Nőtt a bécsi múzeumok látogatottsága tavaly

Nőtt a bécsi múzeumok látogatottsága tavaly: 2014-hez képest mintegy 5 százalékkal több, csaknem 5 millió embert fogadtak.

A nyilvánosságra hozott lista az állami fenntartású múzeumok, vagyis a Szépművészeti Múzeum (KHM), a Belvedere, a Természettudományi Múzeum (Naturhistorisches Museum), az Albertina, a Modern Művészetek Múzeuma (mumok), az Iparművészeti Múzeum (MAK), a Műszaki Múzeum (Technisches Museum) és az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB) múzeumi részlegének 2015-ös látogatószámait összegezte.

 

A tavalyi adatok az öt évvel ezelőtti számokhoz képest húsz, a tíz évvel ezelőtti látogatószámhoz képest pedig 45 százalékos növekedést jeleznek. A kimutatás szerint több mint egymillió 19 év alatti fiatal volt kíváncsi a bécsi múzeumokra, 42 százalékkal több, mint 2009-ben. A MAK tárlatait 2015-ben 160 ezren látták, 44 százalékkal többen, mint 2014-ben. Az igazgató szerint az utóbbi három és fél évtized legmagasabb látogatószámát érték el azzal, hogy újrapozícionálták a múzeumot és az utóbbi időben már a mindennapok művészeti jelenségeivel foglalkoztak.

 

Az igazgató örömét fejezte ki, hogy 2015-ben jelentősen többen vettek éves bérletet, mintegy másfélszer annyian, mint 2014-ben. Külön felmérés nem készült az egyes tárlatok látogatószámáról, azonban a szervezők tapasztalatai alapján a századforduló modern építészetéről rendezett tárlat, a Vienna Biennále művészeti esemény és a még futó kiállítás, Stefan Sagmeister osztrák grafikusművész műveinek bemutatója volt igazán sikeres - tájékoztatta a MAK sajtóosztálya az MTI-t. A MAK következő évi terveit a jövő héten mutatja be az osztrák közönségnek. A Belvedere kiállításait tavaly 1,27 millióan látták, 18 százalékkal több vendéget fogadott a múzeum, mint egy évvel korábban.

 

A gyűjteményből az Obere Belvederét látogatták a legtöbben, mintegy 740 ezren, az Untere Belvederét mintegy 400 ezren keresték fel. A Belvederéhez tartozó 21er Haus elnevezésű kiállítóegységnek 1,2 millió eurós hiánya ugyan nem rázza meg a Belvedere éves költségvetési keretét, azonban idén körültekintőbben terveznek. A közönséget 2016-ban Aj Vej-vej, Maria Lassnig vagy Franz West művészek kiállításával igyekeznek becsalogatni, nyáron pedig a kínai koncepcióművészettel és az antik mitológiával foglalkoznak majd. A múzeum Obere Belvedere részlege februárban Rudi Stenzel osztrák képzőművész alkotásait, májusban a bécsi szecesszió kiválóságának, Maximilian Kurzweilnek festményeit, novemberben pedig Tina Blau bécsi festőnő életpályáját bemutató kiállítását tervezik.

 

Az Untere Belvedere a bécsi biedermeier festészetét mutatja be februárban nyíló Johann Peter Krafft kiállításán, márciusban a kubizmus és konstruktivizmus alkotásait. A nyáron pedig a festők fotóművészettel való kapcsolatáról szóló kiállítását lehet látni a múzeum ezen részlegében. A Szépművészeti (KHM) és a Műszaki Múzeumot 4-5 százalékkal kevesebb látogató kereste fel tavaly, mint 2014-ben. A KHM azonban így is a leglátogatottabb múzeum volt Bécsben 2015-ben, csaknem 1,38 millióan tekintették meg a kiállításait. A múzeum sajtóosztálya úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy legtöbben Albrecht Altdorfer reneszánsz festő és az amerikai művész, Josef Cornell avantgárd alkotó tárlatát nézték meg. A múzeum vezetése azzal magyarázta a látogatószám csökkenését, hogy miután 2014-ben a nagy horderejű kiállításokkal, a Velázquez- és Fabergé-tárlatokkal vonzottak számos vendéget, addig 2015-ben kisebb látogatókört megcélzó, speciális kiállításokkal várták a közönséget.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A bécsi Szépművészeti Múzeum 2016-ban ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, a márciusban nyíló jubileumi kiállítás az ünnep tematikáját járja körbe a különböző korok művészeti alkotásain keresztül. Szintén tavasszal Ferenc József halálának 100. évfordulója alkalmából szerveznek kiállítást, ősszel pedig Edmund de Waal angol kortárs képzőművész alkotásait mutatják be. A bécsi Albertina nyolc százalékkal több, 650 ezer látogatót vonzott, a Modern Művészeti Múzeum (mumok) pedig tizenhárom százalékkal többet. A mumok idén az információs társadalom ihlette kortárs festészetről szóló Painting 2.0 című tárlattal és az 1945 utáni modern kultúrélet két osztrák vezéralakjának, Viktor Matejka és Werner Hofmann tevékenységének bemutatásával várja a látogatókat. Az Albertina számos új tárlat mellett februárban az orosz avantgárdot, ezen belül Marc Chagall műveit bemutató tárlatot tervez, ősszel pedig az impresszionizmushoz közel álló pointillizmus irányzat jeleseit tárja a közönség elé Signac, Matisse és Picasso alkotásain keresztül.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: