Íme a magyar filmipar 2015-ös rekordjai

2015-ben 15, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás került a hazai mozikba és mutatkozott be nemzetközi filmfesztiválokon, köztük öt elsőfilmes rendező munkája volt - mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek.

Íme a magyar filmipar 2015-ös rekordjai

A Filmalap 24 film gyártását támogatta, melyek többségét 2016-ban már láthatja a közönség, mint például Kern András, Till Attila, Fliegauf Bence, Enyedi Ildikó és Herendi Gábor új alkotásait - hangsúlyozta Havas Ágnes vezérigazgató az MTI-nek, hozzátéve ugyanakkor, hogy jövőre több figyelmet és energiát kell fordítani a filmek marketingjére.

 

Havas Ágnes emlékeztetett arra, hogy a Filmalap minden évben a hatoslottó játékadójából származó bevételből gazdálkodhat, amely erre az évre 5,1 milliárd forint volt. A 15 film megjelenése és a 24 alkotás gyártásának támogatása jól jelzi, hogy mennyire munkás volt az idei év a Filmalap és a magyar film számára is. Nyáron például kilenc magyar film forgott egyszerre és alig lehetett stábot találni - mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a Filmalap által támogatott alkotások több mint ötven fontos díjat, köztük tizenöt fődíjat nyertek el a világ rangos nemzetközi filmfesztiváljain.

 

Kiemelte Nemes Jeles László Saul fia című filmjét, amely Cannes-ban elnyerte a nagydíjat és a FIPRESCI-díjat is, szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes kilenc alkotás között, valamint jelölték a Golden Globe-díjra is.

 

Felhívta a figyelmet Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjére is, amely 20 nemzetközi fesztiváldíjat nyert, és amelyet - a Saul fiához hasonlóan - több helyen vetítenek hamarosan külföldön is a mozikban. Ráadásul a Liza, a rókatündér nagyobb nézőszámot ért el a magyar mozikban, mint Árpa Attila Magyarországon szép sikert arató közönségfilmje, az Argo 2, amelyet csaknem 120 ezren láttak.

 

A Liza, a rókatündér 127 ezer és a Saul fia 96 ezer fölötti nézőszáma jól mutatja, hogy annak ellenére, hogy az úgynevezett művészfilmek általában kevesebb nézőt vonzanak, születnek olyan művek, amelyek a közönséget is megnyerik és nemzetközi fesztiválsikereket is felmutatnak - jegyezte meg Havas Ágnes.

 

A Liza, a rókatündér és a Saul fia is elsőfilmes rendezők munkája. "Úgy tűnik, hogy az elsőfilmes alkotók olyan izgalmas, eredeti hangot tudnak megütni, amely nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon működik" - tette hozzá a filmalap vezetője, emlékeztetve arra, hogy tavaly szintén elsőfilmes alkotók arattak jelentős sikereket: Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje és Zomborácz Virág Utóélet című fekete komédiája. Kitért arra, hogy az elsőfilmes alkotók sikere adta a Filmalap számára azt az ötletet, hogy 2015-ben Inkubátor Programot indítson pályakezdő filmesek számára.

 

A pályázatra 67 filmterv érkezett, amelyek közül végül 5 alkotást juttattak tovább a program mentorai és a főként fiatal filmesekből álló szakmai közönség. A nyerteseknek a gyártási folyamatokra játékfilmek esetében legfeljebb 62 millió, dokumentumfilmnél 22 millió, míg animációs filmtervnél 82 millió forint értékben nyújtanak támogatást. "Az az út, amelyet öt éve a Filmalap kitűzött maga elé, járható, hiszen a Liza és a Saul fia is jellemzően szerzői, úgynevezett művészfilmnek számítanak és mégis sikert arattak a fesztiválokon nemcsak a szakma, hanem a közönség körében is" - hangsúlyozta Havas Ágnes, hozzátéve, hogy a Saul fia abból a szempontból is különleges, hogy forgalmazási jogának eladásából az alkotás visszahozta az árát még mielőtt megjelent volna bárhol a mozikban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy van még tennivalója a Filmalapnak, amelynek sokkal komolyabb figyelmet kell fordítania egy-egy film marketingjére. Példaként említette Goda Krisztina Veszettek című alkotását, amely nem ment olyan sikerrel a mozikban, mint várták.

 

Havas Ágnes szerint ez volt az egyik legjobb forgatókönyv, amit olvastak, így a sikertelenség főként a nem megfelelő marketingkampány miatt következhetett be. "A jövőben nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk arra, hogy a marketingre és a forgalmazásra szánt idő, energia és kreatív erő jelentősebb legyen" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy jövőre módosítják a marketingpályázatokon elnyerhető támogatások visszatérítésének szabályait.

 

Havas Ágnes beszélt arról is, hogy az elmúlt évben forgott filmek közül jelenleg is van 15-17 mű, amely utómunkafázisban van és jövőre kerül a mozikba. Ezek között található Kern András új filmje, a Gondolj rám, mely január 21-től lesz látható és Fliegauf Bence Liliom ösvény, Till Attila Tiszta szívvel, valamint Madarász Isti elsőfilmes alkotó Hurok című filmje. Idén forgatták Sopsits Árpád A martfűi rém című filmjét, amely megtörtént sorozatgyilkosságot dolgoz fel.

 

A középgeneráció ismert alkotója, Kamondi Zoltán Halj már meg! címmel készít filmet Kovács Adél, Ónodi Eszter és Cserhalmi György főszereplésével, Mészáros Márta Aurora Borealis címmel forgatott filmet. A Filmalap mesterkurzusokat is szervezett filmes szakemberek számára olyan világhírű előadókkal, mint Ridley Scott és Ron Howard filmrendezők, valamint kifejezetten színművészeknek tartott mesterkurzust Tom Hanks Oscar-díjas színész.

 

És Önhöz melyik mozifilm illik a legjobban? Megtudhatja kalkulátorunk segítségével. 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: