* A képek illusztrációk. Ajánlatunk csak és kizárólag a készlet erejéig érvényes. Aktuális készlet listáról tájékozódjon a honlapunkon és értékesítő kollégáinknál.



Hírek > A BÉT részvénykapitalizációja 33,8 százalékkal nőtt 2015-ben >

A BÉT részvénykapitalizációja 33,8 százalékkal nőtt 2015-ben

2016.01.05 23:02
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett részvények piaci tőkeértéke 5067 milliárd forint volt a 2015 végén, 33,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a részvénykapitalizáció a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 15,3 százalékát tett ki - derül ki a BÉT kedden közölt összesítéséből.
A BÉT részvénykapitalizációja 33,8 százalékkal nőtt 2015-ben

A BUX index tavaly 43,8 százalékkal emelkedett, ezzel felülmúlta a régiós és az európai tőzsdeindexek teljesítményét is. A BÉT vezető részvényindexe 23 920,65 ponton zárt 2015 utolsó kereskedési napján, 7287 ponttal magasabban a 2014. évi záró értékénél.

 

A növekedés elsősorban a legnagyobb papíroknak volt köszönhető: az OTP 57,4 százalékot, a Richter 55,5 százalékot emelkedett, a Mol árfolyama 23,5 százalékkal, a Magyar Telekom értéke 20,1 százalékkal nőtt 2014-hez képest.

 

A legnagyobb éves árfolyamemelkedést azonban a BÉT standard kategóriájában jegyzett két vállalat, az Elmű és az Émász érte el, az előbbi 65,2 százalékkal, az utóbbi 57,5 százalékkal drágult tavaly. A BÉT azonnali piacának forgalma 2015-ben 14,6 százalékos növekedést mutatott az előző évhez képest, a befektetők összesen 2225 milliárd forint értékben bonyolítottak le tranzakciókat. Az azonnali piac forgalmának 96,1 százalékát a részvénykereskedés tette ki. Az átlagos napi részvényforgalom 8,6 milliárd forintra nőtt az előző évi 7,8 milliárdról.

 

A részvények tőzsdei kereskedelme továbbra is nagyfokú koncentrációt mutat, mivel az öt legnagyobb részvény adja a teljes részvényforgalom 98,7 százalékát. A forgalomból az OTP 55,3 százalékot, a Mol 19,3, a Richter 19, a Magyar Telekom 4,8 százalékot képvisel. Az ötödik legnagyobb forgalmú papír az ANY Biztonsági Nyomda, amely mindössze 0,2 százalékos súllyal rendelkezik.

 

A hazai részvényekre vonatkozó ügyletek 67,8 százalékát a BÉT-en kötötték 2015-ben, míg 2014-ben 64 százalék volt ez az arány. A forgalom 31,5 százaléka a tőzsdén kívül, az OTC-piacon, 0,7 százaléka pedig egyéb tőzsdéken bonyolódott.

 

A 45 részvény mellett 107 strukturált termék, 143 befektetési jegy, 25 jelzáloglevél, valamint 22 BÉTa piaci külföldi értékpapír volt elérhető 2015 végén a budapesti tőzsdén. Új részvényt nem vezettek be 2015-ben a tőzsdére, távozott viszont a parkettről a Hun Mining, a TVK, a Business Telecom és a Danubius. A hitelpapír szekcióban új kötvénykibocsátóként a Magyar Fejlesztési Bank jelent meg.

 

A BÉT derivatív piacán 2015-ben 2763 milliárd forintnyi forgalmat bonyolítottak a befektetők, ez 13 százalékkal múlja felül az előző évit. Ez összesen közel 8,6 millió kontraktus megkötését jelenti, ami 15 százalékkal több a 2014. évinél. Továbbra is a határidős devizák a legnépszerűbb származékos piaci termékek, ezek tették ki tavaly a forgalom 88,7 százalékát, és az előző évhez képest 29 százalékkal nőtt a forgalmuk.



És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

Külföldi sajtó Magyarországról ( hozzászólás, 2016-05-23 19:23)
Tovább csökken az álláskeresők száma ( hozzászólás, 2016-05-23 07:49)