Sertéstenyésztők és fogyasztók is örülnek az új ÁFA kulcsnak

A sertéspiacon működő szakmai szervezetek szerint a sertésstratégia első eredményei már jelentkeznek, erősödik a sertéstenyésztés Magyarországon, az ágazatban megvalósított áfacsökkentések hatását pedig már a fogyasztók is érzik.

Sertéstenyésztők és fogyasztók is örülnek az új ÁFA kulcsnak

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az ágazat aktuális helyzetét ismertető sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten arról beszélt, hogy a sertéságazatban az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése fehéríti a gazdasági tevékenységet és ösztönzi a fogyasztást, ami stabilizálja az ágazatot. Ez növeli a sertések számát és a belföldi legálisan gazdálkodó termelők versenyképességét. Emlékeztetett arra, hogy a sertéságazat helyzetének javítására 2012-ben készült el a sertésstratégia.

 

A dokumentum kidolgozása azért vált szükségessé, mert Magyarországon az ezredforduló utáni évekre a sertéslétszám 3 millió alá csökkent, az egy főre jutó fogyasztás pedig 25 kilogramm körülire. A nyolcvanas években még a sertések száma elérte a 10 milliót, az egy főre eső éves fogyasztás pedig meghaladta a 40 kilogrammot.

 

A sertésstratégia célul tűzte ki a 30 százalék körülire becsült feketegazdaság csökkentését, illetve az áfacsalások mérséklését. Ezt szolgálta 2014. január 1-jétől az élősertés áfájának, idén január 1-jétől pedig a tőkehús áfájának csökkentése 27 százalékról 5 százalékra. A sertésstratégia első eredményei már mutatkoznak - állította a NAK elnöke. Ismertetése szerint a sertések száma gyarapszik az országban, már 3 millió felett jár. Az általános forgalmi adó csökkentése pedig növelte a ágazatban legálisan gazdálkodók mozgásterét, versenyképességét. Érezhetően csökkent az áfacsalások száma, fehéredett az ágazat gazdasági tevékenysége - jelentette ki Győrffy Balázs.

 

Megemlítette, hogy a sertésár a múlt évben mintegy 15 százalékkal csökkent, ez sertésenként mintegy 5000 forintos veszteséget okozott a termelőknek. Negatívan hatott a piacra tavaly a sertéshús rákkeltő hatásának "meglebegtetése" is. A tőkehús áfájának mérséklése ugyanakkor jó a termelőnek a feldolgozónak, a kereskedőnek, mivel ez várhatóan mind a belföldi termelést, mind a belföldi fogyasztást serkenti - emelte ki az elnök.

 

Az MTI kérdésére elmondta, hogy az élősertés áfájának csökkentése a tőkehús irányába mozdította a szürke- és a feketegazdaság szereplőit, ezért javasolta a NAK, hogy az áfacsökkentés terjedjen ki a teljes termékpályára. A baromfi, a zöldség-gyümölcs és a tejágazatban is indokolt volna az áfacsökkentés - jegyezte meg.

 

Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazat számára stratégiai kérdés a minőség emelése, ugyanis csak a kiváló minőségű termék versenyképes és jól eladható. Ennek érdekében vezették be - a sertésstratégiával összhangban - a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet.

 

Tájékoztatása szerint a védjegy alkalmazására 627 kérelem érkezett, ebből 521-et bíráltak el pozitívan. További 50-et még vizsgálnak, 56-ot pedig elutasítottak. A védjegy nemcsak a kiváló minőséget garantálja, hanem a nyomon követhetőséget is biztosítja. Annak érdekében, hogy a vásárló maga is meggyőződhessen egy-egy termék származásáról, a termékeket QR-kóddal szeretnék ellátni, amelyet okos telefonnal lehet leolvasni. Ezt várhatóan a Spar-áruházakban és üzletekben alkalmazzák majd elsőként.

 

A VHT elnöke az MTI-nek elmondta: a tőkehús alacsonyabb áfakulcsának január 1-jei bevezetése óta eltelt rövid időszak miatt még kevés a konkrét tapasztalat, de annyi már most is érzékelhető, hogy az adócsökkentés hatását a fogyasztók közvetlenül is érzik, mert a tőkehús ára mérséklődött a kiskereskedelemben. Németh Antal kívánatosnak nevezte, hogy a pozitív sertéspiaci tapasztalatoknak köszönhetően más ágazatokban is csökkenjen az áfa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás: