Oszkó az NNG alapítóival indít közös vállalkozást

Power Angels néven indítják útjára startup befektetésekkel foglalkozó cégüket és angyal befektetői klubjukat a hazai IT és pénzügyi világ nagyjai.

Oszkó Péter, az OXO Csoport alapító tulajdonosa és vezetője, Balogh Péter, a Baconsult alapítója és az NNG társalapítója, Késmárki László, az NNG társalapítója, Domonkos András, a Lombard Csoport alapítója és Polgár András, a ValDeal Innovációs Zrt. vezetője régiós ambíciókkal hozták létre közös társaságukat, amely Kelet-Közép-Európa korai fázisban lévő induló vállalkozásaira specializálódik. A 250 millió forintos tőkével induló cég nem egy zárt csoport: már a közeljövőben várható az alapítói kör további bővítése és újabb neves, ismert szereplők csatlakozása.
 
A Power Angels csapatának tagjai a befektetői és startup világ teljesen eltérő szegmenseiből érkeztek: Késmárki László és Balogh Péter az egyik legsikeresebb magyar gyökerű informatikai vállalkozás, az NNG alapítói, Oszkó Péter pénzügyminisztersége után egy intézményi hátterű kockázati tőkealap csoportot épített ki és vezetett, majd OXO néven megalapította saját cégcsoportját, Polgár András felesége által indított, számos sikeres exitet maga mögött tudó ValDeal Innovációs Zrt.-t irányítja, míg Domonkos András a magyar pénz- és tőkepiac meghatározó szereplőjeként számon tartott Lombard Csoport létrehozója. Az alapítók pontosan tapasztalataik sokszínűségében látják erősségüket: „Bár elcsépeltnek hangzik, de az általunk létrehozott vállalkozás tényleg egy hiánypótló kezdeményezés: minden olyan kompetenciával és egyben valós piaci tapasztalattal rendelkezünk, ami egy induló vállalkozás számára igazán komoly hozzáadott értéket jelent” – mondta el Oszkó Péter.
 
Egyaránt pezseg a hazai és nemzetközi piac, az egyes gazdasági központok válság utáni kiútkeresésében mindenhol óriási szerep hárul a kis innovatív cégekre. Ennek köszönhetően bár a kezdeményezés Magyarországról indul, a cél egyértelműen egy regionálisan is versenyképes vállalkozás indítása. Az alapítók, akik kizárólag magánvagyonukból 250 millió forintos kezdő tőkével indították el a céget, de azt a befektetési lehetőségek arányában tovább is szándékoznak bővíteni, csak olyan korai fázisú startupokra vadásznak, akik globális ambíciókat táplálnak.
 
A Power Angels alapítói természetesen a hazai befektetéseket helyezik előtérbe, viszont az „első generációs” Jeremie alapok befektetési időszakának záródásával egy komolyabb piactisztulásra számítanak: „Az EU-s forrású befektetési pénzek nyilvánvalóan segítettek beindítani a hazai ökoszisztémát, de tartósan nem optimálisak egy érett, felelős, a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódni képes piac működtetésére. Fontos, hogy most már mielőbb megjelenjen, illetve bővüljön is a ténylegesen piaci alapon gondolkodó és tevékenykedő, színtiszta üzleti logikát követő, „következő generációs” befektetői kör, akinek a működését nem korlátozzák statisztikai elvárások, cserébe viszont nem mesterséges hozamelőnyből, hanem tényleges cégértékből és valós hozzáadott tudásból próbálnak többletértéket generálni és a befektetéseket sikerre vinni. ” – mondta el Balogh Péter. „Kicsit aranyláz hangulat van, ahol mindenki hallott valakiről, aki látott valakit, akinek sikerült elindítania az évezred üzletét. Eközben gyakran előfordul, hogy egyes startuperek magas elvárasokkal, de alacsony tapasztalattal, tudással és érettséggel a hátuk mögött fordulnak a befektetőkhöz vagy lépnek piacra, már csak ezért is elengedhetetlen, hogy befektetői oldalról vállalkozói tudás és tapasztalatok megosztására is legyen képességünk. A jelenlegi fejlődési állapot komoly kihívásokat és kockázatokat rejt, de szerencsére számos tehetség van – ezeket megtalálni, támogatni és „felnevelni” a sikerünk záloga” – tette hozzá Késmárki László. 
 
„A nemzetközi folyamatokban is látható, hogy a legjobb teljesítményű befektetéseket egyre inkább üzleti angyalok által kialakított befektetési formációk képesek elérni, itthon pedig a Power Angels lesz az első színtiszta angyal befektetői klub, ráadásul mi felelős módon saját forrásaikat fordítjuk befektetésre. A Power Angels képes lehet megteremteni azt az együttműködő piaci kultúrát és olyan kooperatív befektetési struktúrákat, amelyek nálunk fejlettebb ökoszisztémák természetszerű részét képezik, itthon viszont még a nyomait is alig lehet felfedezni. ” – mondta el Oszkó Péter.
 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: