Hírek > Kormányzati 'stuccok' az egészségügyi kérdésekben >

Kormányzati 'stuccok' az egészségügyi kérdésekben

2016.01.15 22:30
A Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi kabinetvezetője szerint a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben: nem veszi tudomásul, hogy sok kórházban kevesebb orvos és ápoló dolgozik a jogszabályban előírtnál.
Kormányzati 'stuccok' az egészségügyi kérdésekben

László Imre pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: kórházi osztályok, intézetek "sokasága" nem felel meg az úgynevezett minimumfeltételeknek sem, amelyek előírják, hogy szakmánként, ágyszámonként hány orvosnak, szakdolgozónak, illetve milyen műszeres háttérnek kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy az adott terület szabályosan működhessen. Ez a gyakorlatban túlterhelődést, az ellátás színvonalának csökkenését és bizonytalanná válását jelenti - tette hozzá.

 

Szavai szerint katasztrófahelyzet rajzolódik ki az egészségügyben az alulfinanszírozottság, a szakemberhiány, a műszerellátottság problémái miatt. László Imre azt is mondta, hogy bár a Fidesz kijelentette, nem zár be kórházat, ő mégis attól tart, hogy "előidéz egy katasztrófahelyzetet", majd a betegellátás biztonságára hivatkozva erőszakkal belenyúl a rendszerbe és kórházakat zárat be.

 

A sebészeti ügyeletek átalakításával kapcsolatban László Imre úgy értékelt: a létszámhiány miatt kétséges, hogy a fővárosi kórházakban fogják tudni biztosítani az ügyeleti teameket és a sebészeti osztályok folyamatos működését. Közölte: a DK februárban mutatja be egészségügyi programját, amelyben leírják, miként tartják megmenthetőnek az egészségügyet, a betegellátást, illetve a strukturális és pénzügyi szempontokat is figyelembe véve.


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák

120 millióból nyílt új magánrendelő Budapesten ( hozzászólás, 2016-07-29 08:41)
Rendkívül alacsony a munkanélküliség ( hozzászólás, 2016-07-29 05:49)
Nagyon hiányzik az egyensúly a munkaerőpiacról ( hozzászólás, 2016-07-28 23:21)
250 új munkahelyet teremt a komlói börtön ( hozzászólás, 2016-07-28 10:21)
Többségünk elégedett a kormány döntéseivel ( hozzászólás, 2016-07-28 10:21)
A holland nők és férfiak a legmagasabbak ( hozzászólás, 2016-07-28 10:21)
Egy történelmi szigetről indul újra az EU? ( hozzászólás, 2016-07-28 10:21)