Ismét fénylik! Itt az idő aranyat venni!

A tőzsde az elmúlt időszakban igazán gyengélkedik, a stratégiai nyersanyagok ára negatív rekordokat döntöget, a bankok által ajánlott kamatlábak is igen alacsonyak. Nem csoda tehát, hogy a befektetők az aranybefektetések felé tekintgetnek az elmúlt időszakban. Amint azt már természetesen tudjuk, a gazdaságilag-politikailag instabil időszakokban az arany nyújtja a legnagyobb befektetési biztonságot - erre a státuszára a nemesfém jelen pillanatban sem cáfol rá.

Ismét fénylik! Itt az idő aranyat venni!

És hogy gazdaságilag instabil, negatív időszakot élünk meg, arra bizonyíték a kínai tőzsde 2015-ös mélyrepülése, valamint az is, hogy a német DAX is jelentős, 10 százalékos csökkenést produkált az elmúlt évben. Így a wall streetes menedzserek számára is erős negatív képet mutat a jelenlegi gazdasági helyzet, hisz ma már globális pénzügyi helyzetekről és ráhatásokról beszélhetünk. Egy ideje már vezető hír az, hogy a nyersolaj árának csökkenése igen drasztikus.

 

A mérvadó északi Brent nyersolaj hordónkénti ára immáron 30 dollár alá esett. Ez egy igen jelentős - mondhatnák azt is - fájdalmas árzuhanás, ha figyelembe veszük azt, hogy másfél évvel ezelőtt ez az ár valahol a 120 dolláros határon mozgott. Nem csoda hát, hogy itt a nyertes mindenképpen az arany - más szavakkal igen jól döntöttek azok, akik nyersolaj helyett aranyba fektették pénzüket, hisz a bizonytalan gazdasági helyzet miatt az arany ára év eleje óta mintegy 3 százalékkal erősödött.

 

Gazdasági szakemberek azonban óvatosan fogalmaznak és egyelőre nem állítják azt, hogy megindult a masszív aranybefektetések időszaka, hisz az arany ára is általános csökkenésben van 2011 óta. Emellett az elemzők azt is figyelembe veszik, hogy eddig is voltak olyan időszakok, amikor az aranyárak rövidebb időszakokra megugrottak.

 

Az elemzők szerint az arany árának jelenlegi megugrása nem csupán gazdasági, hanem politikai okokra is visszavezethető. Itt a legnagyobb jelentősége a világon immáron szinte mindenhol megjelenő arab terrorveszélynek és terrortámadásoknak van. Természetesen emellett olyan konfliktusok is fontos szerepet játszanak, mint például Irán és Szaud-Arábia feszültségei, vagy akár az orosz-ukrán konfliktus is. Nem csoda tehát, hogy ilyen instabil időkben az arany biztos pontként lebeg a befeketők szemei előtt. "A világon jelen pillanatban igen meghatározó érzés a bizonytalanság és a félelem" - ezt már az amerikai pénzügyi szakértő James Cordier jelenti ki, aki hozzáteszi: "Jelen helyzetben a befektetők kivonják pénzüket a tőzsdéről és a sokkal stabilabb és biztonságosabb aranyba fektetik." Ezért nem csoda tehát, hogy egyes befektetési világcégek átértékelik eddigi elvárásaikat a nemesfémmel szemben. Erre jó példa az, hogy előrejelzéseiben a Citigroup immáron 7,5 százalékkal értékelte fel az arany várható árát.

 

A cég elemzőinek elvárásai szerint az arany 2016 végére el fogja érni az 1070 dollár / uncia határértéket.

 

Az arany világpiaci árának alakulása az elmúlt 3 évben

 

arany árfolyama grafikon

 

Hogyan fektessünk aranyba? 

 

A befektetők számára három lehetséges befektetési mód is létezik, ha pénzüket ebben a nemesfémben érzik igazán biztonságban: A legegyszerűbb és talán legbiztonságosabb út az aranyrudak, illetve arany befektetési érmék vásárlása.

 

Egyes információk szerint a müncheni Pro Aurum aranykereskedő cég még a 2015-ös évre az arany árának mintegy 25 százalékos emelkedését jósolta. Ma már elmondhatjuk azt, hogy a cég szakemberei közel álltak az igazsághoz.

 

Egy másik - kockázatosabb megoldás lehet az aranyfedezettel rendelkező részvények és befektetési papírok vásárlása. Harmadik megoldásként a befektetők számára szóba jöhet az is, hogy esetleg aranybányák részvényeibe fektetnek. Meg kell jegyeznünk azonban azt, hogy az utóbbi két esetben természetesen a kockázat is sokkal magasabb a befektetők számára. Összességében elmondhatjuk azt, hogy - gazdasági szakértőkkel együtt - a kisbefektetők is érdeklődve várjhatják az arany árának rövidtávú - 1-2 éves alakulását.

 

Akár már kisebb összeggel is elérhető az arany befektetés Magyarországon. Regisztrácója után szakértőink tájékoztató anyagot küldenek Önnek.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: