországba, köztük 630 ezer európai uniós állampolgár. A bevándorlók többsége munkavállalási, tanulási vagy családegyesítési céllal érkezett. Az idén viszont a bevándorlási folyamat szerkezete gyökeresen megváltozik, a legtöbb migráns a menekültstátus megszerzése céljából lép be Németországba.

 

Az egymillió menedékkérő megjelenése nemzetközi összevetésben is rendkívüli fejlemény, azt jelenti, hogy az idén több menedékkérő érkezik Németországba, mint tavaly a 44 legfejlettebb ipari országba összesen - írta a Die Welt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) statisztikájára hivatkozva. Az UNHCR 38 európai országot, valamint az Egyesült Államokat és Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot, illetve Dél-Koreát és Japánt sorolja a legfejlettebb ipari államok közé. Ezekben az országokban tavaly 866 020 menedékkérőt regisztráltak. Az eddigi csúcs 1992-ben volt, akkor a negyvennégyek együttvéve csaknem 900 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Németország az idén egymagában már novemberben megdöntötte ezt a rekordot.   (MTI)

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás: