A közös cél: erős Európa

Mindketten erős Európát akarunk - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki budapesti tárgyalása után, az Országházban. A közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor szólt a Nagy-Britanniában dolgozó magyarokról, fontosnak nevezve, hogy ne szenvedjenek el semmilyen hátrányos megkülönböztetést a szigetországban. Közölte ugyanakkor, hogy Magyarország minden olyan ésszerű brit javaslatra nyitott, amely megszünteti a visszaéléseket a szociális ellátások területén.

A közös cél: erős Európa

"Mind a ketten erős Európát akarunk (...), egy erős Európának pedig versenyképes Európának kell lennie" - hangoztatta Orbán Viktor David Cameronnak az unióval kapcsolatos négypontos javaslatáról szólva, amelyből "mi hármat úgy, ahogy van teljes mellszélességgel támogatunk".

 

"Szellemi és stratégiai egyezés van közöttünk" - fogalmazott. Közölte: azonos a brit és a magyar álláspont arról, hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az EU intézményrendszerében.

 

Egyetértettek abban is - folytatta -, hogy a szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar kormány a becsületesen dolgozó magyar emberek érdekében áll ki mindenhol. Ezért azt kérte brit kollégájától, javaslataik megfogalmazásakor legyenek tekintettel arra, hogy a magyar emberek elsöprő többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik, és munkájával, befizetéseivel hozzájárul Nagy-Britannia gazdaságához.

 

Ha ezen a területen változtatni akarnak, azt a visegrádi négyek (Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia) szeretnék közösen megismerni és közösen megállapodni róla - tette hozzá, megjegyezve, hogy jó esélyt lát erre. Utóbbi témáról Orbán Viktor külön is beszélt kérdésre, fontosnak nevezve, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ne szenvedjenek el semmilyen hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor - közölte - Magyarország minden olyan ésszerű javaslatra nyitott, amely megszünteti a visszaéléseket a szociális ellátások területén, mert "azt mi sem engedjük meg Magyarországon".

 

Hangsúlyozta: "mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban", hanem uniós állampolgárok, akik szabadon vállalhatnak munkát az Európai Unióban mindenhol. A magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába, nem elvenni akarnak az ott élőktől, hanem dolgozni szeretnének, és jól is dolgoznak - mondta, jelezve, hogy a brit statisztikai hivatal adatai szerint 55 ezer Magyarországon született munkavállaló dolgozik ma Nagy-Britanniában. Magyarország becslései szerint a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok összességében több adót és járulékot fizetnek be, mint amennyi ellátást kapnak - fűzte hozzá.

 

Orbán Viktor arra számít, David Cameronnal megtalálják majd azt a megoldást, amely a magyar munkavállalóknak is megfelel, és a brit kormány céljait is szolgálja. A miniszterelnök arról is biztosította brit kollégáját, hogy Magyarország NATO-partnerként - az ország méretéhez illeszkedő súllyal - a jövőben is részt fog venni a szíriai és iraki nemzetközi akciókban.

 

A magyar-brit kétoldalú ügyeket a kormányfő rendben lévőnek nevezte, emlékeztetve, hogy Nagy-Britannia az ötödik legnagyobb befektetője Magyarországnak, ahol 700 brit cég dolgozik, ezek pedig összesen több mint 50 ezer embert alkalmaznak. A migráció témájában Orbán Viktor kérdésre azt mondta: a józan ész azt diktálja, hogy minden felelős kormány védje saját polgárait. Magyarország fenn akarja tartani a schengeni szerződést, amihez meg kell védeni a schengeni határokat - közölte.

 

A tájékoztatón Orbán Viktort megkérdezték szerdai lengyelországi magánlátogatásáról is, amelynek során találkozott Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. Ezzel kapcsolatban jelezte, látta azokat a "spekulációkat", amelyek szerint "a lengyelországi öregfiúk-találkozó" összefüggésben lenne a csütörtöki budapesti magyar-brit megbeszéléssel. "Ez nincs teljesen így" - mondta. Végignézve "a mostani európai, különösen közép-európai politikai palettán, a lengyel kormányzópárt elnöke és jómagam a kevés talpon maradt rendszerváltók közé tartozunk. Ez a szabadságharcosok öregfiúkklubja tulajdonképpen. Örömmel látogattam meg a lengyel barátainkat, és ott megerősítettük a lengyel-magyar stratégiai együttműködést" - fogalmazott.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: