Hírek > A beteg, mint információs csatorna >

A beteg, mint információs csatorna

2016.01.07 10:20
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) mostani elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelték sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegellátás, csak üzletelni akartak a betegeken - reagált a Fidesz-frakció kedden László Imre ellenzéki politikus nyilatkozatára.
A beteg, mint információs csatorna

László Imre, a DK egészségügyi kabinetvezetője az MTI-nek azt mondta: pártja szolidáris a béremelést követelő orvosokkal és nem tartja igazaknak az egészségügy fejlesztésével kapcsolatos kormányzati nyilatkozatokat.

 

A Fidesz reagálásában az áll, hogy a szocialisták 600 milliárdot vontak ki az ágazatból, eladósították és leépítették a kórházakat, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet, be akarták vezetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, létbizonytalanságba sodorták az ápolókat és az orvosokat "A Gyurcsány-korszakkal ellentétben az egészségügyi dolgozók ma számíthatnak a kormányra" - hangsúlyozták.

 

Szerintük a kormány ismeri az egészségügy problémáit, folyamatosan konzultál az ágazattal és mindent megtesz azért, hogy fejlessze a kórházakat, a rendelőket, megtartsa az egészségügyi dolgozókat és kiszámíthatóságot teremtsen számukra.

 

Hozzátették, hogy idén januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kap magasabb bért. Szintén magasabb a bére a szakvizsgázott fiatal orvosoknak, a szakorvosoknak, a rezidenseket oktató orvosoknak, és ha a polgári kormányon múlik, a béremelések ezután is folytatódnak.

Lassú a gépe? Tisztán gyorsabb – tudja meg hogyan érheti el! Kattintson a részletekért!

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Kapcsolódó hírek

Legfrissebb fórum témák

Ennyit keresnek a pedagógusok - ábra ( hozzászólás, 2016-06-24 15:14)
Változhat az iskolai szünetek hossza ( hozzászólás, 2016-06-24 10:44)
Ilyen az ideális magyar pálinka - ábra ( hozzászólás, 2016-06-24 10:44)