Folyamatos válság-üzemmódban az EU

Folyamatos válság-üzemmódban volt az Európai Unió az elmúlt évben, olyan, fennmaradását fenyegető kihívásokkal nézett szembe, mint az államadóssági válság, a menekültváltság, valamint az ukrajnai és szíriai geopolitikai válságok, nem kevésbé az iszlám terrorizmus - mondta 2015-öt értékelve Kiss J. László külpolitikai szakértő az MTI-nek.

Folyamatos válság-üzemmódban az EU

A Corvinus Egyetem tanára hangsúlyozta, hogy az egykori kelet-nyugati konfliktussal szemben ezek a válságok nem egyesítik, hanem megosztják Európa erőit. Ezért az unió nem képes arra, hogy egy többpólusú világban a tőle elvárható stabilizáló szerepet játssza. Ebben a helyzetben a tagállamok "szétfejlődése" és a közös politikák hiánya, illetve a már elfogadott szerződéses szabályok ismétlődő megsértése a nemzeti opciók megerősödését segíti elő.

 

A válságban egyre több döntést az állam- és kormányfők szintjén hoznak. A közösségi intézmények lopódzó hatalomvesztése, a kormányközi politika útjára való visszatérés egymást erősítő folyamat. A csúcstalálkozók gyakorisága és eredménytelensége a konszenzusteremtés nehézségeit bizonyítja, továbbá azt, hogy az EU letért a mind szorosabbá váló intézményi integráció útjáról.

 

Az összkép része, hogy a politikai elitek és a társadalom közötti szakadék szélesre tárult. A centrifugális erők térnyerését tükrözi, hogy az unió politikai tájképén az euroszkeptikus, protekcionista, sőt az Európa-ellenes erők megerősödtek: "Délen" a baloldali-populista, "Északon" a jobboldali populista erők. Az egész kontinensen radikalizálódtak a társadalmak és a politikai közép kezdődő kiüresedése számos országban szembetűnő - vélekedett a szakértő.

 

A menekültválsággal és annak európai hatásaival kapcsolatban Kiss J. László kijelentette, hogy azzal nem önmagában, hanem az euróválsággal és a menekültválság egyik meghatározó okával, a szíriai polgárháborúval együtt célszerű foglalkozni. Az euró- és a menekültválságban közös, hogy mindegyiknél - beleértve a válságkezelés módszereit is - a közösen elfogadott szerződéses szabályok - így a tagállamok közvetlen finanszírozásának tilalma és a schengeni rendszer - megsértéséről van szó és mindkettőben Görögország a kritikus, leggyengébb láncszem.

 

Nem véletlen, hogy számosan úgy tartják: 2015 az uniós szabályok megsértésének éveként fog a történelembe bevonulni. Az euróválság és a menekültválság további összefüggése, hogy a strukturális reformok teljesítésében elmaradó Franciaország és Olaszország vezető politikusai jelezték: a megnövekedett terrorveszély és a menekültválság költségei miatt nem képesek a maastrichti deficitkritériumoknak eleget tenni.

 

Ilyen módon Franciaország nagyobb biztonságának az "ára" a maastrichti szabályok teljesítésének további elmaradása lehet. Ahogy az euróválságban az adós és hitelező országok, az európai szerződések szintjére emelt német takarékossági politika támogatói és annak ellenzői, úgy a menekültválságban a német kvótaautomatizmus hívei és annak elutasítói között éleződött ki az ellentét.

 

Kiss J. László szerint a menekültválság forrásai a regionálissá vált szíriai polgárháborúban és az iráni-szaúdi érdekellentétek nyomán az Iszlám Állam terrorszervezet térhódításában, még általánosabban a közel-és közép-keleti posztkoloniális rendszer felbomlásában rejlenek.

 

Az állam nélküli nemzetek és nemzet nélküli, működésképtelenné vált államok világában egyszerre két háború is, egymást átfedően folyik: egyfelől az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciós hadviselés, másfelől Oroszország, Irán és a Hezbollah támogatásával a szír kormány háborúja ellenzékével szemben. A helyzet komplexitását jelezi, hogy a regionális konfliktusban az egyes szereplők önmagukban is ellentétes célokat követnek.

 

Törökország jobban tart a Szíriában esetlegesen létrejövő kurd államtól, mint a már létező militáns Iszlám Államtól. Szaúd-Arábia ideológiailag az Iszlám Államtól lényegében nem különbözik, az Irán által képviselt síita erőkkel szemben nyugati fegyverekkel a muszlim szélsőségeseket támogatja és ezzel még közel sem teljes a térség ellentmondásos szereplőinek a köre.

 

A szakértő úgy vélekedett, hogy 2015 megoldatlan, egyidejű konfliktusai a menekültválságtól a szíriai konfliktusig az új esztendő politikai napirendjének is a részét képezik. Az egyes szereplők ellentmondásos helyzete idén sem lesz átláthatóbb. Oroszország katonai jelenlétével a szíriai válságban nélkülözhetetlen együttműködő partner, ám az ukrajnai konfliktusban politikai ellenfél és ellenség, amellyel szemben az Egyesült Államok és az EU újabb félévvel hosszabbította meg szankcióit.

 

Törökország az EU-val kötött akciótervben kötelezettséget vállalt arra, hogy a menekülteket megakadályozza a balkáni útvonal elérésében, ám ezzel egyidejűleg saját országának délkeleti részében pusztító háborús hadműveletekbe kezdett saját kurd lakosságával szemben, amely újabb menekülthullám kiváltója lehet.

 

Nem kérdéses, hogy 2016-ban az euróválság, de még inkább a menekültválság a nemzeti és közösségi hatáskörök vitájának újabb tápot ad. Kérdés, hogy a reformokat követelő Nagy- Britannia és a menekültpolitikában egységes tömböt alkotó V-4 országok képesek-e egymással és esetleg más tagállamokkal egy "blokkoló kisebbséget" létrehozni az unió fejlődésének befolyásolására.

 

Az uniós reformokat követelő Nagy-Britannia kilépése irányában mutató tendenciák nem lebecsülhető hatással járnának, Nagy-Britannia nélkül és a gyengébb, juniorpartnerré váló Franciaországgal az unió még inkább németközpontúvá válna. A 2017-ben tartandó német és francia parlamenti választások előtt döntő lehet a 2016-os év, hiszen a német tartományi választásokon fény derül arra, hogy milyen nagyok a merkeli menekültpolitika politikai költségei. Továbbá arra is, hogy mennyire hatékony az EU és Törökország közötti akcióterv, továbbá a menedékpolitika európai és nemzeti szintű szigorítása - hangsúlyozta Kiss J. László.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: